Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2024. január 6. | 17:00
10. forduló
DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya
78 -45
(23-11,19-12,26-10,10-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Rácz Zsolt Róbert, Gruber Nikolett Lilla (Gál János)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Nagyon sok feladatot tűztem ki ma a csapat elé, fel kellett vennünk újra a ritmust, nagyon régen játszottunk mérkőzést – a heti két-három mérkőzéses ritmus után nagyon fura volt 16 nap szünet után pályára lépni. Támadásban és védekezésben is próbáltunk ebben az öt napban az edzéseken gyakorolni, ezeket részben sikerült is megoldani. Kívülről nagyon rosszul dobtunk, de az ellenfelünk is, ezt ma is támadólepattanókkal tudtuk ellensúlyozni. Ahhoz képest, hogy milyen hosszú szünetünk volt, nem játszottunk rosszul. Két nagyon fontos Euroliga-mérkőzés vár ránk a következő tíz napban, illetve a Sopron ellen egy hazai bajnoki – mindhárom meccs rettenetesen fontos lesz, ezért remélem, hogy ennél csak jobban fogunk tudni játszani.

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Nem az a probléma, hogy kikaptunk, tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de én nagyon szégyellem magam, hogy semmi ellenállást nem tudtunk tanúsítani még pillanatokra sem. Én maximálisan csalódott vagyok, nehezen tudok mit mondani most.

Hazai játékos nyilatkozata
Kaila Charles : Szerintem jó mérkőzést játszottunk, különösen azt figyelembe véve, hogy milyen hosszú szünet előzte meg ezt a mérkőzést. A védekezésünk ma is jól működött, kifizetődött a munka, amit edzéseken ebbe fektettünk a mérkőzés előtt. A játékunk egyben van, vannak még elemek, amiket lehet csiszolni, de összességében jól állunk. Megyünk tovább, készülünk az előttünk álló mérkőzésekre, és igyekszünk még keményebbé tenni a védekezésünket, mert ha az jól működik, akkor már van egy tartása a játékunknak.

Vendég játékos nyilatkozata
Juhász Angéla : Tudtuk, hogy egy nagyon kemény mérkőzés lesz, számítottunk is erre, készültünk is a Diósgyőrből, de sajnos nem tudtunk megvalósítani mindent, amit az edzőnk kért. Fejben nem teljesen voltunk itt, péntekig van időnk összeszedni magunkat, és a TFSE ellen bebizonyítani, hogy bennünk van a tudás.


Dobástérkép
DVTK Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
DVTK Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 35 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 4
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 39:16 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DVTK Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
66%
45%
2p ktáv.
DVTK Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
43%
29%
3p táv.
DVTK Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
22%
19%
1p bünt.
DVTK Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
67%
46%
DVTK Hun-Therm E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 14 8
Eladott labda 15 17
Lepattanó 40 21
Gólpassz 17 7
Fault 16 17
VAL 118 37
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
DVTK Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aho

Tyra Nolwenn
X 5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 5 0 5 1 2 4 2 5 0 0 14 25 0

Charles

Kaila Ashlee Helen
X 21 5 7 71 2 3 67 2 2 100 9 12 75 1 1 100 2 4 6 1 1 1 1 1 0 0 26 25 0

Aho

Nina Daniella
X 13 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 7 8 88 0 0 0 2 2 1 4 1 1 0 17 21 0

Jovanovic

Milica
X 4 2 3 67 0 0 0 0 5 0 2 8 25 0 0 0 7 2 9 0 2 0 1 1 0 0 7 19 0

Tadic

Ana
X 6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 1 3 1 0 2 2 2 1 0 13 17 0

Lelik

Réka
10 4 4 100 1 1 100 0 4 0 5 9 56 0 0 0 2 1 3 5 4 0 0 3 0 0 13 22 0

Toman

Petra
3 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 1 2 50 2 0 2 2 0 2 2 2 2 0 8 20 0

Tenyér

Zsófia
5 1 4 25 0 0 0 1 1 100 2 5 40 0 2 0 3 0 3 2 1 4 1 2 0 0 7 19 0

Grigalauskyté

Monika
7 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 5 8 63 3 3 6 0 1 0 4 0 0 1 9 16 0

Vég-Dudás

Anna
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 0 0 0 1 8 0

Fárbás

Eliza
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 8 0

Kányási

Veronika
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 23 35 66 3 7 43 4 18 22 30 60 50 14 21 67 29 11 40 14 15 16 17 17 4 1 118 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pavic

Josipa
X 2 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 2 2 100 2 2 4 0 2 2 1 1 0 0 2 24 0

Morgan

Kolby Brennan
X 12 2 4 50 2 4 50 1 6 17 5 14 36 1 4 25 1 0 1 2 1 2 3 1 0 0 6 23 0

Tóth

Franka Emilia
X 4 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 7 29 0 0 0 4 1 5 2 2 3 0 0 1 1 5 21 0

Angyal

Barbara
X 9 3 3 100 0 2 0 1 4 25 4 9 44 0 2 0 0 0 0 1 1 3 3 3 0 1 8 19 0

Katona

Boglárka
X 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 3 0 3 0 1 2 3 2 0 0 4 19 0

Ozola

Katrina
4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 2 3 0 1 2 0 0 0 2 3 24 0

Orosz

Lea Zsófia
2 0 1 0 1 3 33 0 2 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 16 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 3 2 1 0 0 0 -1 15 0

Milkovics

Réka
7 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 2 2 100 2 0 2 0 3 0 1 0 0 0 6 13 0

Juhász

Angéla Blanka
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 0 2 3 2 1 1 0 0 0 7 11 0

Drahos

Leila
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -3 11 0

Szauter

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0
Összesen 5 45 10 22 45 5 17 29 3 16 19 18 55 33 6 13 46 16 5 21 8 17 17 16 7 1 4 37 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek