Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 2. | 19:00
15. forduló
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
67 -75
(20-18, 11-26, 16-17, 20-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Major Ádám, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Ma nem érdemeltünk volna győzelmet, nem játszottunk jól. Rossz százalékkal dobtunk távolról, sok volt az eladott labdánk is, a Győr pedig uralta a játékot. A végén a zóna védekezésünk picit megzavarta a vendégeket, két alkalommal feljöhettünk volna pár pontra, de mindig hibáztunk. Annak örülök, hogy nem adtuk fel és küzdöttünk. Néhány játékosom teljesítményével nem voltam elégedett, nekik el kell gondolkodniuk és magukba kell nézniük. Jobb teljesítményre vagyunk képesek, mint amit ma mutattunk.

Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : Tudtuk, hogy nehéz, küzdelmes mérkőzés lesz a mai, ez be is igazolódott. Mindenképpen győzni akartunk ma és ez sikerült is. Ennek köszönhetően sikerült bebiztosítani az alapszakaszbeli második helyezésünket. A mérkőzés vége felé cseppet döcögött a játék, picit elfáradtunk, a hazaiak pedig jól játszottak.

Hazai játékos nyilatkozata
Sha Carter : Ez egy olyan találkozó volt, ami még jobban összekovácsolja a csapatot. Nem ez volt az első és nem is az utolsó olyan meccsünk ami küzdelmesre sikeredett. A vereségből lehet a legtöbbet tanulni. Ez egy kemény teszt volt, de legközelebb erősebbek leszünk!

Vendég játékos nyilatkozata
Kristine Anigwe : Ez a meccs nem volt egyszerű, készültünk a TFSE-MTK-ra, nem vehettük félvállról őket. Jó első félidőt hoztunk, de a másodikban meg kell tanulnunk jobban odafigyelni egymásra és így még jobb csapattá válhatunk!


Dobástérkép
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 16
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 08:26 29:37
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
52%
46%
2p ktáv.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
43%
38%
3p táv.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
20%
33%
1p bünt.
TFSE-MTK
SERCO UNI Győr
75%
69%
TFSE-MTK SERCO UNI Győr
Szerzett labda 10 11
Eladott labda 15 14
Lepattanó 40 36
Gólpassz 18 17
Fault 24 17
VAL 95 107
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carter

Quionche Collianna Laneshay
X 11 3 7 43 1 1 100 1 7 14 5 15 33 0 0 0 9 3 12 0 4 4 1 3 1 2 14 35 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 11 0 3 0 0 0 0 2 6 33 2 9 22 5 6 83 0 2 2 4 0 5 5 6 1 0 21 32 0

Szabó

Fanni Andrea
X 11 2 5 40 1 3 33 1 6 17 4 14 29 2 3 67 6 1 7 3 3 3 5 5 0 0 17 31 0

Dúl

Terka Zsófia
X 9 3 3 100 0 0 0 1 5 20 4 8 50 0 0 0 3 4 7 0 2 1 1 2 1 0 14 29 0

Németh

Alma
X 6 2 2 100 1 1 100 0 0 0 3 3 100 0 0 0 1 0 1 1 0 3 1 0 0 0 9 13 0

Czinano

Monika Sharon
12 5 9 56 0 1 0 0 0 0 5 10 50 2 3 67 5 2 7 0 3 3 4 0 1 0 15 30 0

Baa

Dominika
7 2 4 50 0 1 0 1 2 50 3 7 43 0 0 0 3 0 3 1 2 3 0 1 0 0 6 13 0

Burján

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 1 1 0 1 11 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -2 6 0

Pusztai

Petra Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vígh

Bernadett Emese
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vladár

Róza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 17 33 52 3 7 43 6 30 20 26 70 37 9 12 75 28 12 40 10 15 24 17 18 5 3 95 200
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carleton

Bridget Elizabeth
X 15 4 8 50 0 4 0 1 6 17 5 18 28 4 4 100 4 3 7 4 2 1 3 3 1 1 18 33 0

Gyöngyösi

Janka
X 10 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 1 3 33 3 0 3 0 1 3 3 1 2 0 14 27 0

Dombai

Réka
X 17 2 6 33 1 1 100 3 4 75 6 11 55 2 2 100 3 0 3 1 2 2 4 2 0 2 20 27 0

Goree

Cyesha Damian
X 6 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 3 100 0 0 0 2 1 3 0 0 2 1 1 0 0 11 18 0

Slocum

Destiny
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 4 0

Anigwe

Kristine Chioma
17 4 10 40 0 0 0 0 0 0 4 10 40 9 13 69 6 6 12 3 3 2 9 4 0 1 32 27 0

Ruff-Nagy

Dóra
2 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 2 1 4 0 1 0 0 1 24 0

Dubei

Debóra Franciska
6 1 3 33 2 4 50 0 2 0 3 9 33 0 0 0 3 0 3 0 4 1 1 2 0 0 2 18 0

Bach

Boglárka
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 0 2 1 1 2 2 1 0 0 7 14 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 0 1 0 0 0 1 1 0 1 0 8 0

Hegedűs

Janka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Küllős

Kira
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 16 35 46 5 13 38 5 15 33 26 63 41 18 26 69 26 10 36 11 14 17 24 17 3 5 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek