Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. november 25. | 19:00
6. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
82 -79
(28-24, 12-15, 18-20, 24-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, Sörlei Attila, Gruber Nikolett Lilla (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : A magyar kosárlabdázás szempontjából nagyon jó mérkőzést játszottunk. Sokat készültünk a Szekszárd játékából, hatékonyan védekeztünk. Nagy iramot diktáltunk az első félidőben, de a kisebb rotációnk miatt ez csökkent fordulást követően. Kulcsjátékosaink extrát játszottak ma, azonban a fiatalokat is meg kell említenem. Ki kell emelnem Katona Bogi két tripláját, ami kulcsfontosságúnak bizonyult, nagy szükségünk volt rá. A Szekszárd utolsó hármasára készültünk, de szerencsére még ez is belefért ma.

Vendég edző nyilatkozata
Zseljko Djokic : Megérdemelt győzelmet aratott a BEAC, negyven percen keresztül harcoltak. Nem sikerült semlegesítenünk ellenfelünk kulcsjátékosait, sőt a végjátékban nagy hibákat követtünk el, amelyek nem fértek bele a mai meccsbe. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből. Sajnos nincs, olyan mély rotációnk, hogy két fronton harcoljunk, nem tudtunk extra energiával játszani.

Hazai játékos nyilatkozata
Kolby Morgan : Jó meccset játszottunk! Elismerés a Szekszárdnak is, keményen játszottak, de ez a meccs rólunk szólt, hogy a múlt heti győzelmünk után lássuk, hol is állunk a mezőnyben. Óriasi gratuláció a csapattársaimnak, mert hatalmasat küzdöttek, rengeteg volt az eladott labdánk, de mentünk tovább, harcoltunk, és ez hozta meg nekünk a győzelmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Boros Júlia : Gratulálok a BEAC-nak! Jelenleg nagyon csalódottak vagyunk, tudtuk, kik ellenfelünk kulcsjátékosai, de nem tudtuk megoldani a semlegesítésüket. Az elején sem kezdtünk jól, ritmust adtunk nekik, ami után elég jól dobtak. Tanulunk kell ebből is, kielemezni, de mennünk kell tovább, mert jövő héten már újra mérkőzés vár ránk.


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
TARR KSC Szekszárd
E.ON ELTE BEAC
TARR KSC Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 22
Egyenlő eredmények száma 16
Csapat vezetési ideje 17:56 11:37
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
TARR KSC Szekszárd
43%
59%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
TARR KSC Szekszárd
43%
50%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
TARR KSC Szekszárd
46%
24%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
TARR KSC Szekszárd
93%
71%
E.ON ELTE BEAC TARR KSC Szekszárd
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 21 13
Lepattanó 28 28
Gólpassz 17 25
Fault 19 23
VAL 107 109
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Franka Emilia
X 11 3 5 60 1 1 100 1 4 25 5 10 50 0 0 0 6 1 7 2 4 4 2 2 0 0 15 38 0

Angyal

Barbara
X 21 1 3 33 0 2 0 3 5 60 4 10 40 10 12 83 2 0 2 4 4 2 8 7 0 0 30 35 0

Morgan

Kolby Brennan
X 23 1 2 50 1 3 33 4 7 57 6 12 50 7 7 100 3 0 3 1 5 4 6 1 0 0 23 34 0

Katona

Boglárka
X 6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 5 1 6 0 0 3 1 1 0 0 13 24 0

Pavic

Josipa
X 8 2 3 67 1 1 100 0 1 0 3 5 60 2 2 100 2 2 4 0 1 2 2 2 1 0 14 20 0

Ozola

Katrina
11 1 4 25 0 0 0 1 4 25 2 8 25 6 6 100 4 1 5 1 4 3 3 1 0 2 11 22 0

Milkovics

Réka
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 3 0 0 5 17 0

Zsámár

Lili
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 1 -4 10 0

Orosz

Lea Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Séllei

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szauter

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Drahos

Leila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 9 21 43 3 7 43 11 24 46 23 52 44 25 27 93 23 5 28 8 21 19 23 17 1 3 107 200
TARR KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Júlia
X 23 3 4 75 3 4 75 3 7 43 9 15 60 2 2 100 1 2 3 4 0 2 3 8 0 1 35 33 0

Stanacev

Aleksandra
X 8 1 2 50 0 0 0 2 6 33 3 8 38 0 0 0 3 0 3 0 4 1 1 5 0 0 8 22 0

Krnjic

Sara
X 3 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 5 20 1 3 33 2 2 4 1 3 2 5 2 1 0 7 20 0

Mányoky

Réka
X 5 1 4 25 1 1 100 0 2 0 2 7 29 1 2 50 3 0 3 0 0 4 1 0 1 0 4 15 0

Holcz

Rebeka
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 11 0

Westbeld

Kathryn Elizabeth
11 5 7 71 0 1 0 0 2 0 5 10 50 1 2 50 4 1 5 2 1 4 1 1 0 0 13 26 0

Monroe

Jacinta Lisette
21 5 7 71 2 3 67 0 0 0 7 10 70 7 8 88 4 3 7 1 0 3 6 1 1 0 33 26 0

Theodoreán

Alexandra
5 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 3 4 75 1 0 1 2 3 2 2 3 0 0 8 20 0

Horváth

Bernadett Katalin
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 4 0 0 2 18 0

Árvai

Noémi Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 1 0 0 1 9 0

Szücs

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Miklós

Melinda
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 17 29 59 6 12 50 6 25 24 29 66 44 15 21 71 19 9 28 11 13 23 19 25 3 1 109 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek