Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2023. szeptember 30. | 19:00
1. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
51 -78
(11-19, 15-20, 8-19, 17-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, Rózsavölgyi Alexandra, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Köszönjük a dicsérő szavakat, jóleső érzés. Annyiban mindenképpen büszke vagyok a csapatra, hogy három vállalható negyedet játszottunk egy nagyon erős csapat ellen. Azt mindenki láthatja, hogy magasabbak nem lettünk a tavalyi évhez képest, éppen ezért nagyon sok energiát emészt fel továbbra is, hogy ezt kompenzáljuk. Dicséretes volt néhány fiatal játékos teljesítménye, azt gondolom, sokat léptünk előre az utolsó edzőmérkőzésünkhöz képest is. Pozitívnak értékelem a mérkőzést, a harmadik negyedben a DVTK éreztette velünk, hogy mekkora a különbség a két csapat között, de a mérkőzés több szakaszában úgy érzem, dicséretet érdemel a mi csapatunk is. Sok sikert a DVTK-nak szerdán!

Vendég edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Nehezen indult számunkra a találkozó, a BEAC pálya mindig is egy kemény pálya volt, ráadásul nem játszottunk még ebben a rotációban az idei évben. Az elmúlt 6-8 hétben az Euroliga-selejtezőre készültünk, ennek megfelelően minden játékosomnak és nekem is új volt most kicsit ez a feladat. Ennek megfelelően volt az elején egy csomó ki nem kényszerített hibánk, ez pedig az ellenfelünket dicséri. A harmadik negyedre vettük fel azt a ritmust és hőfokot, ami ehhez a mérkőzéshez kellett, ott sikerült egy jelentősebb előnyt kiharcolnunk, amit a végéig meg is tartottunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Kolby Morgan : A DVTK egy kiemelkedő csapat a bajnokságban, ez a mérkőzés számunkra korai volt még, de a legfontosabb, hogy végig küzdöttünk, úgyhogy izgatottan várom, mit tartogat a szezon a nagyon fiatal csapatunk számára.

Vendég játékos nyilatkozata
Kányási Veronika : Szerintem jól dolgoztunk az egész találkozó alatt. Az elején volt egy kis megilletődöttség, új volt nekünk is az a rotáció, amit alkalmaztunk, de fokozatosan felvettük a kellő hőfokot és keménységet védekezésben, ez volt az alapja annak, hogy a támadásainknak is jobb lett a ritmusa. Ez egy kemény pálya, azt gondolom, hogy sok csapat meg fog még szenvedni itt a szezonban. Készülünk tovább, sorról sorra az Euroliga mérkőzésekre, rengeteg munka vár még ránk, de jól indult nekünk a szezon. Sok sikert kívánok a BEAC-nak is a szezonra!


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
DVTK Hun-Therm
E.ON ELTE BEAC
DVTK Hun-Therm
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 6 33
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 16
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 04:21 34:28
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
DVTK Hun-Therm
30%
57%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
DVTK Hun-Therm
35%
36%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
DVTK Hun-Therm
30%
29%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
DVTK Hun-Therm
77%
100%
E.ON ELTE BEAC DVTK Hun-Therm
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 18 17
Lepattanó 28 38
Gólpassz 14 19
Fault 14 14
VAL 57 107
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pavic

Josipa
X 8 0 3 0 3 4 75 0 1 0 3 8 38 2 2 100 2 3 5 0 0 2 1 2 2 0 13 28 0

Morgan

Kolby Brennan
X 9 3 7 43 0 2 0 1 3 33 4 12 33 0 0 0 5 1 6 2 6 1 4 2 0 1 9 27 0

Tóth

Franka Emilia
X 6 2 3 67 1 3 33 0 1 0 3 7 43 0 0 0 4 1 5 0 1 3 1 2 0 0 9 23 0

Angyal

Barbara
X 9 2 5 40 1 3 33 0 1 0 3 9 33 3 3 100 1 0 1 3 4 0 2 3 0 2 8 20 0

Gábor

Lili
X 4 1 6 17 0 1 0 0 0 0 1 7 14 2 4 50 1 1 2 1 0 2 2 1 0 0 2 10 0

Katona

Boglárka
2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 2 2 2 1 1 1 0 4 22 0

Milkovics

Réka
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 3 1 0 0 0 0 -5 16 0

Orosz

Lea Zsófia
2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 1 2 1 3 0 0 6 15 0

Juhász

Angéla Blanka
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 15 0

Ozola

Katrina
7 0 2 0 0 0 0 2 2 100 2 4 50 1 2 50 2 1 3 0 0 0 1 0 1 0 9 14 0

Drahos

Leila
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 10 0

Jármay

Anna Erzsébet
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 51 10 33 30 6 17 35 3 10 30 19 60 32 10 13 77 19 9 28 8 18 14 14 14 4 3 57 200
DVTK Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Charles

Kaila Ashlee Helen
X 15 1 1 100 2 3 67 1 3 33 4 7 57 6 6 100 6 2 8 1 1 0 3 1 0 0 24 25 0

Garbin

Darcee Lee
X 12 2 4 50 1 1 100 1 4 25 4 9 44 3 3 100 2 4 6 3 3 0 3 0 0 0 16 20 0

Aho

Tyra Nolwenn
X 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 2 2 3 1 1 0 1 -2 18 0

Jovanovic

Milica
X 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 7 0 0 0 0 3 0 3 0 1 0 0 1 0 1 -4 18 0

Aho

Nina Daniella
X 10 2 3 67 0 0 0 2 3 67 4 6 67 0 0 0 0 1 1 0 2 1 1 3 1 0 12 17 0

Kányási

Veronika
9 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 0 0 0 3 2 5 0 2 1 0 6 0 0 17 25 0

Toman

Petra
6 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 4 4 100 5 0 5 3 2 2 2 1 1 0 12 20 0

Lelik

Réka
12 2 3 67 1 1 100 2 3 67 5 7 71 0 0 0 3 1 4 1 2 2 0 1 1 1 15 20 0

Tadic

Ana
6 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 4 4 100 2 1 3 0 1 0 4 1 0 0 10 16 0

Tenyér

Zsófia
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 2 0 1 1 11 0

Vég-Dudás

Anna
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 4 6 0

Oláh

Fruzsina
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 1 0 0 2 4 0
Összesen 5 78 13 23 57 4 11 36 9 31 29 26 65 40 17 17 100 25 13 38 11 17 14 14 19 3 4 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek