Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. október 7. | 17:00
2. forduló
Győr Városi Egyetemi Csarnok
99 -75
(23-23, 23-20, 24-17, 29-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Minár László Balázs, dr. Németh Patrik (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Nagyon nehéz meccsből érkeztünk, nehezen pörögtünk fel, nem jó ritmusban kezdtük, ez rányomta bélyegét, mikor megrázta magát a csapat tudtunk egy-két könnyebb kosarat is szerezni. Összességében nem vagyok teljesen elégedettek, de azon dolgozunk, hogy ismét az eddigi két meccsen mutatott arcunkat mutassuk.

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Pozitívnak értékelem a mérkőzést, büszke vagyok a lányokra, nagy odaadással, határozottsággal dolgoztunk. A negyedik negyedben kicsit elcsúsztunk védekezésben, előjöttek a hibák, ezeken kell dolgoznunk. Tartottam a meccstől, hiszen kiváló csapat a győri, fizikálisan Euroliga-szintre építették fel az együttest, de minden játékosom hozzá tudott tenni a játékunkhoz, ráadásul voltak egyéni kiemelkedő teljesítmények is.

Hazai játékos nyilatkozata
Destiny Slocum : Nem sikerült jól a meccs eleje a részéről, ez negatív spirálba hozta a csapatot, de a második félidőben jobban álltunk bele, agresszívabbak voltunk védekezésben, ez jelentette a különbséget a végén.

Vendég játékos nyilatkozata
Tóth Franka : Nagyon küzdős meccs volt, erős csapat ellen játszottunk. Örülünk, hogy megoldottuk, amit megbeszéltünk, az első két negyed kifejezetten extrán sikerült, ezt szeretnénk folytatni a többi meccsen.


Dobástérkép
SERCO UNI Győr
E.ON ELTE BEAC
SERCO UNI Győr
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 28 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 9
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 29:59 07:10
CSAPAT %
2p köz.
SERCO UNI Győr
E.ON ELTE BEAC
50%
56%
2p ktáv.
SERCO UNI Győr
E.ON ELTE BEAC
33%
54%
3p táv.
SERCO UNI Győr
E.ON ELTE BEAC
36%
26%
1p bünt.
SERCO UNI Győr
E.ON ELTE BEAC
85%
53%
SERCO UNI Győr E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 16 8
Eladott labda 14 21
Lepattanó 37 37
Gólpassz 18 19
Fault 19 22
VAL 132 97
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Slocum

Destiny
X 19 2 4 50 0 1 0 5 8 63 7 13 54 0 0 0 0 1 1 2 1 0 1 2 0 0 18 25 0

Anigwe

Kristine Chioma
X 15 5 7 71 0 1 0 0 0 0 5 8 63 5 6 83 9 1 10 1 1 2 7 2 0 0 30 24 0

Dombai

Réka
X 6 2 3 67 0 2 0 0 2 0 2 7 29 2 2 100 4 0 4 3 3 2 1 5 0 0 11 22 0

Gyöngyösi

Janka
X 11 0 2 0 0 0 0 3 5 60 3 7 43 2 2 100 1 2 3 3 1 3 1 0 1 0 14 19 0

Dubei

Debóra Franciska
X 6 2 4 50 1 2 50 0 0 0 3 6 50 0 0 0 0 2 2 0 2 2 0 3 0 1 6 13 0

Ruff-Nagy

Dóra
9 1 2 50 1 1 100 1 3 33 3 6 50 2 4 50 2 0 2 4 2 4 3 2 0 0 13 26 0

Miller

Diamond Maryana
16 3 6 50 0 1 0 2 7 29 5 14 36 4 4 100 3 2 5 0 2 2 3 3 0 1 16 23 0

Goree

Cyesha Damian
11 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 4 5 80 3 3 6 1 0 1 3 0 1 0 19 19 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
2 0 2 0 1 1 100 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 1 0 0 1 14 0

Molnárová

Anna-Laura
2 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 2 2 100 0 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 9 0

Hegedűs

Janka
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 3 0 3 0 1 1 1 0 0 0 4 6 0

Bach

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 17 34 50 3 9 33 12 33 36 32 76 42 23 27 85 26 11 37 16 14 19 22 18 2 3 132 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Morgan

Kolby Brennan
X 12 3 4 75 0 1 0 1 6 17 4 11 36 3 5 60 4 0 4 4 3 3 4 4 0 0 16 26 0

Pavic

Josipa
X 9 2 5 40 2 4 50 0 1 0 4 10 40 1 2 50 9 1 10 0 2 2 3 0 0 0 13 26 0

Tóth

Franka Emilia
X 26 7 9 78 3 3 100 1 2 50 11 14 79 3 6 50 7 3 10 3 2 2 4 0 2 1 37 25 0

Angyal

Barbara
X 13 2 5 40 1 2 50 2 6 33 5 13 38 1 2 50 1 0 1 0 5 2 4 5 0 0 9 22 0

Gábor

Lili
X 6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 2 100 2 0 2 1 3 0 3 1 1 0 10 17 0

Juhász

Angéla Blanka
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 2 0 2 0 2 0 1 3 1 1 0 0 5 16 0

Drahos

Leila
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 1 0 0 2 14 0

Ozola

Katrina
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 1 0 0 0 13 0

Milkovics

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 1 0 0 -2 12 0

Katona

Boglárka
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 0 1 1 10 0

Orosz

Lea Zsófia
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 0 1 3 0 1 0 0 2 10 0

Zsámár

Lili
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 4 9 0
Összesen 5 75 18 32 56 7 13 54 5 19 26 30 64 47 10 19 53 32 5 37 8 21 22 19 19 3 2 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek