Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 24. | 19:00
14. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Ádám József, Téczely Roland Balázs (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Nem nagyon értem a történéseket a mérkőzés bizonyos perceiben. Jól kezdtünk, lendülettel, emberfogás ellen jól működtünk, kihasználtuk az előnyünket, jó ritmusban vállaltuk. A zónával megfogott minket a BKG, nem találtuk az üres embert támadásban, rossz helyzetekből dobtunk rá. A vendégek jó százalékkal dobtak, szerencsére a magasembereink összeszedtek annyi támadólepattanót, amivel mentettük a helyzetet. Nagyon-nagyon gratulálok a BKG-nak, mert ezt a mérkőzést nem mi nyertük meg.

Vendég edző nyilatkozata
Riskó Dávid : Gratulálok a BEAC-nak a győzelemhez! Minden vereségből sokat lehet tanulni, bár nyilván szerettük volna győztesen elhagyni a parkettet. Betegségek, sérülések miatt alig tudtunk edzeni a héten, ez a teljesítmény, alázat, munka, amit a lányoktól ma láttam, meglepett és egyben nagyon büszkévé is tett. Sajnálom, hogy nem mi jöttünk le győztesen a pályáról, ki kell ezt heverni és a következő heti, Cegléd elleni mérkőzésre kell innentől koncentrálni.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Franka : Gratulálok a BKG-nak, azt gondolom, a nézőknek egy nagyon izgalmas estét tudtunk nyújtani, annak ellenére, hogy nem ez volt a célunk. Szerettük volna azt az előnyünket érvényesíteni, amire a héten készültünk, de ezt a zónájuk megakadályozta. Küzdelmes mérkőzés volt, dolgoznunk kell azon, hogy a betöréseink, dobásaink jobban üljenek a jövőben.

Vendég játékos nyilatkozata
Koch Dóra : Kicsit keserédes ez az este, mert jól játszottunk és győzni szerettünk volna, ami nagyon sokat ért volna nekünk a jövőben, de ez sajnos nem sikerült. Nagyon harcos meccs volt, sajnos bizonyos részfeladatokat nem úgy tudtunk megoldani, ahogy akartunk, a kulcsemberek közül nem mindenkit sikerült megfognunk. Minden tőlünk telhetőt megtettünk ma este.


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
E.ON ELTE BEAC
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 8
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 28:58 06:57
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
46%
48%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
0%
20%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
33%
30%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
69%
83%
E.ON ELTE BEAC BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 13 8
Eladott labda 19 15
Lepattanó 45 32
Gólpassz 21 20
Fault 20 22
VAL 114 93
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Morgan

Kolby Brennan
X 20 5 7 71 0 1 0 3 8 38 8 16 50 1 1 100 9 1 10 3 6 3 1 5 0 0 25 37 0

Angyal

Barbara
X 16 0 5 0 0 1 0 4 7 57 4 13 31 4 6 67 5 0 5 1 4 3 6 6 0 0 19 36 0

Tóth

Franka Emilia
X 19 8 12 67 0 1 0 0 0 0 8 13 62 3 7 43 5 4 9 4 2 2 5 5 2 0 33 32 0

Ozola

Katrina
X 14 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 6 8 75 5 1 6 2 2 3 5 1 0 1 20 29 0

Katona

Boglárka
X 2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 1 3 3 2 2 1 2 0 0 5 22 0

Juhász

Angéla Blanka
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 3 2 5 0 0 2 1 0 1 0 6 14 0

Orosz

Lea Zsófia
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 2 2 1 0 0 1 8 0

Drahos

Leila
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 3 7 0

Zsámár

Lili
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 2 2 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Milkovics

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Pavic

Josipa
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 0 0 0 2 5 0

Szauter

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 18 39 46 0 3 0 7 21 33 25 63 40 18 26 69 34 11 45 13 19 20 22 21 3 1 114 200
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Baltkojiené

Santa
X 22 6 9 67 0 1 0 2 6 33 8 16 50 4 6 67 1 0 1 1 5 3 5 4 1 1 19 34 0

Rozmán

Lilla Anna
X 5 1 1 100 0 2 0 1 6 17 2 9 22 0 0 0 4 0 4 2 2 3 4 4 0 0 10 34 0

Petrénaité

Martyna
X 22 3 6 50 0 0 0 3 8 38 6 14 43 7 7 100 5 2 7 0 1 2 6 0 0 1 26 27 0

Gróf

Júlia
X 2 1 5 20 0 0 0 0 2 0 1 7 14 0 0 0 4 3 7 0 2 4 1 2 0 1 4 21 0

Zsámár

Panna
X 3 0 1 0 0 0 0 1 6 17 1 7 14 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 -3 21 0

Koch

Dóra
14 0 0 0 1 1 100 3 5 60 4 6 67 3 3 100 4 0 4 2 1 4 1 4 0 0 22 29 0

Vincze

Nikolett
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 2 1 3 1 1 2 1 2 0 0 4 20 0

Bajzáth

Lili
4 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 3 33 1 2 50 5 0 5 2 2 1 1 4 0 0 11 14 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 12 25 48 1 5 20 11 37 30 24 67 36 15 18 83 26 6 32 8 15 22 19 20 1 3 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek