Fiú egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2024. március 25. | 19:45
18. forduló
Szegedi Tudományegyetem Topolya sori Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Márkus Gábor Péter, Barabás Dorina Mónika

Hazai edző nyilatkozata
Gaál Gergő : Köszönjük a sportszerű mérkőzést ellenfelünknek, valamint, hogyha csak ennyien is, de elutaztak ilyen messzire. Az első félidőben kicsi zavart okozott a játék, azonban a második félidőben felül tudtunk kerekedni a meglepettségen. Gratulálok mindkét csapatnak!

Vendég edző nyilatkozata
Vida Zoltán : Sajnos a mai mérkőzésre egy nagyon megfogyatkozott felállásban sikerült utaznunk és ezért is köszönjük szépen a Szegednek a sportszerű játékot. Az első félidőben az ember hátrányt sikerült még eltüntetnünk a pályán, azonban a létszám fölényt a második játékrészben a hazai csapat kihasználta és megérdemelten nyertek. Gratulálok mindkét csapatnak és a Szegednek további sok sikert.


Dobástérkép
SZTE-Szegedi RSC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
SZTE-Szegedi RSC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SZTE-Szegedi RSC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
73%
59%
2p ktáv.
SZTE-Szegedi RSC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
38%
42%
3p táv.
SZTE-Szegedi RSC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
29%
30%
1p bünt.
SZTE-Szegedi RSC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
100%
44%
SZTE-Szegedi RSC Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 14 19
Lepattanó 57 35
Gólpassz 22 17
Fault 14 3
VAL 145 80
Statisztika
SZTE-Szegedi RSC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ónodi

Tamás
X 14 1 3 33 0 2 0 4 13 31 5 18 28 0 0 0 8 0 8 1 5 0 0 4 0 0 9 32 0

Tráser

Nándor Zoltán
X 30 15 19 79 0 0 0 0 0 0 15 19 79 0 0 0 9 5 14 1 0 2 0 4 0 0 45 31 0

Sajgó

Lajos Fülöp
X 24 9 12 75 1 1 100 1 6 17 11 19 58 1 1 100 1 5 6 2 4 1 3 6 0 0 29 30 0

Lőrincz

Bálint Olivér
X 15 4 4 100 2 3 67 1 2 50 7 9 78 0 0 0 12 3 15 2 2 4 0 4 0 0 32 29 0

Tráser

Miklós László
X 14 6 7 86 1 4 25 0 3 0 7 14 50 0 0 0 5 1 6 2 1 2 0 0 0 0 14 27 0

Hősi

Rajmund
2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 2 0 0 2 30 0

El-Nader

Hamza
13 1 4 25 1 2 50 3 4 75 5 10 50 0 0 0 4 1 5 1 2 5 0 2 0 0 14 21 0

Kamenik

Bálint Imre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 112 37 51 73 5 13 38 9 31 29 51 95 54 1 1 100 41 16 57 9 14 14 3 22 0 0 145 200
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kabongo

Michee
X 19 3 7 43 0 1 0 4 9 44 7 17 41 1 4 25 5 3 8 5 3 2 2 5 0 0 23 40 0

Nagy

Levente
X 14 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 6 12 50 6 2 8 0 4 0 9 1 0 0 20 40 0

Vámos

Barnabás
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 40 0

Vaskó

György
X 17 1 2 50 0 3 0 5 19 26 6 24 25 0 0 0 10 1 11 2 5 0 2 8 0 0 17 40 0

Verba

Szabolcs András
X 29 3 3 100 4 7 57 5 17 29 12 27 44 0 0 0 7 1 8 2 6 1 1 3 0 0 22 40 0
Összesen 5 79 10 17 59 5 12 42 14 46 30 29 75 39 7 16 44 28 7 35 9 19 3 14 17 0 0 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek