Fiú Serdülő- 2023/2024
2024. május 18. | 15:00
 
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
87 -72
(21-14, 18-15, 23-14, 25-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Novák Bence, Kara Zsombor (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Moosz Milán : Először is hatalmas gratuláció a DEAC játékosainak és edzőinek, mert úgy játszottak, ahogy ebben a helyzetben kell: tehermentesen, bátran, tökösen! Mi fejben már a döntőn voltunk, bármennyire is hangsúlyoztuk, hogy komolyan kell vennünk a mérkőzést, mert egy elődöntőt sosem adnak könnyen. A lényeg, hogy viszonylag stabilan a döntőbe kerültünk! Hétfőn újra kell parkettázni majd Akadémiánkat, ugyanis mi holnap felszedjük!!!

Vendég edző nyilatkozata
Bazsik Péter : Sikerült egy igazi párharcot vívnunk a Rátgéber Akadémia csapatával. Eszméletlen, amit a fiúk megint nyújtani tudtak ezen a mérkőzésen! Azt nem mondanám, hogy igazán jól játszottunk, de küzdeni akarásból és szívből csillagos ötös! Gratulálok a csapatomnak! Gratulálok a Rátgéber Akadémiának is, és sok sikert kívánok nekik a döntőben!


Dobástérkép
NKA Pécs/A
DEAC KA U14/A
NKA Pécs/A
DEAC KA U14/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs/A
DEAC KA U14/A
55%
41%
2p ktáv.
NKA Pécs/A
DEAC KA U14/A
20%
25%
3p táv.
NKA Pécs/A
DEAC KA U14/A
29%
30%
1p bünt.
NKA Pécs/A
DEAC KA U14/A
54%
55%
NKA Pécs/A DEAC KA U14/A
Szerzett labda 13 8
Eladott labda 15 21
Lepattanó 41 39
Gólpassz 20 12
Fault 13 15
VAL 117 68
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Pécs/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csóti

Zsombor
X 2 1 7 14 0 0 0 0 2 0 1 9 11 0 0 0 1 2 3 4 2 3 0 5 0 1 4 27 0

Radnóti

Soma
X 23 9 11 82 0 2 0 0 0 0 9 13 69 5 6 83 3 2 5 2 0 1 7 3 0 0 35 27 0

Halász

Olivér Robin
X 19 9 14 64 0 0 0 0 0 0 9 14 64 1 2 50 5 4 9 1 2 1 2 2 0 1 25 24 0

Szabó-Haklits

Márk
X 8 0 1 0 1 1 100 2 3 67 3 5 60 0 0 0 3 0 3 0 1 0 0 1 0 0 9 19 0

Farkas

Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 15 0

Szopori

Bence
18 9 15 60 0 1 0 0 0 0 9 16 56 0 4 0 5 2 7 2 2 1 4 1 0 0 19 26 0

Hart

Hunor
6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 2 0 2 2 3 3 0 5 0 0 9 14 0

Rácz

András
2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 0 2 1 1 0 0 2 13 0

Rotter

Hunor
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 6 2 8 0 2 0 0 0 2 0 10 12 0

Tarkó

Döme Milán
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 2 0 0 5 12 0

Bek

Péter Ernő
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 1 100 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 8 0

Lo Cheikh

Adam
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -3 3 0
Összesen 5 87 36 66 55 1 5 20 2 7 29 39 78 50 7 13 54 28 13 41 13 15 13 14 20 2 2 117 200
DEAC KA U14/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fárbás

Benjámin
X 13 5 10 50 0 0 0 1 2 50 6 12 50 0 0 0 14 1 15 1 4 5 1 2 2 0 24 26 0

Bai

Zoárd
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 1 3 0 0 2 25 0

Bősz

Olivér
X 22 1 1 100 1 4 25 6 16 38 8 21 38 0 0 0 1 1 2 1 2 2 0 2 0 0 12 25 0

Szabó

Kristóf
X 6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 11 0

Mulicz

Tamás
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 0 0 0 0 10 0

Magyar

Donát
9 2 9 22 0 0 0 1 1 100 3 10 30 2 2 100 2 5 7 2 3 0 3 2 0 0 13 29 0

Ortutay

Bendegúz
14 4 9 44 1 2 50 0 4 0 5 15 33 4 9 44 1 4 5 2 4 2 7 2 0 1 11 29 0

Balázsi

Máté Csanád
2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 0 2 2 1 0 0 0 1 0 1 1 15 0

Fárbás

Dániel
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 1 4 1 1 2 1 0 0 0 7 14 0

Dalmi-Dienes

Kende
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -4 11 0

Horn

Hunor Tibor
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Nagy

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 72 16 39 41 2 8 25 10 33 30 28 80 35 6 11 55 23 16 39 8 21 15 13 12 2 2 68 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek