Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 22. | 18:00
4. forduló
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
69 -67
(13-17, 17-19, 16-13, 23-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, Szilágyi Bálint, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Bármelyik csapat megnyerhette volna a mai mérkőzést. Az első félidőben talán a leggyengébb húsz percet produkáltuk a szezonban. Fordulást követően védekezést váltottunk, jól kezdtük a harmadik negyedet. Örülök, hogy sikerült megnyernünk a találkozót, igazi csapatmunka volt. A hibák keresése és javítása a dolgunk, ezen igyekszünk a válogatott szünetben javítani. Nem szeretnék örök elégedetlennek tűnni, jobb mosolygósan elmenni a szünetre és készülni a Diósgyőr ellen

Vendég edző nyilatkozata
Djokics Zsejko : Nem volt meglepő számunkra a TF győzelme, hiszen a Sopron ellen tizenöt perc alatt dolgoztak le huszonnégy pontos hátrányt. Az egy-egy elleni védekezésünkkel nem vagyok elégedett, ebben a szegmensben fejlődnünk kell, a faultokat is rosszul használtuk fel ennek köszönhetően. A harmadik negyedben sok kosarat kaptunk, nem működött a besegítés, kommunikáció csapaton belül. A kereteket elnézve, tudván, hogy két légiósunk sérülés és betegség miatt nem állt rendelkezésre, azonosnak tűnt. Ezen oknál fogva nem lehetek elégedetlen, hiszen egy labdás meccsen veszítettünk, miközben folyamatosan úton vagyok és játszunk a meccseket, szinte edzés nélkül. Nem volt meglepő számunkra a TF győzelme, hiszen a Sopron ellen tizenöt perc alatt dolgoztak le huszonnégy pontos hátrányt. Az egy-egy elleni védekezésünkkel nem vagyok elégedett, ebben a szegmensben fejlődnünk kell, a faultokat is rosszul használtuk fel ennek köszönhetően. A harmadik negyedben sok kosarat kaptunk, nem működött a besegítés, kommunikáció csapaton belül. A kereteket elnézve, tudván, hogy két légiósunk sérülés és betegség miatt nem állt rendelkezésre, azonosnak tűnt. Ezen oknál fogva nem lehetek elégedetlen, hiszen egy labdás meccsen veszítettünk, miközben folyamatosan úton vagyok és játszunk a meccseket, szinte edzés nélkül.

Hazai játékos nyilatkozata
Sha Carter : A Szekszárd nagyon jó csapat és nagyon agresszíven játszottak. Rendkívül büszke vagyok a csapatra, főleg, hogy mentálisan is erősek tudtunk maradni a végén. Sok hibával játszottunk, de vissza tudtunk jönni a meccsbe. Egyként küzdöttünk és családként tartottunk össze és ez meg is látszott.

Vendég játékos nyilatkozata
Stanacev Aleksandra : Jól kezdtük a meccset, mi irányítottunk az első 20 percben. Az öltözőből kijövet, mintha megváltozott volna valami a pályán és ezt a hazaiak ki is használták. Több olyan hárompontost is szereztek, amit nem tudtunk kivédekezni és a végén egy nehéz vereséggel kellett szembesülnünk. De még hosszú a szezon, dolgozunk a hibáinkon és majd hazai pályán bizonyítunk.


Dobástérkép
TFSE-MTK
TARR KSC Szekszárd
TFSE-MTK
TARR KSC Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 08:23 26:19
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
TARR KSC Szekszárd
61%
37%
2p ktáv.
TFSE-MTK
TARR KSC Szekszárd
0%
40%
3p táv.
TFSE-MTK
TARR KSC Szekszárd
29%
32%
1p bünt.
TFSE-MTK
TARR KSC Szekszárd
82%
92%
TFSE-MTK TARR KSC Szekszárd
Szerzett labda 7 2
Eladott labda 14 10
Lepattanó 37 32
Gólpassz 20 25
Fault 17 20
VAL 106 90
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carter

Quionche Collianna Laneshay
X 17 3 3 100 0 1 0 3 6 50 6 10 60 2 3 67 9 1 10 0 3 4 4 3 0 0 26 37 0

Szabó

Fanni Andrea
X 20 4 7 57 0 1 0 2 6 33 6 14 43 6 8 75 2 0 2 4 5 1 5 3 0 0 19 35 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 9 2 4 50 0 1 0 1 6 17 3 11 27 2 2 100 5 1 6 1 1 1 3 4 1 1 15 35 0

Czinano

Monika Sharon
X 16 6 8 75 0 1 0 0 0 0 6 9 67 4 4 100 5 4 9 1 2 4 5 2 0 0 28 34 0

Baa

Dominika
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 -1 12 0

Dúl

Terka Zsófia
7 2 5 40 0 1 0 1 2 50 3 8 38 0 0 0 2 0 2 1 1 2 3 7 0 1 14 30 0

Németh

Alma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 1 3 0 0 2 0 5 11 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 1 0 0 0 6 0

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Burján

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vladár

Róza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 17 28 61 0 5 0 7 24 29 24 57 42 14 17 82 28 9 37 7 14 17 20 20 3 2 106 200
TARR KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stanacev

Aleksandra
X 9 0 2 0 1 2 50 1 4 25 2 8 25 4 4 100 3 0 3 0 2 3 5 10 0 1 19 30 0

Monroe

Jacinta Lisette
X 22 6 13 46 3 5 60 0 0 0 9 18 50 4 5 80 6 3 9 0 3 4 5 2 0 1 25 29 0

Mányoky

Réka
X 2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 3 2 5 1 1 2 0 4 1 0 8 28 0

Boros

Júlia
X 11 3 5 60 1 3 33 1 2 50 5 10 50 0 0 0 1 2 3 1 2 1 0 0 0 0 8 23 0

Holcz

Rebeka
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 7 0

Miklós

Melinda
3 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 1 3 2 2 0 0 3 24 0

Krnjic

Sara
11 3 10 30 1 3 33 0 0 0 4 13 31 3 3 100 4 3 7 0 0 3 3 2 1 1 15 23 0

Horváth

Bernadett Katalin
9 0 2 0 0 2 0 3 4 75 3 8 38 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 3 0 0 7 22 0

Theodoreán

Alexandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 2 0 0 5 14 0

Árvai

Noémi Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dudásová

Nikola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vojtulek

Ana
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 13 35 37 6 15 40 6 19 32 25 69 36 11 12 92 22 10 32 2 10 20 17 25 2 3 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek