Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2024. január 21. | 18:30
11. forduló
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
62 -64
(13-17, 14-13, 13-17, 22-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Frányó Péter, Söjtöry Tamás Ferenc, Varga-Záray Katalin (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Bármelyik csapat megnyerhette volna a mai meccset, ma a vendégeknek sikerült ez. A szezon során több ilyen találkozót játszottunk már, amiből mi jöttünk ki győztesen. Csalódottak vagyunk, hiszen egylabdás meccsen kaptunk ki. Centerünk kiesése miatt igyekeztünk ellensúlyozni ellenfelünk fizikai fölényét, ami többnyire sikerült is, hiszen inkább mezőből kaptunk pontokat. Tudtuk, hogy Sydney Wallace fogja elvállalni a dobást, jól is védekeztünk ellene, de ilyen a kosárlabda. Büszke vagyok a lányokra.

Vendég edző nyilatkozata
Jovan Gorec : Nagyon jó munkát végez ellenfelünk az egész szezon során, ezért dicséret illeti őket. Nyerni jöttünk ma, így magasak voltak az elvárásaink. Magas tempót szerettünk volna diktálni, emiatt sok problémával küzdöttünk, könnyű dobásaink maradtak ki, nem fókuszáltunk megfelelően. A magas tempó szinten tartása miatt sokat kellett rotálni. Egylabdás meccs volt a mai, ebből mi jöttünk ki győztesen.

Hazai játékos nyilatkozata
Dúl Terka : A pécsi vereség után azt beszéltük, hogy a visszavágót meg akarjuk nyerni, de sajnos nem így alakult. Monika elvesztésével nem volt belső poszton játékunk. Próbáltuk összerakni védekezésben és támadásban is, hogy lefogjuk a Pécs magas játékosait. Sajnálom, hogy a végjáték így alakult, de jövő héten a Vassassal játszunk, arra kell koncentrálnunk és meg szeretnénk nyerni a meccset hazai pályán.

Vendég játékos nyilatkozata
Laczkó Sára : Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz a mai és a TF nagyon keményen nekünk fog jönni. Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan szerettük volna, sok eladott labdánk volt, de örülök, hogy össze tudtuk magunkat szedni és örülünk a győzelemnek. Dolgozunk tovább és igyekszünk kijavítani a hibáinkat.


Dobástérkép
TFSE-MTK
NKA Universitas Pécs
TFSE-MTK
NKA Universitas Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 06:36 29:21
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
NKA Universitas Pécs
52%
44%
2p ktáv.
TFSE-MTK
NKA Universitas Pécs
14%
43%
3p táv.
TFSE-MTK
NKA Universitas Pécs
27%
15%
1p bünt.
TFSE-MTK
NKA Universitas Pécs
62%
57%
TFSE-MTK NKA Universitas Pécs
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 12 11
Lepattanó 37 36
Gólpassz 14 9
Fault 22 17
VAL 86 82
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carter

Quionche Collianna Laneshay
X 15 6 9 67 0 0 0 1 8 13 7 17 41 0 0 0 10 3 13 4 1 5 2 3 1 2 27 38 0

Dúl

Terka Zsófia
X 10 2 2 100 0 1 0 2 7 29 4 10 40 0 0 0 4 0 4 0 1 2 1 1 0 0 9 35 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 13 1 3 33 1 1 100 2 8 25 4 12 33 3 6 50 3 1 4 3 4 3 6 3 0 0 14 34 0

Szabó

Fanni Andrea
X 10 2 5 40 0 3 0 2 3 67 4 11 36 0 0 0 3 1 4 2 2 3 2 3 2 1 14 29 0

Németh

Alma
X 5 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 1 2 50 3 3 6 0 2 4 2 2 2 0 11 24 0

Király

Andrea
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 1 0 0 5 15 0

Baa

Dominika
3 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 3 4 75 0 1 1 0 1 1 3 1 0 0 4 14 0

Horváth

Dóra
3 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 1 100 1 1 2 0 1 2 1 0 0 0 2 11 0

Burján

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vígh

Bernadett Emese
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vladár

Róza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 14 27 52 1 7 14 8 30 27 23 64 36 8 13 62 27 10 37 9 12 22 17 14 5 3 86 200
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mérész

Beatrix
X 7 2 10 20 0 1 0 0 0 0 2 11 18 3 6 50 5 2 7 0 1 1 4 0 0 1 5 26 0

Wallace

Sydney Tamara-Nicole
X 16 3 5 60 2 2 100 2 6 33 7 13 54 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 1 0 1 13 24 0

Williams

Madison Avery
X 16 5 6 83 0 1 0 0 1 0 5 8 63 6 8 75 5 0 5 1 3 4 7 1 1 0 23 23 0

Kiss

Angelika
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 1 0 0 1 1 16 0

Rátkai

Eszter
X 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 2 0 2 0 3 1 2 1 0 0 0 9 0

Williams

Peyton Quinn
8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 2 0 3 6 9 3 0 2 1 3 1 0 20 29 0

Laczkó

Sára
10 4 4 100 1 1 100 0 0 0 5 5 100 0 1 0 1 1 2 2 1 1 1 2 0 0 15 20 0

Tadic

Matea
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 0 3 1 0 2 4 20 0

Simon

Zsófia
2 1 3 33 0 2 0 0 2 0 1 7 14 0 0 0 3 1 4 0 1 2 2 0 1 0 2 18 0

Weninger

Virág
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 0 1 2 1 0 0 0 1 12 0

Smailbegovic

Nadija
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 3 0

Halmágyi

Kata
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 20 45 44 3 7 43 2 13 15 25 65 38 12 21 57 24 12 36 8 11 17 22 9 3 5 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek