Fiú egyetemi bajnokság, Nyugat- 2023/2024
2023. október 31. | 18:15
3. forduló
Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium
78 -57
(26-11, 14-19, 19-11, 19-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szőts Dávid István, Hartai Tamás

Hazai edző nyilatkozata
Őri Gergely : Az első negyed közepétől mutatott agresszív védekezésünkkel megszerzett előnyünket a második negyed végén elszórakoztuk, ahelyett, hogy tovább növelhettük volna előnyünket. Ott szerencsére nem hagytuk ellenfelünket 10 ponton belülre engedni, így nem forgott veszélyben a győzelmünk, de fegyelmezettebb játékkal simább mérkőzés lehetett volna. Voltak már szép és biztató jelek, mind védekezésben és mind támadásban is, azon kell dolgozni, hogy több ilyen periódusunk legyen. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Gratulálok a soproni a együttesnek, szépen küzdöttek. További sok sikert nekik a bajnokságban.

Vendég edző nyilatkozata
Márkus Tamás : Ritmustalanul kezdtük a mérkőzést, sajnos ez rányomta a bélyegét az egész meccsre. Ennek ellenére dicséret illeti a csapatomat, mert végig küzdöttek, próbáltak közelebb jönni. Sajnos kintről nem találtunk be, így ennyi volt ebben a meccsben. Gratulálok az ellenfélnek.


Dobástérkép
Óbudai Egyetem Kandó SC
SMAFC
Óbudai Egyetem Kandó SC
SMAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Egyetem Kandó SC
SMAFC
53%
43%
2p ktáv.
Óbudai Egyetem Kandó SC
SMAFC
33%
13%
3p táv.
Óbudai Egyetem Kandó SC
SMAFC
29%
10%
1p bünt.
Óbudai Egyetem Kandó SC
SMAFC
50%
75%
Óbudai Egyetem Kandó SC SMAFC
Szerzett labda 14 7
Eladott labda 17 15
Lepattanó 56 36
Gólpassz 23 13
Fault 13 5
VAL 115 55
Statisztika
Óbudai Egyetem Kandó SC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karakó

Bálint András
X 20 6 12 50 1 2 50 1 5 20 8 19 42 3 4 75 13 6 19 4 5 2 2 4 3 0 35 34 0

Puskás

Bendegúz Artúr
X 16 4 6 67 1 2 50 2 6 33 7 14 50 0 0 0 2 1 3 1 2 1 0 2 0 0 13 33 0

Leveleki

Bence Miklós
X 0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 6 1 7 0 2 1 1 4 3 0 9 27 0

Baatarsukh

Anuujin
X 13 5 6 83 0 0 0 1 6 17 6 12 50 0 0 0 3 3 6 1 1 4 0 2 1 0 16 22 0

Balázs

Benjámin
X 8 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 1 2 50 3 2 5 3 1 2 1 5 0 0 18 20 0

Veres

Zsombor Bonifác
11 0 1 0 1 2 50 3 6 50 4 9 44 0 0 0 5 2 7 0 4 0 0 0 0 0 9 21 0

Pálvölgyi

Richárd
3 0 3 0 0 0 0 1 2 50 1 5 20 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 2 0 1 3 15 0

Bogdán

Bence
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 3 1 1 0 2 0 0 6 13 0

Berzicai

Kevin
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 0 0 3 9 0

Horváth

Gergő
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 2 0 2 1 3 0 0 0 1 1 0 0 3 6 0
Összesen 5 78 19 36 53 3 9 33 10 34 29 32 79 41 4 8 50 38 18 56 14 17 13 5 23 7 1 115 200
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Heiszenberger

Norbert
X 14 3 7 43 0 0 0 0 6 0 3 13 23 8 9 89 12 2 14 1 3 0 5 7 0 1 27 40 0

Hencz

Balázs
X 22 7 11 64 2 8 25 0 6 0 9 25 36 4 5 80 2 1 3 2 4 0 4 1 0 0 11 40 0

Szívós

Márton Simon
X 7 3 9 33 0 1 0 0 0 0 3 10 30 1 3 33 9 1 10 0 4 2 2 1 1 0 8 38 0

Török

Ignác
X 4 1 1 100 0 3 0 0 2 0 1 6 17 2 3 67 0 1 1 2 3 2 2 4 0 0 4 26 0

Viniczay

Mátyás Árpád
X 7 2 4 50 0 3 0 1 3 33 3 10 30 0 0 0 3 3 6 2 0 1 0 0 0 3 8 23 0

Maksoud

George
3 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 -1 16 0

Nagy

Péter Márton
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 1 1 8 0

Guricza

Zoltán
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2 5 0

Ladócsi

Alex
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Ágoston

Álmos Pál
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 57 16 37 43 2 15 13 2 20 10 20 72 28 15 20 75 27 9 36 7 15 5 13 13 1 7 55 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek