Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. május 17. | 18:00
3. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
109 -78
(32-22, 25-21, 30-18, 22-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Goda László, Ádám József (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : A mérkőzésről nem szeretnék sokat beszélni, a célunkat elértük, nyertünk és megszereztük a harmadik helyet. Nagyon büszke vagyok erre a társaságra, a nehézségeket is együtt vészeltük át, sikerült kialakítanunk egy remek közösséget, és ez talán számomra még fontosabb is, mint a helyezés. Köszönet jár minden stábtagnak, akár a pálya mellett, akár az irodákban dolgozik, és a szurkolóinknak is hálás vagyok, mindvégig mellettünk voltak, még az elődöntőbeli vereség után is, amit nehéz lehetett feldolgozni. Nehéz három év van mögöttünk, de mindannyiszor legalább elődöntőt játszottunk és érmeket nyertünk, ezt talán csak a Falco mondhatja el magáról. Az álom továbbra is él, a következő évadban döntőbe akarunk kerülni és a csúcsra jutni, de ez megint csak együtt sikerülhet.

Vendég edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Nem kérdés, hogy a három mérkőzés után teljesen megérdemelt az Alba sikere és gratulálok neki. Amikor átvettem idény közben a csapatot, a 11. helyen állt, végül a 4. helyen zárta a bajnokságot. Nehéz jelenleg azt mondani, hogy ez siker – főleg az elmúlt hat meccs után, de lenyeljük a keserű pirulát és pár nap múlva már remélem, sikerként értékeljük a szereplésünket.

Hazai játékos nyilatkozata
Isaiah Philmore : Kicsit lassabban kezdtük ezt a mérkőzést, aztán egyre jobban felpörögtünk, keményebbek lettünk, és ismét csapatként sikerült megnyerni a meccset. Nagyon büszke vagyok erre a társaságra, a titkunk az volt, hogy mindig összetartottunk, hiányozni fog ebben az összetételben ez a közösség. A harmadik hely jó eredmény és ismét sikerült kilépni a nemzetközi porondra.

Vendég játékos nyilatkozata
Csátaljay Péter : Elismerésem az Albának, megérdemelten szerezte meg a bronzérmet. Talán ezen a mérkőzésen harcosabban játszottunk, mint a legutóbbin, de ez most erre volt elegendő.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 36 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 5
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 36:07 03:37
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
71%
66%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
25%
17%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
41%
27%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
75%
73%
Arconic-Alba Fehérvár Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 6 11
Lepattanó 37 26
Gólpassz 24 14
Fault 21 15
VAL 149 97
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Chambers

Siyani Tahir
X 21 2 7 29 0 0 0 4 7 57 6 14 43 5 6 83 7 0 7 0 1 0 4 7 0 1 29 28 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 23 6 6 100 0 1 0 2 2 100 8 9 89 5 7 71 4 2 6 2 1 2 3 2 0 0 32 27 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 17 3 4 75 1 1 100 3 4 75 7 9 78 0 0 0 4 1 5 1 1 2 1 2 0 0 23 25 0

Kass

Balázs
X 7 2 3 67 0 0 0 1 6 17 3 9 33 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 2 0 0 4 19 0

Dickey III

James L
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 1 0 5 1 0 1 0 6 15 0

Vojvoda

Dávid
22 4 4 100 0 1 0 3 8 38 7 13 54 5 5 100 1 1 2 1 1 2 3 4 0 0 25 28 0

Takács

Milán
4 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 3 3 6 1 0 3 2 7 0 0 18 23 0

Fazekas

Máté
6 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 0 0 0 1 2 3 0 0 2 0 0 0 1 6 11 0

Balogh

Máté
4 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 0 2 0 1 1 2 1 0 2 1 0 0 0 3 10 0

Takács

Martin
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 6 0

Góbi

Marcell
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 4 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 4 0
Összesen 5 109 25 35 71 1 4 25 14 34 41 40 73 55 15 20 75 26 11 37 7 6 21 15 24 1 2 149 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Ádám
X 13 4 6 67 0 1 0 1 2 50 5 9 56 2 4 50 1 2 3 0 0 2 2 2 0 1 14 31 0

Ona Embo

Renathan Joseph
X 16 5 7 71 0 1 0 1 3 33 6 11 55 3 3 100 5 1 6 1 1 0 5 0 0 0 22 27 0

Paige

Jeremiah Daniel
X 12 1 2 50 0 0 0 2 6 33 3 8 38 4 6 67 5 1 6 2 3 2 5 2 0 0 17 23 0

Szalay

Domonkos
X 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 0 1 0 1 2 1 2 0 0 2 20 0

Ikpe

Tristan Ekong
X 8 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 2 3 67 5 0 5 1 2 3 2 1 1 0 12 14 0

Keller

Iván
14 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 4 4 100 0 0 0 0 0 1 3 1 0 0 15 29 0

Németh

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 2 2 2 0 0 2 16 0

Csuti

Kornél
6 2 3 67 1 1 100 0 2 0 3 6 50 0 0 0 0 1 1 1 1 1 1 0 1 0 6 14 0

Gyimes

Áron
4 2 3 67 0 2 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 14 0

Makkos

Dávid
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 6 0

Csátaljay

Péter
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 3 0 0 4 6 0
Összesen 5 78 21 32 66 1 6 17 6 22 27 28 60 47 16 22 73 21 5 26 5 11 15 21 14 2 1 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek