Fiú egyetemi bajnokság, Nyugat- 2023/2024
2023. október 30. | 20:00
3. forduló
ELTE Sporttelep 1. pálya
54 -74
(17-19, 7-16, 14-22, 16-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Molnár Tamás

Hazai edző nyilatkozata
Csányi Zoltán : Szerettünk volna közelebb kerülni a szombathelyi csapathoz, ez most nem sikerült. Nagyon sok eladott labdánk volt, amit megpakoltunk a sok kihagyott büntetővel. Szinte teljesen kicserélődött az idei csapatunk, így még szokják a srácaim, no meg én is, hogy kitől mit lehet várni versenyhelyzetben. Rengeteg feladat előtt állunk, hogy egységes csapatként tudjunk működni.

Vendég edző nyilatkozata
Kéri Péter : Olyan felállásban játszottuk a mérkőzést, amilyenben idén még nem sikerült edzenünk, ez főleg az első félidőben érződött a játékunkon. Főleg az egyéni megoldások jellemezték játékunkat. Szerencsére a védekezésünk végig stabil volt, és elsősorban ennek köszönhetjük a győzelmünket.


Dobástérkép
ELTE BEAC
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
ELTE BEAC
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
47%
58%
2p ktáv.
ELTE BEAC
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
44%
0%
3p táv.
ELTE BEAC
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
32%
32%
1p bünt.
ELTE BEAC
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
27%
67%
ELTE BEAC Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
Szerzett labda 13 18
Eladott labda 35 24
Lepattanó 31 38
Gólpassz 9 16
Fault 14 17
VAL 45 94
Statisztika
ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jónás

Bence
X 7 0 1 0 0 1 0 2 4 50 2 6 33 1 2 50 1 1 2 3 5 0 2 2 0 0 6 33 0

Keresztúri

Ákos Zoltán
X 4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 4 0 3 2 5 3 3 0 2 0 0 0 5 22 0

Borsos

Balázs
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 6 2 0 1 0 0 -3 14 0

Nagy

Joel
X 4 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 2 2 100 0 1 1 1 3 2 1 2 0 0 4 12 0

Szabó

Imre Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0

Magda

Dávid Csaba
12 0 0 0 0 0 0 4 9 44 4 9 44 0 0 0 3 0 3 2 11 1 0 3 0 0 4 29 0

Molnár

Milos Nesztor
10 4 7 57 1 2 50 0 0 0 5 9 56 0 1 0 2 1 3 3 5 1 6 0 0 0 12 28 0

Harsányi

András Attila
4 2 4 50 0 1 0 0 2 0 2 7 29 0 4 0 5 2 7 1 0 4 4 1 0 0 8 26 0

Orczi

Ferenc Gergő
7 1 2 50 2 3 67 0 2 0 3 7 43 1 2 50 5 0 5 0 0 1 1 0 0 0 8 16 0

Papp

Mátyás
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 0 0 0 0 9 0

Turi

Gergely Tamás
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 8 0

Baroch

Márton Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 9 19 47 4 9 44 8 25 32 21 53 40 4 15 27 24 7 31 13 35 14 16 9 0 0 45 200
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiss

Mihály Barna
X 9 0 3 0 0 0 0 3 8 38 3 11 27 0 0 0 4 1 5 2 6 2 1 5 0 0 8 37 0

Geröly

Márton András
X 17 6 9 67 0 0 0 1 9 11 7 18 39 2 4 50 7 2 9 5 5 2 3 1 0 0 17 33 0

Nárai

Gergely András
X 9 3 5 60 0 0 0 1 4 25 4 9 44 0 1 0 2 1 3 4 3 2 1 4 0 0 12 30 0

Takács

Zsolt
X 27 8 8 100 0 2 0 3 6 50 11 16 69 2 3 67 7 2 9 4 4 2 4 2 0 0 36 30 0

Várkony

Tamás Erik
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 1 2 0 1 0 0 3 17 0

Frisnyák

Dániel Ádám
2 0 3 0 0 2 0 0 0 0 0 5 0 2 2 100 2 2 4 2 2 4 4 0 0 0 5 21 0

Vicze

Kristóf
5 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 2 2 100 2 1 3 1 2 2 1 3 0 0 8 17 0

Gyánó

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 1 14 0

Várkony

Kornél
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 1 0

Matucza

Gyula
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 18 31 58 0 4 0 10 31 32 28 66 42 8 12 67 27 11 38 18 24 17 14 16 0 0 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek