Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2024. január 20. | 19:00
11. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
54 -87
(15-30, 11-23, 16-18, 12-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Török Daniella, Nyilas István, Nepp László Oszkár (Józsa András Junior)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Gratulálok a Győrnek, külön is az előző sikerhez, amit nemzetközi szinten értek el. Szurkolunk nekik az Euroligában, és remélem, hogy összeérnek annyira, hogy eredményesek lesznek. Az első negyedben megmutatkozott a különbség, egyértelműen domináltak. Azt a fajta agresszivitást, amit mutattak, nem tudtuk kezelni, kétségbe is estek a lányok, ezt mutatta az eladptt labdáink száma. Ahogy a cserejátékosok pályára léptek és a sztárok pihentek, tudtunk mi is értékelhetőbb teljesítményt nyújtani. Akadt néhány olyan momentum, ami dicséretes. Voltak, akik ma csalódást okoztak, de az is kiderült, hogy többeket be tudunk forgatni a rotációnkba.

Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : Gratulálok az ellenfélnek, tudjuk, hogy sok sebből véreztek, de így is hősiesen küzdöttek, amiért jár nekik a gratuláció. Magunkra tekintve, volt néhány jó percünk, amivel teljesen elégedett lehettem, de hibákból is nagyon sok volt, azon dolgozunk nap mint nap, hogy ezeket kijavítsuk és fejlődjünk, és március magasságára elérjük azt, amit látni szeretnénk a csapattól.

Hazai játékos nyilatkozata
Angyal Barbara : Tudtuk, hogy a Győr nagyon agresszív csapat, ezt meg is tapasztaltuk. Örülök, hogy a második félidőben jobban játszottunk, mint az elején és tudtunk fejlődni meccsen belül is. Sajnálom, hogy ilyen nagy különbség lett az eredményben, de ezen a meccsen is láthattuk, miben kell még fejlődnünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Dombai Réka : Örülök, hogy tudtunk dominálni az elejétől, és hogy a kulcsjátékosaink tudtak pihenni, mert szeretnénk a jövő héten megszorongatni a Mersint hazai pályán az Euroligában. Örülök, hogy a lepattanózásban is tudtunk előrébb lépni, gratulálok a csapatnak, remélem, tudunk még tovább fejlődni.


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
SERCO UNI Győr
E.ON ELTE BEAC
SERCO UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 34
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 10
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:45
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
SERCO UNI Győr
54%
53%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
SERCO UNI Győr
33%
50%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
SERCO UNI Győr
14%
27%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
SERCO UNI Győr
87%
81%
E.ON ELTE BEAC SERCO UNI Győr
Szerzett labda 6 14
Eladott labda 23 15
Lepattanó 28 41
Gólpassz 16 24
Fault 20 16
VAL 65 131
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Angyal

Barbara
X 17 2 3 67 3 5 60 1 3 33 6 11 55 4 4 100 3 1 4 1 3 3 4 4 0 0 22 29 0

Tóth

Franka Emilia
X 10 5 5 100 0 1 0 0 5 0 5 11 45 0 0 0 5 2 7 1 2 3 1 4 0 0 15 26 0

Juhász

Angéla Blanka
X 5 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 5 6 83 4 0 4 1 3 4 3 0 3 1 11 25 0

Zsámár

Lili
X 5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 4 3 3 1 0 0 5 19 0

Katona

Boglárka
X 2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 2 -2 18 0

Ozola

Katrina
8 3 7 43 0 0 0 0 2 0 3 9 33 2 3 67 3 1 4 1 4 1 3 1 0 0 6 29 0

Orosz

Lea Zsófia
3 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 1 0 1 0 3 2 0 3 1 0 0 23 0

Milkovics

Réka
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 3 1 4 1 3 2 1 3 1 0 5 21 0

Szauter

Petra
2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 1 0 0 1 0 0 0 3 10 0

Vita

Alexandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 13 24 54 3 9 33 3 21 14 19 54 35 13 15 87 23 5 28 6 23 20 16 16 5 3 65 200
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gyöngyösi

Janka
X 6 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 5 0 5 3 1 2 0 3 2 0 14 26 0

Ruff-Nagy

Dóra
X 7 3 6 50 0 0 0 0 3 0 3 9 33 1 1 100 3 1 4 1 3 4 4 5 0 0 12 25 0

Dubei

Debóra Franciska
X 11 4 7 57 0 2 0 1 3 33 5 12 42 0 0 0 2 2 4 0 2 1 3 1 0 2 10 20 0

Carleton

Bridget Elizabeth
X 12 1 1 100 1 1 100 2 2 100 4 4 100 2 2 100 3 0 3 0 1 0 2 2 0 0 18 11 0

Goree

Cyesha Damian
X 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 1 4 0

Bach

Boglárka
6 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 4 4 100 1 2 3 0 1 1 2 4 1 1 10 25 0

Hegedűs

Janka
6 1 5 20 0 0 0 0 1 0 1 6 17 4 4 100 2 2 4 4 2 4 2 2 0 0 11 25 0

Dombai

Réka
16 6 8 75 2 3 67 0 3 0 8 14 57 0 0 0 4 2 6 5 1 0 0 4 0 2 24 21 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
10 2 2 100 1 1 100 0 3 0 3 6 50 4 4 100 6 2 8 1 2 1 2 2 0 0 18 21 0

Molnárová

Anna-Laura
7 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 2 5 40 1 3 4 0 1 1 2 0 0 0 9 16 0

Anigwe

Kristine Chioma
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 4 6 0
Összesen 5 87 19 36 53 5 10 50 6 22 27 30 68 44 21 26 81 27 14 41 14 15 16 20 24 3 5 131 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek