Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 7. | 17:00
2. forduló
DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Makrai Márton, Pozsonyi László, Rácz Zsolt Róbert (Gál János)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Olyan mérkőzést játszottunk, amilyenre számítottam, a BKG megmutatta, hogy kemény ellenfél idegenben is, hazai pályán szerintem még dominánsabbak tudnak majd lenni. Komolyan vettük ezt a mérkőzést, mert csak így derül ki, hogy az előző hetek fáradalmai mennyit vettek ki a csapatból. A mai napon is a lepattanókért való küzdelem és a 18 megszerzett támadólepattanó húzott minket ki a bajból, ez Lyonban is így volt. Bízom benne, hogy ez idén külön értéke marad a csapatnak. Gratulálok az ellenfélnek, mert szerintem nagyon kemény mérkőzést játszottunk, örülök, hogy a végjátékra sikerült felőrölni őket.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Gratulálok a DVTK-nak, amit elterveztünk, azt egy olyan 15-18 percen át tudtuk megvalósítani, utána már csak a szívünk vitt minket, sajnos nagyon összezuhantunk a végjátékra. Ilyen szintű csapatok ellen nagyon kevés mérkőzést tudunk játszani, pedig erre lenne szükségünk ahhoz, hogy ezt a koncentrációs időszakot ki tudjuk nyújtani. A nagyon fiatal játékosainktól nem várható el, hogy ilyen mérkőzésen döntő szerepet vállaljanak. Hiányérzetem van a mai mérkőzéssel kapcsolatban, bár Diósgyőrben kikapni nem a végzetes kategória, de még tovább kell dolgoznunk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Monika Grigalauskyte : Ez egy kifejezetten nehéz mérkőzés volt, még a lábunkban volt a szerdai kemény meccs és a hosszú utazás is. Amikor szerda után szombaton ismét mérkőzést játszol, akkor nagyon nehéz ismét felpörögni, de nem lehet kifogás az, hogy mi az Euroligában játszunk, minden mérkőzésünket meg akarjuk nyerni. Nagyon rosszul kezdtük az első negyedet, ami már nem az első alkalom, ezen mindenképpen kell még javítanunk. Megsüvegelendő, ahogy az ellenfelünk végig küzdött ma, gratulálok nekik is.

Vendég játékos nyilatkozata
Meghan Mullings : Szórakoztató mérkőzést játszottunk, ritkán adatik meg, hogy olyan ellenféllel mérkőzzünk meg, akik az Euroligában szerepelnek, ráadásul szerdán szép sikert értek el a Lyon otthonában. Keményen küzdöttünk ma, és úgy gondolom, sok pozitívumot tudunk hazavinni a mai mérkőzésből, annak ellenére is, hogy vereséget szenvedtünk ma.


Dobástérkép
DVTK Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
DVTK Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 27:02 11:16
CSAPAT %
2p köz.
DVTK Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
58%
40%
2p ktáv.
DVTK Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
24%
30%
3p táv.
DVTK Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
26%
27%
1p bünt.
DVTK Hun-Therm
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
75%
93%
DVTK Hun-Therm BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 13 21
Lepattanó 42 29
Gólpassz 16 13
Fault 17 14
VAL 97 65
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
DVTK Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Charles

Kaila Ashlee Helen
X 9 4 6 67 0 4 0 0 2 0 4 12 33 1 2 50 7 6 13 1 2 2 1 3 2 0 18 27 0

Jovanovic

Milica
X 13 0 0 0 0 0 0 3 7 43 3 7 43 4 5 80 6 0 6 0 1 0 2 1 0 0 16 22 0

Aho

Nina Daniella
X 14 2 4 50 1 3 33 2 3 67 5 10 50 2 2 100 0 3 3 3 0 3 3 1 0 0 19 20 0

Aho

Tyra Nolwenn
X 2 0 1 0 1 2 50 0 3 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 -3 17 0

Tadic

Ana
X 4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 2 3 0 1 2 1 0 0 0 4 15 0

Kányási

Veronika
2 1 3 33 0 2 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 3 1 4 0 2 1 0 4 0 0 3 24 0

Grigalauskyté

Monika
12 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 2 3 67 3 1 4 0 3 0 2 3 2 0 16 23 0

Lelik

Réka
11 2 3 67 2 3 67 1 5 20 5 11 45 0 0 0 0 2 2 3 2 3 3 3 0 0 14 22 0

Toman

Petra
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 3 1 4 2 1 4 0 1 0 0 4 18 0

Tenyér

Zsófia
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 1 0 1 0 0 0 7 7 0

Oláh

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 74 18 31 58 4 17 24 7 27 26 29 75 39 9 12 75 26 16 42 10 13 17 13 16 4 1 97 200
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Marotta

Chloe Kae
X 19 4 10 40 1 4 25 1 1 100 6 15 40 6 6 100 6 3 9 0 2 4 5 1 0 3 23 35 0

Mullings

Megan Elaine
X 19 7 11 64 0 1 0 1 1 100 8 13 62 2 3 67 2 1 3 0 3 1 3 0 0 0 16 31 0

Baltkojiené

Santa
X 4 1 7 14 0 1 0 0 6 0 1 14 7 2 2 100 3 1 4 3 7 3 5 8 0 0 4 29 0

Koch

Dóra
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 1 0 0 2 28 0

Zsámár

Panna
X 7 0 0 0 1 1 100 1 4 25 2 5 40 2 2 100 5 0 5 1 0 1 1 1 1 0 13 26 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
5 0 1 0 0 2 0 1 2 50 1 5 20 2 2 100 3 0 3 1 2 2 1 0 0 1 4 20 0

Takács

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 9 0

Bajzáth

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 3 0 1 1 0 0 1 8 0

Rozmán

Lilla Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 5 0

Duka

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 4 0

Gróf

Júlia
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0

Herzog

Bora
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 56 12 30 40 3 10 30 4 15 27 19 55 35 14 15 93 24 5 29 7 21 14 17 13 1 4 65 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek