Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. május 11. | 18:00
3. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
104 -77
(28-23, 25-21, 22-16, 29-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Söjtöry Tamás Ferenc, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Szeretném megköszönni a szurkolóinknak a támogatásukat, mert az elődöntő elvesztése után is itt voltak velünk. Úgy érzem, hogy ez igazából nem volt olyan jó mérkőzés, de az a csapat amelyik jobban akarta a győzelmet, az nyert. Most egy lépéssel hátrébb kell lépnünk, zalaegerszegi mérkőzést kell szem előtt tartani, harcosan kell odamennünk, nagyon kemény mérkőzésre számítok, de természetesen szeretnénk élvezni a játékot, hiszen körülbelül tíz nap van még hátra, amit együtt tölthet ez a csapat, és jó lenne éremmel zárni a szezont.

Vendég edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Harminc-harminckét percig nagyjából elégedettek lehetünk azzal a teljesítménnyel, amit a csapat nyújtott, ám ezek után ki kell mondanunk, hogy feladtuk a mérkőzést, és ebből fakadt ez a 27 pontos különbség. Sajnos a mai találkozón csak egy magas emberünk volt, a mérkőzés jelentős részében Tristan Ekong Ikpe volt a legmagasabb nálunk, aki körülbelül egy centivel magasabb, mint az Alba legalacsonyabb játékosa. Ez megzavarta egy kicsit a csapat koncentrációját, nyolc-kilenc pont különbség lehetett volna a reális. Nem volt szerencséje a csapatnak, két-három percig gyors indításból könnyű kosarakat kapott, ez is oka volt annak, hogy viszonylag nagy különbségű vereséget szenvedtünk. Innentől a keddi mérkőzésre kell figyelni!

Hazai játékos nyilatkozata
Takács Milán : Érzékelhető volt a csapaton a csalódottság, hogy nem sikerült bejutni a döntőbe, emiatt az első félidőben kicsit fáradtak is voltunk, és Zalaegerszeg felvette velünk a versenyt. Sok második esélyt szerzett lepattanókból, amelyeket értékesített. A szünet után azonban sokkal jobb energiával jöttünk ki, és ennek köszönhetően sikerült egy nagyobb előnyt kiépíteni. Célunk, hogy kedden megnyerjük a második mérkőzést is idegenben.

Vendég játékos nyilatkozata
Ona Embo Renatah : Rosszul kezdtük ezt a mai mérkőzést, az első félidőben már 10-12 pontos hátrányt szedtünk össze, amivel többször vissza kapaszkodtunk, de végül nem sikerült fordítanunk, és ez az egész meccsen vitte végig a csapatot.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 30 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 39:22 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
63%
53%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
0%
36%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
41%
26%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Zalakerámia ZTE KK
79%
70%
Arconic-Alba Fehérvár Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 9 11
Lepattanó 44 35
Gólpassz 22 16
Fault 17 14
VAL 145 95
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Chambers

Siyani Tahir
X 3 0 2 0 0 0 0 1 8 13 1 10 10 0 0 0 3 0 3 0 2 1 2 7 0 0 4 31 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 17 4 4 100 0 0 0 1 2 50 5 6 83 6 6 100 8 2 10 0 2 1 4 3 0 0 31 26 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 21 4 5 80 0 0 0 4 7 57 8 12 67 1 1 100 3 2 5 1 1 2 1 2 1 0 26 25 0

Dickey III

James L
X 20 9 17 53 0 1 0 0 1 0 9 19 47 2 4 50 12 8 20 1 0 2 4 0 1 1 34 25 0

Kass

Balázs
X 6 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 1 2 50 2 0 2 0 0 2 2 1 0 0 8 17 0

Vojvoda

Dávid
29 5 8 63 0 1 0 6 10 60 11 19 58 1 1 100 1 0 1 2 2 0 0 3 0 0 25 29 0

Takács

Milán
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 0 1 1 3 0 3 0 5 0 0 9 24 0

Balogh

Máté
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 2 0 5 16 0

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 4 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 1 3 0

Góbi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 24 38 63 0 2 0 15 37 41 39 77 51 11 14 79 31 13 44 8 9 17 13 22 4 1 145 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ikpe

Tristan Ekong
X 16 6 8 75 0 0 0 0 1 0 6 9 67 4 8 50 4 3 7 2 1 2 4 1 1 0 23 32 0

Paige

Jeremiah Daniel
X 11 0 1 0 1 3 33 3 7 43 4 11 36 0 0 0 6 0 6 0 2 2 2 3 0 0 13 27 0

Szalay

Domonkos
X 13 2 3 67 0 1 0 1 1 100 3 5 60 6 6 100 1 2 3 2 4 1 3 0 0 0 15 25 0

Hicks

Tony Hollis
X 5 2 2 100 0 1 0 0 5 0 2 8 25 1 2 50 5 0 5 2 2 0 1 2 0 0 6 24 0

Tóth

Ádám
X 4 2 6 33 0 1 0 0 0 0 2 7 29 0 0 0 2 2 4 1 0 2 1 1 0 2 6 16 0

Keller

Iván
7 1 3 33 1 2 50 1 4 25 3 9 33 0 1 0 2 0 2 1 0 2 2 2 0 1 7 22 0

Ona Embo

Renathan Joseph
17 3 6 50 2 2 100 2 6 33 7 14 50 1 1 100 2 1 3 0 0 3 3 4 0 0 20 21 0

Németh

Ákos
4 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 2 2 100 2 1 3 0 2 1 1 0 0 1 2 16 0

Csátaljay

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 3 0 0 3 13 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Ostojic

Danilo
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 17 32 53 4 11 36 7 27 26 28 70 40 14 20 70 26 9 35 8 11 14 17 16 1 4 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek