Fiú egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2023. november 6. | 19:30
4. forduló
Nyíregyházi Egyetem T2 Kosárlabda Sportcsarnok
60 -72
(13-25, 16-20, 8-15, 23-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Nyíri Péter Patrik

Hazai edző nyilatkozata
Vida Zoltán : Elsősorban szeretnék gratulálni a BME-MAFC együttesének és csapatomnak is, hiszen húsz pontos hátrányból is képesek voltak küzdeni és a végére egy szorosabb mérkőzést produkálni egy veretlen csapat ellen. Próbálunk tovább dolgozni és remélem, hogy meccsről meccsre egyre többen és szorosabb eredményekkel tudunk megjelenni a mérkőzéseken.

Vendég edző nyilatkozata
Weisz-Tiba Klára : Az első három negyedben nagyon szépen és kiegyensúlyozottan játszottunk, aztán az utolsó negyedben nagyon fegyelmezetlenné vált a csapat, támadásban és védekezésben is. Kár ezért a negyedért, mert szép eredmény lehetett volna. A lényeg megvan, hiszen így is nyertünk. Köszönjük a Nyíregyházának a játékot.


Dobástérkép
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
BME-MAFC
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
BME-MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
BME-MAFC
50%
63%
2p ktáv.
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
BME-MAFC
33%
32%
3p táv.
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
BME-MAFC
24%
18%
1p bünt.
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
BME-MAFC
50%
62%
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület BME-MAFC
Szerzett labda 5 14
Eladott labda 25 19
Lepattanó 40 38
Gólpassz 16 11
Fault 15 16
VAL 61 83
Statisztika
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vaskó

György
X 18 1 1 100 1 1 100 4 11 36 6 13 46 2 2 100 5 0 5 1 5 4 4 7 0 0 23 39 0

Verba

Szabolcs András
X 16 2 4 50 0 0 0 4 11 36 6 15 40 0 0 0 2 5 7 1 3 2 3 3 0 0 18 39 0

Bíró

Benedek
X 11 3 5 60 0 1 0 1 8 13 4 14 29 2 6 33 9 2 11 1 6 3 5 2 0 1 10 34 0

Kabongo

Michee
X 6 1 5 20 0 1 0 1 4 25 2 10 20 1 2 50 3 2 5 0 0 1 1 2 0 0 5 30 0

Nagy

Levente
X 6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 6 5 11 1 5 2 1 1 0 0 13 26 0

Demeter

Ádám
3 0 1 0 1 2 50 0 7 0 1 10 10 1 2 50 1 0 1 1 6 3 2 1 0 0 -8 32 0

Vámos

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 10 20 50 2 6 33 10 41 24 22 67 33 6 12 50 26 14 40 5 25 15 16 16 0 1 61 200
BME-MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pollák

Árpád
X 8 1 1 100 0 4 0 2 7 29 3 12 25 0 0 0 3 1 4 3 3 1 0 2 0 0 5 29 0

Vantal

András László
X 7 0 1 0 0 2 0 2 3 67 2 6 33 1 2 50 1 0 1 2 2 1 2 1 0 0 6 24 0

Láng-Miticzky

Dániel
X 6 2 4 50 0 2 0 0 5 0 2 11 18 2 3 67 3 0 3 0 2 0 2 0 0 0 -1 23 0

Pásztor

Mátyás Bence
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 0 4 3 1 1 0 1 0 0 10 17 0

Horváth

Marcell
X 8 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 2 2 100 3 1 4 1 1 1 2 2 0 0 14 16 0

Vargovics

Balázs
8 1 3 33 3 5 60 0 3 0 4 11 36 0 0 0 3 1 4 1 2 4 0 1 0 0 5 25 0

Tóth

Kornél
9 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 1 1 100 6 4 10 2 3 1 2 1 1 0 19 20 0

Rozs

Máté Zoltán
8 4 6 67 0 0 0 0 2 0 4 8 50 0 1 0 3 0 3 1 2 0 2 1 0 0 8 19 0

Bartha

Zsombor
6 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 1 3 4 1 1 2 3 1 0 0 10 15 0

Géczi

Zalán
8 1 1 100 3 3 100 0 2 0 4 6 67 0 0 0 0 1 1 0 2 5 1 1 0 0 7 12 0
Összesen 5 72 20 32 63 6 19 32 4 22 18 30 73 41 8 13 62 27 11 38 14 19 16 14 11 1 0 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek