Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. december 9. | 17:00
8. forduló
Győr Városi Egyetemi Csarnok
72 -71
(19-17, 17-23, 18-13, 18-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, Földesi Ádám (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl. Euroliga-szintű találkozó volt. Kemény védekezés volt mindvégig, ezen ráadásul a másodikban még jobban szigorított mindkét oldal. Megmutattuk, hogy tudunk harcolni. Hatalmasat küzdöttünk, sok magyar játékostól jött nagyon jó teljesítmény, ami dupla öröm. Igazi csapatdiadal volt, erre lehet építeni. Készültünk egy ilyenre, hogy ennyire kiélezett végjátékban végre mi nyerjünk.

Vendég edző nyilatkozata
Djokic Zeljko : Nagyon jó mérkőzés volt, látványos, sajnálom, hogy kikaptunk. Bíztam benne, hogy palánk alatt jobban tudunk dominálni. A második félidőben ellenfelünk volt agresszívebb. Büszke vagyok a csapatra, mert nagyon erős csapattal játszottunk szoros meccset. Látszik, hogy az Euroligában szerzett tapasztalatokat a vereségek ellenére az ilyen hőfokú meccseken tudják kamatoztatni a győriek. Ezt a korábbi években mi is megtanultuk. Sok jó dolgot csináltunk, ezekkel elégedettek lehetünk, nyilván a vereség miatt kicsit szomorúak is vagyunk. Szeretném kiemelni a hangulatot, mindkét szurkolótábor rendkívül sportszerűen buzdította csapatát.

Hazai játékos nyilatkozata
Dubei Debóra : Gratulálok a lányoknak, az egész csapatnak, stábnak. Fantasztikus meccset játszottunk, nagybetűs csapat voltunk. A szívünket is kitettük a pályára. Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem. Remélem, ez a siker megadja a löketet, hogy győzelmi szériát tudjunk megkezdeni.

Vendég játékos nyilatkozata
Kathryn Westbeld : Lassan kezdtük a meccset, az első félidőben próbáltuk a palánk alá helyezni a játékot, ami ekkor sikerült is. A második játékrészben viszont agresszívebbé váltak a hazaiak, és már nem voltunk annyira hatékonyak a centerposzton.


Dobástérkép
SERCO UNI Győr
TARR KSC Szekszárd
SERCO UNI Győr
TARR KSC Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 11 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 11
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 14:26 19:30
CSAPAT %
2p köz.
SERCO UNI Győr
TARR KSC Szekszárd
44%
63%
2p ktáv.
SERCO UNI Győr
TARR KSC Szekszárd
38%
28%
3p táv.
SERCO UNI Győr
TARR KSC Szekszárd
41%
38%
1p bünt.
SERCO UNI Győr
TARR KSC Szekszárd
65%
91%
SERCO UNI Győr TARR KSC Szekszárd
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 9 11
Lepattanó 27 35
Gólpassz 15 17
Fault 21 27
VAL 96 104
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goree

Cyesha Damian
X 13 2 2 100 3 6 50 0 1 0 5 9 56 3 4 75 7 2 9 2 2 3 3 4 0 0 24 39 0

Carleton

Bridget Elizabeth
X 9 1 2 50 0 1 0 2 6 33 3 9 33 1 4 25 3 0 3 0 1 3 4 4 1 0 11 28 0

Slocum

Destiny
X 8 1 4 25 0 1 0 2 4 50 3 9 33 0 0 0 1 0 1 0 1 0 2 2 0 0 6 20 0

Gyöngyösi

Janka
X 9 1 2 50 0 1 0 2 5 40 3 8 38 1 2 50 1 0 1 1 0 1 2 0 0 2 7 15 0

Dombai

Réka
X 4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 3 0 3 0 1 1 4 1 0 0 10 13 0

Dubei

Debóra Franciska
16 0 2 0 2 3 67 3 5 60 5 10 50 3 4 75 3 0 3 0 2 3 8 2 0 0 21 27 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
7 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 0 0 0 3 1 4 1 2 4 0 0 0 0 8 25 0

Ruff-Nagy

Dóra
6 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 3 4 75 2 1 3 0 0 1 3 2 0 0 11 20 0

Bach

Boglárka
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 7 0

Molnárová

Anna-Laura
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 5 0

Hegedűs

Janka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 1 1 0
Összesen 5 72 8 18 44 5 13 38 11 27 41 24 58 41 13 20 65 23 4 27 4 9 21 27 15 1 2 96 200
TARR KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Júlia
X 13 1 3 33 1 2 50 2 6 33 4 11 36 3 4 75 2 1 3 0 1 3 3 1 0 0 11 30 0

Westbeld

Kathryn Elizabeth
X 14 4 6 67 1 3 33 0 4 0 5 13 38 4 4 100 10 4 14 1 1 2 4 0 0 1 24 28 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 8 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 4 3 0 2 0 0 6 22 0

Monroe

Jacinta Lisette
X 11 3 3 100 1 8 13 0 0 0 4 11 36 3 3 100 5 0 5 0 1 1 7 2 1 0 18 22 0

Holcz

Rebeka
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 -2 12 0

Mányoky

Réka
7 2 2 100 0 1 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 3 2 5 0 0 3 1 3 1 0 14 22 0

Stanacev

Aleksandra
8 1 1 100 0 2 0 2 5 40 3 8 38 0 0 0 2 0 2 1 2 4 2 5 0 0 11 22 0

Krnjic

Sara
4 0 1 0 2 2 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 0 4 1 0 1 2 2 0 0 12 18 0

Miklós

Melinda
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 0 5 0 0 0 0 8 15 0

Theodoreán

Alexandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 5 1 2 0 0 3 8 0

Árvai

Noémi Virág
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 12 19 63 5 18 28 9 24 38 26 61 43 10 11 91 28 7 35 5 11 27 21 17 2 1 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek