Fiú Serdülő- 2023/2024
2024. május 17. | 13:00
 
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kara Zsombor, Varga Dániel Géza (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Gratulálok a nagyon szimpatikus körmendi csapatnak! A második negyedben mutatott teljesítményünk, hozzáállásunk miatt elnézést kérek az Akadémiánktól! Szégyen volt, ami a pályán történt.

Vendég edző nyilatkozata
Érsek Marcell : Remekül kezdtük a mérkőzést, sikerült a mi tempónkat ráerőltetni az ellenfélre. A második negyedben emeltünk az agresszivitáson, és a félidő végére egy magabiztos, harmincpontos előnyt építettünk ki. A szünet nem jött jól, elveszítettük a lendületet, és egy szenvedős második félidőt produkáltunk, és bár nyertünk, egyáltalán nem vagyok elégedett a mutatott játékkal. A mai nap megpróbáljuk magunkat fejben rendbe tenni, meg kell érteni a fiúknak, ha valaki felveszi a körmendi mezt, annak muszáj száz százalékot beleadnia eredménytől függetlenül.


Dobástérkép
Kecskeméti KA U14/A
AKMÉ Körmendi Törpördögök
Kecskeméti KA U14/A
AKMÉ Körmendi Törpördögök
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kecskeméti KA U14/A
AKMÉ Körmendi Törpördögök
45%
49%
2p ktáv.
Kecskeméti KA U14/A
AKMÉ Körmendi Törpördögök
36%
0%
3p táv.
Kecskeméti KA U14/A
AKMÉ Körmendi Törpördögök
0%
21%
1p bünt.
Kecskeméti KA U14/A
AKMÉ Körmendi Törpördögök
38%
47%
Kecskeméti KA U14/A AKMÉ Körmendi Törpördögök
Szerzett labda 14 9
Eladott labda 28 21
Lepattanó 49 40
Gólpassz 8 21
Fault 16 19
VAL 61 81
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Kecskeméti KA U14/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fogl

Noel
X 13 5 8 63 1 2 50 0 1 0 6 11 55 1 5 20 6 7 13 1 3 0 3 1 2 1 21 30 0

Szablics

Miklós
X 4 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 2 2 100 1 1 2 0 0 1 2 2 0 0 5 26 0

Polyák

Dominik János
X 14 6 10 60 1 2 50 0 5 0 7 17 41 0 4 0 4 4 8 2 4 3 3 2 1 0 12 26 0

Doró

Zsombor
X 3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 4 25 2 3 5 2 1 0 3 0 0 0 6 17 0

Takács

Krisztián
X 2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 1 0 3 13 0

Csillag

Viktor Dominik
11 2 4 50 1 2 50 0 1 0 3 7 43 5 5 100 3 0 3 3 10 3 4 1 0 0 8 24 0

Balla

Kristóf
4 1 3 33 1 1 100 0 2 0 2 6 33 0 4 0 4 1 5 3 3 3 4 1 0 0 6 20 0

Csengei

Donát
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 2 5 1 2 0 0 0 0 0 3 12 0

Molnár

Endre
0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 2 2 0 1 2 0 0 0 0 -2 10 0

Horváth

András
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 2 10 0

Benke

Dévid
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 1 2 2 0 0 0 0 -2 7 0

Paulik

Botond
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 2 1 0 0 0 0 -1 5 0
Összesen 5 53 18 40 45 4 11 36 0 14 0 22 65 34 9 24 38 27 22 49 14 28 16 19 8 4 1 61 200
AKMÉ Körmendi Törpördögök
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hegedüs

Áron
X 4 1 1 100 0 0 0 0 5 0 1 6 17 2 3 67 1 1 2 1 2 3 2 5 0 0 6 24 0

Banks

George Christopher
X 9 4 9 44 0 0 0 0 3 0 4 12 33 1 4 25 0 1 1 0 2 2 3 0 0 1 0 21 0

Morsics

Máté
X 9 3 5 60 0 1 0 1 2 50 4 8 50 0 0 0 6 2 8 0 2 1 0 3 0 1 14 15 0

Nagy

Levente
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 0 0 0 3 12 0

Horváth

András Márk
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 1 1 10 0

Gecse

Áron Tamás
7 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 1 2 50 5 3 8 2 3 2 2 0 0 1 11 29 0

Vilics

Botond Milán
12 3 3 100 0 1 0 2 5 40 5 9 56 0 1 0 3 3 6 1 1 1 4 7 0 0 24 26 0

Marton

Balázs
16 5 11 45 0 0 0 2 6 33 7 17 41 0 0 0 2 2 4 0 3 1 0 1 1 0 9 24 0

Németh

Zsolt
5 2 5 40 0 0 0 0 2 0 2 7 29 1 3 33 2 1 3 1 3 2 3 4 0 0 6 17 0

Darázs

Dániel
5 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 2 2 1 5 1 2 1 0 0 4 13 0

Farkas

Dániel
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Darvas

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 0 1 0 0 0 0 3 3 0
Összesen 5 71 24 49 49 0 3 0 5 24 21 29 76 38 8 17 47 24 16 40 9 21 19 16 21 1 4 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek