Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. május 14. | 18:00
3. forduló
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
67 -83
(13-26, 16-20, 18-20, 20-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Őszinte leszek, nehéz mit mondani, furcsa ez a szituáció. A két csapat nem egyformán fókuszált erre a meccsre, mi biztosan nem százszázalékosan. Tisztelet a kivételnek, mert például Tristan Ikpe azért is van itt a sajtójátékoztatón, mert ő például mindent beleadott.Ha mindenki így játszott volna, akkor lett volna esély a győzelemre.

Vendég edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Tudjuk, hogy Egerszegen nehéz játszani, hiszen kollégám nagyon nagy hangsúlyt fektet a védekezésre. Ma próbáltuk tartani azt a játékot, amit elkezdtünk, gratulálok a játékosaimnak. A párharcnak még nincs vége, de pénteken szeretnénk lezárni.

Hazai játékos nyilatkozata
Tristan Ikpe : Azt gondolom, hogy ma támadásban nem úgy játszottunk, mint kellett volna Ez nagyon befolyásolta a mérkőzés menetét és nem is sikerült ebben feljavulnunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Takács Milán : Nehéz meccsre számítottunk, hiszen a ZTE otthonában mindig nehéz nyerni és ezt megtapasztaltuk már az alapszakasz végén is, amikor kikaptunk itt. Az első félidőben a hazaiak a zónájukkal még meg tudtak zavarni bennünket, de jókor estek be a hármasaink. A kialakított előnyt aztán tudtuk tartani a mérkőzés végéig. Pénteken hazai pályán szeretnénk lezárni végleg ezt a párharcot.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 22
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 38:50
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
55%
60%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
27%
43%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
11%
33%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
78%
65%
Zalakerámia ZTE KK Arconic-Alba Fehérvár
Szerzett labda 2 2
Eladott labda 10 7
Lepattanó 39 39
Gólpassz 10 18
Fault 16 13
VAL 74 108
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ikpe

Tristan Ekong
X 23 11 15 73 0 0 0 0 0 0 11 15 73 1 3 33 8 3 11 0 2 2 2 0 0 0 28 29 0

Paige

Jeremiah Daniel
X 2 1 3 33 0 3 0 0 2 0 1 8 13 0 0 0 6 0 6 0 0 2 2 1 0 1 4 23 0

Tóth

Ádám
X 11 4 9 44 1 3 33 0 0 0 5 12 42 1 1 100 1 5 6 0 3 4 2 1 0 0 10 20 0

Szalay

Domonkos
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -1 19 0

Hicks

Tony Hollis
X 3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 3 0 0 2 18 0

Ona Embo

Renathan Joseph
8 1 4 25 1 2 50 0 4 0 2 10 20 4 4 100 2 0 2 2 0 2 5 1 0 1 10 24 0

Németh

Ákos
5 2 4 50 0 1 0 0 1 0 2 6 33 1 1 100 2 2 4 0 0 2 2 2 0 0 9 21 0

Keller

Iván
6 3 4 75 0 0 0 0 5 0 3 9 33 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 1 0 1 3 20 0

Csátaljay

Péter
5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 5 12 0

Csuti

Kornél
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 4 2 6 0 0 0 0 0 0 1 4 10 0

Gyimes

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 24 44 55 3 11 27 2 19 11 29 74 39 7 9 78 27 12 39 2 10 16 13 10 0 4 74 200
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Chambers

Siyani Tahir
X 10 2 3 67 0 0 0 2 11 18 4 14 29 0 0 0 5 0 5 1 2 0 2 8 0 0 14 33 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 21 3 5 60 0 0 0 5 9 56 8 14 57 0 0 0 3 2 5 0 0 0 1 0 2 0 23 31 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 11 1 3 33 1 1 100 1 4 25 3 8 38 4 6 67 5 4 9 0 2 3 4 3 2 0 20 29 0

Dickey III

James L
X 7 1 3 33 0 2 0 0 1 0 1 6 17 5 8 63 7 4 11 0 1 2 7 0 0 0 16 27 0

Kass

Balázs
X 4 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 2 3 67 2 1 3 0 0 2 2 3 0 0 7 21 0

Vojvoda

Dávid
18 1 1 100 2 2 100 4 9 44 7 12 58 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 4 0 0 18 27 0

Takács

Milán
10 2 2 100 0 1 0 2 6 33 4 9 44 0 0 0 3 2 5 0 1 4 0 0 0 0 9 22 0

Balogh

Máté
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 7 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Osztoics

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 12 20 60 3 7 43 14 43 33 29 70 41 11 17 65 26 13 39 2 7 13 16 18 4 0 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek