Fiú egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2023. december 4. | 20:30
8. forduló
Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Mezei Tibor, Fenyvesi Zénó

Hazai edző nyilatkozata
Klepej Roland : Először is szeretnék gratulálni a Nyíregyháza csapatának, egy végtelenül fair társaság. Mi nem kezdtük jól a mérkőzést, rengeteg üres dobó helyzetet tudtunk kialakítani, viszont kosárra nem váltottuk ezeket. A második negyedben több olyan hibát is elkövettünk, amire már a mérkőzés előtt felhívtam a figyelmet, így az ellenfél örülhetett a nagyszünetben. A második félidő elején már kellőképpen agresszívan védekeztünk, amiből jó ritmusban tudtunk támadni, és egy nagyobb előnyt tudtunk kiharcolni. Ezt az előnyt tudtuk is nagyjából a végéig tartani, örülünk a győzelemnek. Még egyszer gratulálok a Nyíregyházának és további sok sikert Nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Vida Zoltán : Kiváló mérkőzést játszottunk az Eger csapatával, úgy gondolom, hogy végig partiban voltunk, de a végére erőnlétben elfogytunk és ez jelentette a különbséget. Gratulálok az egri csapatnak, hiszen nagyon jó fiataljai vannak. További sok sikert kívánok nekik mind a két bajnokságban.


Dobástérkép
Eszterházy SC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Eszterházy SC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Eszterházy SC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
60%
43%
2p ktáv.
Eszterházy SC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
22%
17%
3p táv.
Eszterházy SC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
28%
40%
1p bünt.
Eszterházy SC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
75%
75%
Eszterházy SC Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 6 9
Lepattanó 37 36
Gólpassz 14 14
Fault 13 12
VAL 90 87
Statisztika
Eszterházy SC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rékasi

Bojta Bendegúz
X 15 7 9 78 0 1 0 0 0 0 7 10 70 1 1 100 7 8 15 2 2 3 4 3 0 0 34 35 0

Gilszki

Erik
X 6 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 0 0 0 6 0 6 0 1 1 0 0 1 0 8 31 0

Bajusz

Ábel
X 12 2 4 50 1 4 25 2 6 33 5 14 36 0 0 0 2 1 3 2 0 1 0 2 0 0 10 24 0

Bolla

Norbert Tamás
X 10 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 5 7 71 2 1 3 0 0 1 3 0 0 0 12 17 0

Kátai

Zsolt Kristóf
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -1 5 0

Botka

Botond
13 4 6 67 1 2 50 1 6 17 6 14 43 0 0 0 3 0 3 0 2 1 2 4 0 0 12 34 0

Pomázi

Patrik
14 4 6 67 0 2 0 2 7 29 6 15 40 0 0 0 4 0 4 0 0 2 0 2 0 1 11 27 0

Kerekes

Hunor Ákos
6 0 1 0 0 0 0 2 6 33 2 7 29 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 12 0

Lengyel

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 10 0

Hőgerl

Buda Henrik
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 1 0 0 2 5 0

Kocsis

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Albach

Kevin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 18 30 60 2 9 22 10 36 28 30 75 40 6 8 75 27 10 37 4 6 13 11 14 1 1 90 200
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bíró

Benedek
X 13 2 9 22 1 3 33 1 4 25 4 16 25 4 5 80 7 2 9 1 3 2 3 2 0 0 12 37 0

Kabongo

Michee
X 10 2 5 40 0 2 0 2 4 50 4 11 36 0 0 0 4 2 6 0 1 1 2 3 0 1 13 30 0

Vámos

Barnabás
X 6 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 3 0 3 1 0 0 0 0 0 0 6 23 0

Verebélyi

Áron
X 8 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 2 2 100 3 1 4 1 0 1 2 1 1 0 16 22 0

Demeter

Ádám
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Vaskó

György
17 1 2 50 0 0 0 5 12 42 6 14 43 0 1 0 2 0 2 1 5 4 5 6 0 0 17 37 0

Verba

Szabolcs András
12 3 5 60 0 0 0 2 5 40 5 10 50 0 0 0 8 1 9 1 0 3 0 2 0 0 19 34 0

Nagy

Levente
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 1 1 0 0 0 4 16 0

Szilasi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bíró

Boldizsár
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bálint

Álmos Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 12 28 43 1 6 17 12 30 40 25 64 39 6 8 75 30 6 36 5 9 12 13 14 1 1 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek