MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024

2023. 12. 02 | 19:00

7. forduló

(21-18, 21-11, 26-12, 22-8)

Helyszín: Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Játékvezetők: Győrffy Pál Attila , JAKAB László Imre , Téczely Roland Balázs

Ellenőr: Maár Gábor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Hegedűs Péter : Tisztességgel felkészültünk a BKG-ból, nem álltunk máshogy ehhez a találkozóhoz, mint a nemzetközi kupában szereplő ellenfeleinkkel szembeni meccsekhez. Az első félidőben védekezésben voltak hiányosságaink, az elején nem tudtuk megfogni Santa Baltokijenét, aki jó ritmust fogott. Fordulást követően jobban koncentráltunk, ennek meg is lett az eredménye. Örülök az újabb győzelemnek, szükségünk volt rá, hiszen a válogatott szünetet megelőzően a Szekszárd ellen sikerült utoljára győztesen elhagyni a pályát. A fiatalok is jól szálltak be a találkozóba, többnyire éltek is a lehetőséggel. Jól mutatja a kiváló csapategységet, hogy huszonnyolc gólpasszunk volt ma.

Vendég edző nyilatkozata

Gedei Tibor : Tizenöt percig tudtuk ellensúlyozni ellenfelünk fizikai fölényét, többek között Santa Baltokijene remek játékának köszönhetően, utána elfáradtunk, koncentrációnk csökkent, amely sok hibát eredményezett.

Hazai játékos nyilatkozata

Monika Czinano : Nagyon büszke vagyok mindenkire, hogy keményen harcoltunk. Ezt céloztuk meg a meccs előtt és sikerült is megvalósítani. Annak még inkább örülünk, hogy mindenki pályára lépett és a többség pontot is szerzett! Jó meccs volt.

Vendég játékos nyilatkozata

Santa Baltkojiene : Nem számítottunk ilyen védekezésre. A csapatnak jó, ha a fele akart igazán küzdeni. Túl sok könnyen elkerülhető hibát vétettünk. Összességében ez egy borzalmas mérkőzés volt.

Statisztika

team logo TFSE-MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
25 Czinano Monika Sharon Czinano Monika Sharon * 18 27 8 13 61.5 0 1 0 0 0 0 2 2 100 5 2 7 0 1 2 1 3 1 0 23 122.9 70.5 60 57.1
15 Szabó Fanni Andrea Szabó Fanni Andrea * 15 25 3 6 50 0 1 0 2 5 40 3 4 75 1 1 2 4 3 3 3 5 0 0 18 106 65.9 53.6 50
33 Dúl Panka Dulcinea Dúl Panka Dulcinea * 13 25 2 2 100 0 0 0 3 6 50 0 0 0 4 2 6 2 2 1 2 6 0 0 24 165 62.3 81.3 81.3
4 Carter Quionche Collianna Laneshay Carter Quionche Collianna Laneshay * 11 24 2 6 33.3 0 0 0 2 5 40 1 2 50 3 1 4 0 1 3 3 6 1 2 16 117.5 71.5 45.8 45.5
8 Baa Dominika Baa Dominika * 7 20 1 3 33.3 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 3 5 1 1 2 1 1 1 0 11 97.2 69.6 50 50
7 Dúl Terka Zsófia Dúl Terka Zsófia 2 18 1 1 100 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 91.4 59.7 33.3 33.3
13 Király Andrea Király Andrea 7 13 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 2 50 2 0 2 1 1 2 1 0 1 0 7 75.1 41.1 58.3 60
20 Horváth Dóra Horváth Dóra 2 13 1 5 20 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 1 0 1 -1 46 54.1 16.7 16.7
17 Burján Laura Burján Laura 5 10 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 1 4 2 1 0 1 3 0 0 12 127.2 37.9 62.5 66.7
14 Németh Alma Németh Alma 0 9 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 1 0 1 1 0 0 54.8 0 0
19 Vladár Róza Vladár Róza 5 8 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 3 5 4 2 1 1 0 0 0 13 109.8 16.6 125 125
6 Vígh Bernadett Emese Vígh Bernadett Emese 5 8 0 0 0 0 1 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 6 130.8 56.8 83.3 75
90 200 21 43 48.8 1 7 14.3 12 25 48 10 14 71.4 25 13 38 14 16 19 16 28 5 4 130 105.9 59.0 55.4 53.3
team logo BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
52 Marotta Chloe Kae Marotta Chloe Kae * 10 36 2 9 22.2 0 2 0 0 2 0 6 7 85.7 12 3 15 4 4 1 7 5 1 1 26 70 87.2 31.3 15.4
77 Baltkojiené Santa Baltkojiené Santa * 16 26 5 7 71.4 0 0 0 2 3 66.7 0 0 0 3 0 3 1 4 3 2 3 0 0 18 100.8 104 80 80
23 Zsámár Panna Zsámár Panna * 3 26 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 4 1 0 2 0 0 2 45.8 111.3 75 75
8 Koch Dóra Koch Dóra * 2 18 1 2 50 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 1 2 109.1 111.3 25 25
11 Mullings Megan Elaine Mullings Megan Elaine * 9 17 3 7 42.9 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 0 1 1 4 0 2 0 7 49.8 120.4 45 42.9
1 Rozmán Lilla Anna Rozmán Lilla Anna 3 21 0 1 0 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 2 2 2 2 1 0 1 3 57.8 95.9 37.5 0
5 Aldazabal Berroa Laura Solanch Aldazabal Berroa Laura Solanch 0 16 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 2 5 1 1 1 1 0 1 1 4 19.9 67.6 0 0
36 Bajzáth Lili Bajzáth Lili 4 14 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 9 1 0 1 0 1 -4 27.1 78.9 50 50
13 Gróf Júlia Gróf Júlia 2 11 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 0 0 1 3 0 0 0 6 80.5 99 50 0
12 Takács Dorina Takács Dorina 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 4 0 0 0 0 -2 0 85.4 0 0
0 Duka Lili Duka Lili 0 7 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 -1 28.6 95.1 0 0
49 200 13 33 39.4 0 2 0 3 14 21.4 14 19 73.7 22 5 27 12 28 16 19 16 4 5 61 59.0 105.9 42.7 35.7

Dobástérkép

TFSE-MTK
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
TFSE-MTK
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós

eredmény alakulása

Q1Q2Q3Q40102030405060708090
Legnagyobb vezetés 44 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 5
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 36:42 02:54
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
49%
39%
2p ktáv.
TFSE-MTK
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
14%
0%
3p táv.
TFSE-MTK
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
48%
21%
1p bünt.
TFSE-MTK
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
71%
74%
TFSE-MTK BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 14 12
Eladott labda 16 28
Lepattanó 38 27
Gólpassz 28 16
Fault 19 16
VAL 130 61