MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024

2024. 01. 09 | 19:00

10. forduló

(17-17, 14-14, 17-23, 7-26)

Helyszín: Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok

Játékvezetők: Győrffy Pál Attila , Varga-Záray Katalin , Horváth Csongor Béla

Ellenőr: Farkas Zoltán

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Riskó Dávid : Gratulálok a Szekszárd csapatának a győzelemhez. Az első három negyedben nagyon szépen tartottuk magunkat. Az első félidő kifejezetten jó volt. Aztán előjött a probléma, hogy öt-öt ellen nem tudtunk edzeni december közepe óta és elfáradtunk. Ahogy elfogyott a testből az oxigén, úgy a fejből is. Rossz döntéseket hoztunk, elvesztettük a koncentrációt, sok könnyű kosarat kaptunk, szétesett a védekezésünk.

Vendég edző nyilatkozata

Zeljko Djokic : Mindkét csapat játékában látszódott, hogy hosszú szünet után vagyunk. Látszódott, hogy sem a BKG Prima Natura, sem pedig mi nem edzettünk öt-öt ellen. Három negyeden keresztül nem néztünk jó kosárlabdát. De a negyedik negyedben elkezdtük játszani amit szeretünk. Javultunk védekezésben, elkezdtük jobban olvasni a gyorsindítás játékát, bedobtunk pár üres helyzetet. Ez hozott ma nekünk győzelmet. Tovább kell dolgoznunk. Örülünk a győzelemnek, de nem örülök, hogy Mányoky Réka is lesérült. Így is három játékos nélkül érkeztünk ma betegségek és sérülések miatt. Kellemetlen helyzetben vagyunk, mert három nap múlva kell játszanunk az Euroligás Győr ellen. Ebben a rosterban nem lesz könnyű játszani egy ilyen erős csapat ellen.

Hazai játékos nyilatkozata

Gróf Júlia : Három negyeden keresztül nagyon jól tudtuk tartani magunkat. Sajnos a végére elfáradtunk, de ez a hiányzók miatt benne volt. Azt gondolom, hogy ezt a küzdést kell átvinnünk a jövőre nézve is. És akkor a hiányzókkal kiegészülve jó eredményeket érhetünk el.

Vendég játékos nyilatkozata

Boros Júlia : Nem kezdtünk jól. Mindenképpen le kellett nyugodnunk a félidőben. Összeszedettebben tudtunk kijönni a harmadik negyedre. Az volt a cél, hogy a védekezésen javítsunk, mert ott volt nagyon sok hiba. Szerintem az elég jól sikerült. A külső dobások se mentek jól az első félidőben, valamit kellett változtatni. Próbáltunk gyorsindításokkal kompenzálni. Ez volt a kulcs, hogy megtudtuk fordítani és belelndülni a játékba.

Statisztika

team logo BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Petrénaité Martyna Petrénaité Martyna * 9 35 2 3 66.7 0 0 0 1 6 16.7 2 2 100 7 1 8 1 1 3 1 1 0 1 13 71.3 90 45 38.9
77 Baltkojiené Santa Baltkojiené Santa * 18 33 2 3 66.7 4 6 66.7 1 5 20 3 6 50 6 0 6 2 5 3 9 4 0 0 24 90.8 89.4 52.9 53.6
8 Koch Dóra Koch Dóra * 7 30 1 3 33.3 1 1 100 1 8 12.5 0 0 0 4 1 5 0 1 4 0 1 0 0 3 43.9 81.3 29.2 29.2
12 Takács Dorina Takács Dorina * 1 28 0 1 0 0 0 0 0 4 0 1 2 50 3 0 3 2 3 3 5 1 0 0 3 22 86.7 8.3 0
0 Trehub Katarina Trehub Katarina * 7 17 3 5 60 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 0 3 1 4 4 2 1 0 0 8 73.2 105.4 70 60
13 Gróf Júlia Gróf Júlia 4 23 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 1 4 1 0 2 1 1 1 1 10 109.1 78 50 33.3
1 Rozmán Lilla Anna Rozmán Lilla Anna 5 20 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 0 1 0 3 3 2 1 0 0 3 63 110.4 50 33.3
36 Bajzáth Lili Bajzáth Lili 4 14 0 1 0 1 2 50 0 2 0 2 2 100 4 0 4 0 2 0 1 3 0 0 6 67.7 103.7 33.3 20
0 Duka Lili Duka Lili 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Aldazabal Berroa Laura Solanch Aldazabal Berroa Laura Solanch 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55 200 10 22 45.5 6 9 66.7 3 25 12 14 19 73.7 31 3 34 7 19 22 21 13 1 2 70 64.7 97.6 42.7 36.6
team logo TARR KSC Szekszárd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
24 Boros Júlia Boros Júlia * 23 33 6 7 85.7 0 1 0 1 10 10 8 9 88.9 2 2 4 0 2 1 7 2 0 0 22 99.9 74.3 52.3 41.7
10 Stanacev Aleksandra Stanacev Aleksandra * 0 31 0 1 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 4 0 4 2 1 2 1 5 0 0 3 65 61 0 0
41 Szücs Gréta Szücs Gréta * 7 26 2 3 66.7 0 0 0 0 1 0 3 4 75 2 3 5 0 1 3 2 1 0 1 11 108.5 65.7 58.3 50
21 Monroe Jacinta Lisette Monroe Jacinta Lisette * 24 18 8 11 72.7 2 5 40 0 0 0 4 4 100 9 4 13 1 1 3 6 1 1 0 39 143.6 44.1 70.6 62.5
11 Mányoky Réka Mányoky Réka * 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 100 0 0
3 Theodoreán Alexandra Theodoreán Alexandra 3 26 0 0 0 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 2 2 4 1 4 2 1 1 0 0 4 53 68.8 50 50
14 Krnjic Sara Krnjic Sara 7 23 3 6 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 10 0 10 1 2 2 1 2 1 0 16 82.5 73.7 50 50
7 Miklós Melinda Miklós Melinda 7 21 1 3 33.3 1 1 100 1 4 25 0 0 0 2 1 3 4 2 4 2 5 0 0 14 87.8 59.6 43.8 43.8
8 Horváth Bernadett Katalin Horváth Bernadett Katalin 9 20 0 0 0 0 1 0 3 8 37.5 0 0 0 0 0 0 2 1 2 2 3 0 0 9 91.1 65.1 50 50
22 Árvai Noémi Virág Árvai Noémi Virág 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
80 200 20 31 64.5 3 9 33.3 6 32 18.8 16 19 84.2 31 12 43 11 14 21 22 20 2 1 118 97.6 64.7 49.8 44.4

Dobástérkép

BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
TARR KSC Szekszárd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
TARR KSC Szekszárd

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 4 25
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 13
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 03:34 28:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
TARR KSC Szekszárd
45%
65%
2p ktáv.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
TARR KSC Szekszárd
67%
33%
3p táv.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
TARR KSC Szekszárd
12%
19%
1p bünt.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
TARR KSC Szekszárd
74%
84%
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós TARR KSC Szekszárd
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 19 14
Lepattanó 34 43
Gólpassz 13 20
Fault 22 21
VAL 70 118