Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 17. | 18:00
13. forduló
Szekszárdi Szabadidőközpont
86 -77
(19-9, 25-18, 15-34, 27-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Török Daniella, Györfy Rúben (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Kiváló első félidőt produkáltunk, főleg az első tíz percben volt megfelelő a koncentráció. Szeretek agresszívan játszó ellenféllel játszani, mert így fejlődhetünk, de a TF harmadik negyedbeli játékára nem tudtunk reagálni. Az pozitívum, hogy ötven százalékkal dobtuk a hárompontosokat. Most regenerálódni kell, mert szerdán már a Sopront fogadjuk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Vendég edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Csalódott vagyok, amiért nem mi jöttünk ki győztesen a végjátékból, volt két kulcsmomentum, amikor a hazai dobás befelé, a miénk kifelé fordult. Mérges azonban nem tudok lenni, mert húszpontos hátrányból is vissza tudtunk jönni. Nyolcan edzettünk a héten és a mérkőzésen is szűk volt a rotációs lehetőségem. A játékosok küzdöttek, harcoltak, erre pedig a jövőben lehet építeni. Ha visszatérnek a sérültek, azt gondolom, nagy dolgokra lehetünk képesek.

Vendég játékos nyilatkozata
Németh Alma : Megmutattuk a TF karakterét, hogy húszpontos hátrányból sem adtuk fel és estünk szét. Szenzációs harmadik negyedet produkáltunk, persze sajnáljuk, hogy nem sikerült nyernünk, de a mérkőzés végére elfáradtunk. A jövőbe tekintünk, várjuk vissza a sérültjeinket.


Dobástérkép
TARR KSC Szekszárd
TFSE-MTK
TARR KSC Szekszárd
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 19
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 31:34 04:58
CSAPAT %
2p köz.
TARR KSC Szekszárd
TFSE-MTK
50%
57%
2p ktáv.
TARR KSC Szekszárd
TFSE-MTK
50%
38%
3p táv.
TARR KSC Szekszárd
TFSE-MTK
50%
32%
1p bünt.
TARR KSC Szekszárd
TFSE-MTK
90%
83%
TARR KSC Szekszárd TFSE-MTK
Szerzett labda 7 17
Eladott labda 19 13
Lepattanó 33 29
Gólpassz 21 19
Fault 20 17
VAL 118 111
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
TARR KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Westbeld

Kathryn Elizabeth
X 34 9 14 64 1 1 100 4 8 50 14 23 61 2 2 100 9 3 12 1 3 3 2 3 0 0 40 35 0

Miklós

Melinda
X 6 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 4 4 100 3 3 6 2 7 4 4 5 1 0 14 30 0

Boros

Júlia
X 14 1 3 33 0 0 0 3 6 50 4 9 44 3 4 75 3 0 3 3 1 3 2 2 0 0 17 28 0

Krnjic

Sara
X 8 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 4 4 100 4 2 6 0 1 3 2 1 0 0 13 27 0

Stanacev

Aleksandra
X 13 0 0 0 0 1 0 4 7 57 4 8 50 1 2 50 1 0 1 0 4 4 3 3 0 0 11 25 0

Horváth

Bernadett Katalin
2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 0 1 3 21 0

Theodoreán

Alexandra
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 3 2 5 0 1 2 2 1 0 0 8 18 0

Szücs

Gréta
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 3 2 0 12 12 0

Bernáth

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Mányoky

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Monroe

Jacinta Lisette
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 15 30 50 1 2 50 12 24 50 28 56 50 18 20 90 23 10 33 7 19 20 17 21 3 1 118 200
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dúl

Panka Dulcinea
X 12 4 4 100 0 0 0 1 7 14 5 11 45 1 1 100 2 2 4 4 2 3 4 9 1 0 26 38 0

Carter

Quionche Collianna Laneshay
X 19 5 8 63 0 0 0 3 6 50 8 14 57 0 0 0 5 6 11 3 4 2 4 4 0 0 31 36 0

Németh

Alma
X 20 3 6 50 1 3 33 2 3 67 6 12 50 6 8 75 6 2 8 3 1 4 9 0 0 2 31 35 0

Szabó

Fanni Andrea
X 9 3 8 38 1 2 50 0 5 0 4 15 27 1 1 100 1 1 2 6 3 4 1 1 0 0 5 34 0

Dúl

Terka Zsófia
X 5 0 1 0 0 2 0 1 4 25 1 7 14 2 2 100 1 0 1 1 2 2 1 4 0 0 4 26 0

Burján

Laura
8 0 1 0 1 1 100 2 2 100 3 4 75 0 0 0 1 1 2 0 1 1 1 1 0 1 10 17 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 8 0

Vladár

Róza
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 6 0

Vígh

Bernadett Emese
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baa

Dominika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 17 30 57 3 8 38 9 28 32 29 66 44 10 12 83 16 13 29 17 13 17 20 19 1 3 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek