Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. december 17. | 17:00
9. forduló
Győr Városi Egyetemi Csarnok
105 -91
(35-20, 28-33, 24-19, 18-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Varga-Záray Katalin (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : A korábbi meccsekhez képest jól kezdtünk, a jó védekezés megadta az önbizalmat a támadáshoz. Fantasztikus csapatjátékot nyújtottunk, voltak egyénileg is pluszok. Ez lelkileg sokat ad, hiszünk a munkában, hiszünk egymásban.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Már az első negyedben olyan előnyt adtunk a hazaiaknak, mely döntőnek bizonyult. Szomorú vagyok, hogy azt hallom a játékosomtól, hogy puhák és dekoncentráltak voltunk a legelején. Átbeszéltünk mindent, ami a győriek erőssége, de egyikben sem tudtuk megállítani őket. Ennyi kapott pont nem megszokott, elszomorít és bosszant ez az eredmény. Jár a gratuláció a győrieknek. Nekünk minden téren sokat kell dolgoznunk, mert az eddigi felfogás és játékstílus nem valósult meg. Szurkolóinknak köszönjük, hogy mellettünk álltak és végig kitartottak.

Hazai játékos nyilatkozata
Bridget Carleton : Nagyszerű győzelmet arattunk egy kiváló Sopron ellen. Jó szájízzel tudtuk lezárni a bajnokságot. A támadás extra volt, mindenki remekül dobott. Látszik, hogy folyamatosan fejlődünk, egyre inkább érezzük, mi kell a sikerhez.

Vendég játékos nyilatkozata
Yvonne Turner : Gratulálok a győrieknek, megérdemelten nyertek. Nagyon jól játszottak. Mi puhák voltunk, főleg az elején, ilyen hátrányból nehéz visszajönni egy olyan csapat ellen, mely heti két mérkőzést játszik, lendületben vannak. A védekezésünk nem működött, ez határozta meg a végeredményt.


Dobástérkép
SERCO UNI Győr
Sopron Basket
SERCO UNI Győr
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 38:43 00:17
CSAPAT %
2p köz.
SERCO UNI Győr
Sopron Basket
77%
58%
2p ktáv.
SERCO UNI Győr
Sopron Basket
22%
62%
3p táv.
SERCO UNI Győr
Sopron Basket
46%
32%
1p bünt.
SERCO UNI Győr
Sopron Basket
100%
94%
SERCO UNI Győr Sopron Basket
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 7 10
Lepattanó 24 22
Gólpassz 23 18
Fault 25 23
VAL 151 121
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goree

Cyesha Damian
X 17 5 6 83 1 2 50 1 2 50 7 10 70 2 2 100 5 2 7 1 0 3 4 1 0 0 27 38 0

Slocum

Destiny
X 20 3 4 75 0 1 0 3 10 30 6 15 40 5 5 100 1 1 2 1 1 2 4 4 0 1 21 33 0

Carleton

Bridget Elizabeth
X 30 4 4 100 1 1 100 4 7 57 9 12 75 8 8 100 4 0 4 1 1 3 7 5 0 0 43 29 0

Gyöngyösi

Janka
X 11 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 4 4 100 3 0 3 0 1 1 2 1 0 0 14 22 0

Dubei

Debóra Franciska
X 4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 0 4 2 2 0 0 7 19 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
9 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 2 2 100 1 1 2 0 2 4 1 2 2 0 13 20 0

Dombai

Réka
9 1 3 33 0 1 0 1 1 100 2 5 40 4 4 100 2 0 2 2 1 5 2 6 0 0 17 19 0

Ruff-Nagy

Dóra
5 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 2 0 2 2 1 2 1 2 1 0 9 18 0

Bach

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Molnárová

Anna-Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Küllős

Kira
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedűs

Janka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 105 20 26 77 2 9 22 12 26 46 34 61 56 25 25 100 20 4 24 7 7 25 23 23 3 1 151 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Turner

Yvonne Nicole
X 13 3 4 75 3 3 100 0 1 0 6 8 75 1 1 100 5 0 5 1 3 3 3 5 0 0 22 33 0

Brooks

Jelena
X 24 4 4 100 1 3 33 1 5 20 6 12 50 11 12 92 1 1 2 1 0 1 10 4 0 1 34 32 0

Mompremier

Beatrice
X 12 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 2 2 100 1 1 2 0 1 4 2 1 0 0 14 20 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 7 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 5 5 100 0 0 0 1 1 1 3 2 0 1 9 19 0

Sitku

Zsuzsanna
X 2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 7 0

Varga

Alíz
9 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 6 6 100 3 0 3 1 1 0 3 1 0 1 14 20 0

Papp

Klaudia
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 4 0 4 0 2 5 1 3 0 0 6 18 0

Böröndy

Vivien
7 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 1 2 50 1 0 1 0 1 3 1 0 0 0 4 17 0

Toman

Réka
5 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 5 12 0

Crvendakic

Aleksandra
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 1 1 0 2 12 0

Határ

Bernadett
9 2 4 50 2 2 100 0 0 0 4 6 67 1 1 100 2 0 2 0 0 1 1 0 0 0 10 10 0
Összesen 5 91 14 24 58 8 13 62 6 19 32 28 56 50 29 31 94 18 4 22 4 10 23 25 18 1 3 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek