Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 30. | 18:00
2. forduló
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, dr. Mészáros Balázs, Frányó Péter (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Az első, hogy gratulálok az ellenfélnek, a második, ahogy kollégám is említette, ez a csodálatos hangulat, ami övezte ezt a találkozót is. Hihetetlen volt és ezért szeretjük a kosárlabdát. Ami a meccset illeti, büszke vagyok a csapatra, mert minden játékosom beleadott mindent. A Falco egy nagyon jó csapat, minden poszton versengés van náluk. A végén a fiatalokat is pályára küldték, és láthattuk a különbséget ebben is. Ezt a fizikális állapotot egy évig kellene gyakorolni, hogy pariban legyünk velük. Most teljes erővel már a pénteki találkozóra készülünk. Az utolsó esélyünk lesz, hogy folytassuk a párharcot, mindent beleadunk, ami még a tankunkban van.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : Ahogy az első mérkőzés után is mondtam, egy teljesen más mérkőzés vár ránk a második találkozón, és ez így is lett. Vezettünk, elment huszonöt perc, de nem ez volt a fontos, hanem az, hogy a végéig tartsuk ezt a ritmust. Nagyon elégedett vagyok, hiszen az volt a célunk, hogy nyerjünk és ezt teljesítettük. Ez most a playoff, 2-0-ra vezetünk, pénteken pedig újra nyerni akarunk. A hangulat nagyon jó volt, mindkét tábor segítette a csapatát, szurkolóink nagy támogatást adtak nekünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Ádám : Gratulálok a Falcónak a győzelemhez, kijött a két csapat közötti fizikális különbség. Egynek örülök, hogy bármekkora volt a különbség, a csapat minden tagja odatette magát. Amit még szeretnék elmondani, hogy jó volt látni a kosárlabda és a futballszurkolókat együtt, akik minket buzdítottak. Remélem, ez még sokszor megismétlődik.

Vendég játékos nyilatkozata
Benke Szilárd : Kemény meccsre számítottunk, ez nem volt kérdés, a csarnokban pedig remek hangulat uralkodott. Köszönet érte mindkét szurkolótábornak. A mérkőzés sok jó helyzetet teremtettünk magunknak és jól sikerült ezeket befejezni. Nagy energiákat mozgósítottunk, jól játszottunk, vezetünk 2-0-ra, most ez a fontos.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 27
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 8
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 04:21 34:58
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
50%
50%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
60%
50%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
26%
53%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
83%
71%
Zalakerámia ZTE KK Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 10 10
Lepattanó 28 38
Gólpassz 10 21
Fault 24 22
VAL 89 141
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Paige

Jeremiah Daniel
X 13 2 3 67 2 2 100 1 4 25 5 9 56 2 2 100 2 0 2 0 1 5 2 1 0 0 13 27 0

Hicks

Tony Hollis
X 9 2 4 50 1 3 33 1 4 25 4 11 36 0 0 0 1 0 1 1 0 2 3 4 0 0 11 25 0

Tóth

Ádám
X 7 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 1 2 50 2 0 2 0 1 2 3 0 1 0 7 22 0

Ikpe

Tristan Ekong
X 6 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 2 100 0 2 2 0 2 5 1 1 0 0 6 14 0

Szalay

Domonkos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 0 0 0 2 12 0

Ona Embo

Renathan Joseph
13 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 6 7 86 2 2 4 1 3 3 6 0 0 0 16 25 0

Ostojic

Danilo
14 3 5 60 0 0 0 2 3 67 5 8 63 2 2 100 7 3 10 0 3 2 2 2 0 0 22 23 0

Németh

Ákos
5 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 2 50 2 0 2 2 0 0 2 1 0 0 9 20 0

Keller

Iván
4 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 1 1 100 1 0 1 0 0 1 1 0 0 1 3 16 0

Csátaljay

Péter
0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 1 0 1 1 1 0 1 1 14 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Csuti

Kornél
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 71 16 32 50 3 5 60 6 23 26 25 60 42 15 18 83 19 9 28 5 10 24 22 10 1 2 89 200
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tiby

Matthew James
X 19 4 5 80 0 0 0 2 3 67 6 8 75 5 5 100 10 7 17 2 1 1 6 2 0 0 43 28 0

Pot

Stefan
X 10 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 4 4 100 4 1 5 0 3 3 7 9 0 0 24 26 0

Benke

Szilárd
X 12 1 1 100 0 0 0 3 9 33 4 10 40 1 3 33 0 0 0 1 0 2 2 0 0 0 7 23 0

Tanoh Dez

András
X 4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 2 17 0

Krivacevic

Markó
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 1 -2 8 0

Pongó

Marcell
15 0 3 0 0 1 0 5 8 63 5 12 42 0 0 0 3 0 3 1 4 2 1 3 0 0 12 22 0

Jordano

Antonio
15 0 0 0 0 2 0 5 6 83 5 8 63 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 2 0 0 16 22 0

Keller

Ákos
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 2 1 3 2 0 4 1 2 1 0 13 20 0

Barac

Boris
6 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 3 67 2 2 100 4 1 5 0 1 2 1 0 0 0 10 17 0

Kovács

Benedek Máté
8 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 3 4 75 2 1 3 0 0 1 2 0 0 0 12 9 0

Perl

Zoltán
2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 3 1 0 4 7 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 96 11 22 50 3 6 50 17 32 53 31 60 52 17 24 71 27 11 38 6 10 22 24 21 2 1 141 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek