Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 15. | 18:00
3. forduló
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Rózsavölgyi Alexandra, Nepp László Oszkár (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Gratulálok a Győr csapatának. Az első félidőben viszonylag jól kontrolláltuk a játékot annak ellenére, hogy ott is nagyon sok ki nem kényszerített hiba volt ami a figyelmetlenségünkből adódott. Ez már ott sem fért bele hiszen lehetett volna előnnyel is fordulni. Egy ilyen csapat ellen negyven perc fókusz kell és mi ezzel a fókusszal küzdünk. Ha nincs az első nyolc másodpercben helyzetünk, akkor legyünk türelmesek. Nyilván a légiósokon kívül nagyon sok fiatal játékosunk van, akiknek ez a szint még picit magas, de fejlődnek és helyt állnak. Dolgozunk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : A győzelemmel elégedett vagyok. Nagyon furcsa körülmények vannak per pillanat körülöttünk úgyhogy nagyon nehéz mérkőzésre számítottam és ez be is igazolódott az első félidőben. Nyilván valóan egy NBI/A csoportos csapattal játszottunk, akik szintén készültek ellenünk. Azt gondolom, hogy amíg bírták ellenünk erővel, addig megfelelő partnereink voltak. Jár nekik a gratuláció, de megdicsértem a saját csapatomat is.

Hazai játékos nyilatkozata
Marotta Cloe Kae : Az első félidőben talán meglepetést is okoztunk a Győrnek, jól játszottunk. Ezért is volt szoros a mérkőzés. A második félidőben megmutatták a vendégek, hogy nem csak jó csapat, de okos is és elkezdték elvenni az első és második opciónkat is támadásban. Ekkor már nagyon nehéz harmadik opcióig elmenni. Ez az amiért akadozott a támadásunk. De összességében egy jó mérkőzést játszottunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Bach Boglárka : Nem lepett meg minket a BKG játéka, hiszen készültünk belőlük. És tudtuk, hogy az előző mérkőzéseken is megnehezítették az ellenfelek dolgát. A második félidőben sikerült azt a védekezésben lévő agresszivitást végrehajtanunk amit szerettünk volna és ezáltal sikerült könnyű kosarakat szerezni, megjött a lendületünk támadásban is. Nagyon örülök, hogy sikerült három kulcsjátékosunk nélkül is behúzni ezt a nagyon nehéz mérkőzést.


Dobástérkép
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
SERCO UNI Győr
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
SERCO UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 23
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 14
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 08:08 29:09
CSAPAT %
2p köz.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
SERCO UNI Győr
40%
73%
2p ktáv.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
SERCO UNI Győr
25%
50%
3p táv.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
SERCO UNI Győr
33%
29%
1p bünt.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
SERCO UNI Győr
72%
89%
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós SERCO UNI Győr
Szerzett labda 5 12
Eladott labda 25 17
Lepattanó 29 33
Gólpassz 11 14
Fault 16 24
VAL 68 118
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mullings

Megan Elaine
X 17 6 10 60 0 0 0 0 2 0 6 12 50 5 5 100 4 4 8 2 7 2 6 3 0 2 23 34 0

Baltkojiené

Santa
X 15 1 2 50 1 1 100 2 7 29 4 10 40 5 6 83 8 0 8 2 9 3 6 1 0 0 16 33 0

Marotta

Chloe Kae
X 20 5 10 50 0 2 0 3 5 60 8 17 47 1 3 33 2 0 2 1 3 0 3 3 0 0 15 33 0

Zsámár

Panna
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 3 1 0 0 0 5 25 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 3 0 4 0 0 1 0 1 3 33 1 8 13 0 2 0 1 1 2 0 1 1 3 1 1 1 0 21 0

Koch

Dóra
5 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 2 2 100 1 0 1 0 2 1 1 1 1 0 3 19 0

Rozmán

Lilla Anna
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 0 0 0 2 10 0

Takács

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 2 1 0 0 2 10 0

Bajzáth

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 1 6 0

Duka

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Gróf

Júlia
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 0 0 1 1 0 0 1 2 3 0

Herzog

Bora
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 66 12 30 40 1 4 25 9 27 33 22 61 36 13 18 72 21 8 29 5 25 16 24 11 2 4 68 200
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Slocum

Destiny
X 26 3 4 75 1 1 100 4 10 40 8 15 53 6 6 100 3 1 4 4 1 1 6 5 0 0 37 33 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 5 0 5 1 1 4 1 3 0 0 5 25 0

Dombai

Réka
X 11 4 7 57 0 0 0 1 5 20 5 12 42 0 0 0 8 0 8 1 2 4 0 0 0 0 11 24 0

Anigwe

Kristine Chioma
X 21 6 8 75 0 0 0 2 3 67 8 11 73 3 4 75 7 1 8 1 5 4 3 0 0 1 24 22 0

Gyöngyösi

Janka
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 2 3 0 1 3 0 4 19 0

Bach

Boglárka
12 4 6 67 1 2 50 0 2 0 5 10 50 2 2 100 2 1 3 3 3 3 2 3 0 0 15 34 0

Hegedűs

Janka
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 3 0 3 1 2 4 0 1 0 0 10 21 0

Ruff-Nagy

Dóra
7 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 3 4 75 0 0 0 1 1 1 3 0 1 0 7 14 0

Molnárová

Anna-Laura
4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 5 5 0

Küllős

Kira
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Goree

Cyesha Damian
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 22 30 73 2 4 50 8 28 29 32 62 52 16 18 89 29 4 33 12 17 24 16 14 4 2 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek