Fiú egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2023. október 10. | 19:15
1. forduló
Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
48 -96
(13-28, 14-19, 10-28, 11-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Domán István, Takács Zoltán

Hazai edző nyilatkozata
Klepej Roland : Sajnos az elején egy rossz mozdulat után elvesztettük erre a mérkőzésre az egyetlen magas emberünket, így a lepattanóért folytatott harcban bőven alul maradtunk. De nem csak ezen múlott, jóval nagyobb sebességgel és energiával játszott a TF csapata. Ha mi is szeretnénk a későbbiekben nyerni, jóval gyorsabban kell mind támadásban mind védekezésben jó döntést hozni. Gratulálok a TF-nek, bízom benne, hogy legközelebb egy jobb arcunkat tudjuk mutatni.

Vendég edző nyilatkozata
Boros Zoltán : A mérkőzés során próbáltuk gyakorolni azokat a játékokat, amiket szeretném, hogy játszanak itt az egyetemi bajnokságban a srácok, hiszen nagyon sokfelé edzenek és játszanak. Ilyenkor van lehetőségünk együtt kosárlabdázni, gyakorolni, ami többé-kevésbé sikerült is. Örülök, mert tudtunk gyorsindításokat alkalmazni, amit eredményesen ki is használtunk és ez által meg tudtunk lógni az Egertől, azonban szomorú is vagyok a sok hárompontos miatt, amit kaptunk. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk és szeretnék sok sikert kívánni az Egernek nem csak a MEFOB bajnokságban, hanem a Zöld csoportban is!

CSAPAT %
2p köz.
Eszterházy SC
TFSE
40%
79%
2p ktáv.
Eszterházy SC
TFSE
20%
0%
3p táv.
Eszterházy SC
TFSE
25%
33%
1p bünt.
Eszterházy SC
TFSE
71%
56%
Eszterházy SC TFSE
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 12 8
Lepattanó 27 47
Gólpassz 11 18
Fault 15 8
VAL 42 138
Dobástérkép
Eszterházy SC
TFSE
Eszterházy SC
TFSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Eszterházy SC
TFSE
40%
79%
2p ktáv.
Eszterházy SC
TFSE
20%
0%
3p táv.
Eszterházy SC
TFSE
25%
33%
1p bünt.
Eszterházy SC
TFSE
71%
56%
Eszterházy SC TFSE
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 12 8
Lepattanó 27 47
Gólpassz 11 18
Fault 15 8
VAL 42 138
Statisztika
Eszterházy SC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Botka

Botond
X 8 3 6 50 0 0 0 0 5 0 3 11 27 2 3 67 2 1 3 1 2 1 3 3 0 0 7 30 0

Gilszki

Erik
X 8 1 2 50 1 3 33 1 4 25 3 9 33 1 2 50 5 1 6 0 1 1 1 2 0 0 9 24 0

Pomázi

Patrik
X 11 1 5 20 0 3 0 3 9 33 4 17 24 0 0 0 1 1 2 2 3 0 1 0 0 1 0 24 0

Bajusz

Ábel
X 10 2 3 67 0 5 0 2 3 67 4 11 36 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 1 0 0 8 20 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
X 2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 4 3 0

Kátai

Zsolt Kristóf
6 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 2 2 100 2 0 2 1 0 4 1 2 0 0 10 24 0

Lengyel

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 1 19 0

Kerekes

Hunor Ákos
3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 2 2 0 2 0 0 3 17 0

Hőgerl

Buda Henrik
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 1 1 3 1 0 0 0 0 13 0

Kocsis

Dániel
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 1 0 0 0 12 0

Bolla

Norbert Tamás
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 0 11 0

Rüff

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 48 8 20 40 3 15 20 7 28 25 18 63 29 5 7 71 21 6 27 7 12 15 8 11 0 1 42 200
TFSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rátvay

Balázs
X 28 12 15 80 0 0 0 0 0 0 12 15 80 4 7 57 6 6 12 0 1 1 7 3 0 0 43 29 0

Mester

Márk
X 13 5 6 83 0 1 0 0 2 0 5 9 56 3 3 100 7 0 7 0 3 2 2 2 0 0 17 22 0

Pozsik

Zsombor
X 4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 2 0 2 0 2 1 0 1 1 2 0 0 7 18 0

Alcser

Dániel Balázs
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 1 1 0 0 1 0 0 4 17 0

Velkey

József
X 12 0 0 0 0 0 0 4 9 44 4 9 44 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 9 16 0

Dékány

Imre
4 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 3 1 4 0 1 1 1 6 0 0 10 22 0

Boka-Magó

Áron István
12 2 2 100 0 1 0 2 6 33 4 9 44 2 2 100 5 2 7 1 1 1 1 1 1 0 17 22 0

Rátkai

Bálint
13 2 4 50 0 0 0 3 3 100 5 7 71 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 0 0 0 13 18 0

Szlávik

Bence
8 4 4 100 0 0 0 0 1 0 4 5 80 0 2 0 3 0 3 0 0 0 1 0 0 0 9 16 0

Woditsch

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 2 1 0 0 3 11 0

Nagy

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 2 4 2 0 0 0 2 0 0 6 9 0
Összesen 5 96 30 38 79 0 5 0 9 27 33 39 70 56 9 16 56 36 11 47 7 8 8 15 18 1 0 138 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek