MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024

2024. 05. 06 | 18:00

3. forduló

(20-20, 16-15, 22-20, 23-21)

Helyszín: Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya

Játékvezetők: Györfy Rúben , Frányó Péter , Kapusi Gábor

Ellenőr: Herczeg Ágoston

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatomnak, egyben gratulálok a Honvédnak is! Úgy érzem, megint bebizonyította ezt a két együttes, hogy nem érdemtelenül játszunk az ötödik helyért. Motivált volt mindkét fél. Támadóoldalon voltak olyan szituációk, amik hibákhoz vezettek, de mindkét csapat odatette magát védekezésben, és egy igazi egylabdás mérkőzést játszottunk. Örülök, hogy megvédtük megint a hazai pályát, és szeretnénk nyerni csütörtökön! Szurkolóinknak nagyon köszönjük a segítséget, nagyon fontos volt, hogy amikor a Honvéd visszajött az utolsó negyedben, mellettünk voltak. Ennek a két csapatnak ez a kis bajnoki döntője, természetesen komolyan fogjuk venni a második meccset is!

Vendég edző nyilatkozata

Zlatko Jovanovic : Először is gratulálok a Pécsnek a jól megérdemelt győzelemhez! Egy nagyon kiélezett találkozó volt, olyan, amilyet szeretnénk látni az ötödik helyért zajló csatában. Nem volt olyan fizikális a játékunk, mint a szezon korábbi részében, ez volt a kulcs. Nem ütköztünk eleget ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Ez fontos lett volna, különösen itt Pécsett. A végén bármelyik csapat nyerhetett volna, de nem érdemeltük volna meg, a hazaiak sokkal jobban megdolgoztak a győzelemért.

Hazai játékos nyilatkozata

Kerpel-Fronius Gáspár : Szeretnék gratulálni mindkét csapatnak. Pont olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottunk, a Honvéd egy nagyon fizikális együttes, negyven percen át kiélezett volt a találkozó. Nagyon örülök annak, hogy sikerült megvédenünk a hazai pályánkat, mert nagyon fontos nekünk az ötödik hely, szerintem látszott is azon, ahogy küzdöttünk. Csütörtökön szeretnénk nyerni!

Vendég játékos nyilatkozata

Filipovic Stefan : Először is gratulálnék a pécsieknek a győzelemhez! Elég szoros mérkőzést játszottunk, sajnos az első félidőt apró hibákkal kezdtük, kihagytunk dobásokat, ellenfelünk előnybe került. Próbáltunk visszazárkózni, de a végén nem volt szerencsénk, így nem sikerült győznünk.

Statisztika

team logo NKA Universitas Pécs
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Durmo Ibrahim Durmo Ibrahim * 12 33 1 4 25 0 0 0 1 3 33.3 7 10 70 6 2 8 2 2 2 8 3 1 0 24 103.9 88.7 50 35.7
0 Nikolic Nemanja Nikolic Nemanja * 17 31 2 4 50 0 1 0 2 6 33.3 7 8 87.5 7 1 8 0 2 3 9 2 0 0 26 104.2 92.1 56.7 45.5
0 Manjgafic Fahrudin Manjgafic Fahrudin * 8 26 0 0 0 1 3 33.3 1 8 12.5 3 4 75 6 1 7 1 3 1 4 1 0 0 8 53.9 90.6 30.8 22.7
0 Kovács Péter Kovács Péter * 3 19 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 3 3 1 4 0 0 7 114.4 100.6 150 150
0 Scherer Bálint André Scherer Bálint André * 3 17 0 0 0 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 1 0 2 47.6 87.8 50 50
0 Walker Jordan Anthony Michael Walker Jordan Anthony Michael 19 28 4 8 50 2 3 66.7 1 5 20 4 5 80 3 0 3 1 1 3 5 4 0 1 21 120.1 98.2 52.8 46.9
0 Kerpel-Fronius Gáspár Kerpel-Fronius Gáspár 5 19 1 2 50 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 0 2 3 2 3 1 4 0 0 11 106.5 72.3 62.5 66.7
0 Henry Shane Linden Henry Shane Linden 10 17 5 6 83.3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 2 7 1 0 2 1 0 2 0 20 158.2 69.5 83.3 83.3
0 Bor Gábor Bor Gábor 4 10 2 2 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 5 120 99.3 66.7 66.7
0 Kazy Balázs Kazy Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Rátgéber Tamás Rátgéber Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Lukácsi Gábor Lukácsi Gábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
81 200 15 26 57.7 4 8 50 7 27 25.9 22 29 75.9 34 6 40 8 14 21 29 18 4 1 124 101.3 93.8 54.9 48.4
team logo Budapesti Honvéd SE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Dokovic Ilija Dokovic Ilija * 13 26 3 5 60 0 0 0 2 8 25 1 1 100 2 1 3 2 1 3 2 3 0 0 14 121 93.6 50 46.2
0 Wesson Jr Keith Andre Wesson Jr Keith Andre * 8 26 1 6 16.7 0 2 0 2 9 22.2 0 2 0 3 0 3 1 0 3 3 2 1 1 2 41.4 98.6 22.2 23.5
0 Henry Jalen Joseph Henry Jalen Joseph * 7 23 3 4 75 0 1 0 0 2 0 1 2 50 6 1 7 1 2 5 4 0 0 1 12 71 106.8 43.8 42.9
0 Bazsó Brúnó Tamás Bazsó Brúnó Tamás * 2 18 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 2 0 3 2 1 0 0 6 93 77.5 33.3 0
0 Hajdu Péter Márton Hajdu Péter Márton * 0 7 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 90 0 0
0 Brown Isiah Gerald Brown Isiah Gerald 22 32 4 11 36.4 1 2 50 2 4 50 6 6 100 2 1 3 0 3 2 3 3 0 1 18 99.6 104.3 55 47.1
0 Filipovic Stefan Filipovic Stefan 12 23 5 7 71.4 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 2 5 0 1 4 1 0 0 0 15 114 104.9 75 71.4
0 Simon Kristóf Gábor Simon Kristóf Gábor 8 23 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 2 2 100 7 0 7 0 3 3 4 3 0 0 18 140.7 89 100 100
0 Reizinger Máté Reizinger Máté 2 12 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 2 0 0 2 0 0 0 9 200 84 100 100
0 Peringer Balázs Peringer Balázs 2 6 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 0 0 1 3 85.6 84.6 50 50
0 Kopácsi Ákos Kopácsi Ákos 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 0 0 55.4 0 0
0 Vámos Ádám Vámos Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
76 200 18 36 50 1 6 16.7 8 28 28.6 14 17 82.4 29 7 36 9 12 29 21 12 1 4 97 93.8 101.3 49.0 44.3

Dobástérkép

NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 9 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 6
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 24:58 08:13
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
58%
50%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
50%
17%
3p táv.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
26%
29%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs
Budapesti Honvéd SE
76%
82%
NKA Universitas Pécs Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 14 12
Lepattanó 40 36
Gólpassz 18 12
Fault 21 29
VAL 124 97