Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 19. | 18:00
1. forduló
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
82 -66
(24-18, 13-25, 24-12, 21-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Györfy Rúben, Győrffy Pál Attila (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Nem egyszerű a DEAC ellen játszanunk, mert nagyon jó kinti dobói vannak, amit ma is bizonyítottak a vendégek. Emiatt az első félidőben kicsit be is pánikoltunk, hiszen közel hetven százalékkal dobott az ellenfél a vonalon túlról. Azt persze tudtuk, hogy szinte lehetetlen ilyen hatékonysággal dobni egy egész mérkőzésen, a második félidőre visszajöttünk és összesen tizennyolc asszisztunk lett, ami sokat jelentett most is. Gratulálok a csapatnak, most egy dolgunk van: pihenni, felkészülni a következő találkozóra és hétfőn Debrecenben folytatni.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandic : Gratulálok a ZTE csapatának, mert ma jobb volt. Sok eladott labdánk volt, az egerszegiek pedig emeltek az agresszivitásukon a második félidőre. El is fáradtunk, ami egy ilyen védekezésnél sokat jelent. Volt sanszunk azt gondolom nyerni. Mócsán Bálint betegség miatt hiányzott, aki már a keddi, hazai mérkőzés után hányás és hasmenéses tünetekkel esett ki, szerdán nem edzett. Kicsit javult, eljött velünk, hátha pályára tud lépni, azonban nem tudta vállalni a játékot. Lovre Buljevic sem volt teljesen egészséges, aki ma így lépett pályára. Most már a hétfői találkozó van a fókuszban és próbálunk felkészülni arra.

Hazai játékos nyilatkozata
Keller Iván : Ez ugyanolyan mérkőzés volt, mint az előző, csak fordítva: sikerült ellépnünk az elején, de a DEAC szépen visszajött a pályán. Ellenfelünk nagy önbizalommal dobott távolról, ezek a kísérletek bejöttek nekik, de tudtuk, hogy nem lesz ez végig. Szigorítottunk a védekezésünkön és mindenben élesebbek lettünk a második félidőre. A távoli kísérleteink ezúttal nem jöttek be, de jól működött a csapat együtt és jól játszottuk meg a közeli helyzeteinket, amiből sok pontot szereztünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Neuwirth Bence : Gratulálok a hazai csapatnak. Az első félidőben tudtunk úgy játszani, ahogy azt elterveztük. A második húsz percre sokkal agresszívebb lett az egerszegiek játéka és védekezése, eladott labdákat eredményezett mindez ebben a helyzetben. Ez döntőnek bizonyult a végeredményt illetően.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 18 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 12
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 28:38 09:43
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
65%
38%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
100%
57%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
24%
48%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
67%
64%
Zalakerámia ZTE KK DEAC
Szerzett labda 11 6
Eladott labda 8 19
Lepattanó 35 28
Gólpassz 18 12
Fault 15 17
VAL 117 74
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hicks

Tony Hollis
X 9 4 8 50 0 0 0 0 4 0 4 12 33 1 2 50 6 0 6 1 0 1 2 6 0 0 15 28 0

Paige

Jeremiah Daniel
X 12 2 2 100 1 1 100 1 5 20 4 8 50 3 5 60 1 1 2 2 3 1 4 2 0 0 13 28 0

Ikpe

Tristan Ekong
X 13 6 7 86 0 0 0 0 2 0 6 9 67 1 2 50 0 2 2 2 1 2 2 2 0 0 16 25 0

Tóth

Ádám
X 6 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 0 0 6 18 0

Szalay

Domonkos
X 4 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 2 3 67 0 0 0 1 0 3 2 1 0 0 5 14 0

Ona Embo

Renathan Joseph
11 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 0 0 0 4 0 4 3 1 1 2 1 0 0 16 23 0

Keller

Iván
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 2 6 1 1 0 1 0 0 0 10 22 0

Ostojic

Danilo
9 4 6 67 0 0 0 0 2 0 4 8 50 1 1 100 5 3 8 0 1 1 2 2 0 0 16 20 0

Csátaljay

Péter
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 1 0 0 4 10 0

Németh

Ákos
6 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 2 2 100 2 0 2 1 0 1 2 2 0 0 11 9 0

Csuti

Kornél
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0

Makkos

Dávid
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0
Összesen 5 82 26 40 65 1 1 100 6 25 24 33 66 50 10 15 67 26 9 35 11 8 15 17 18 0 0 117 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Neuwirth

Bence
X 15 0 1 0 0 0 0 5 8 63 5 9 56 0 0 0 2 1 3 2 5 3 0 1 0 0 12 33 0

Drenovac

Dorde
X 6 1 4 25 2 4 50 0 2 0 3 10 30 0 0 0 3 0 3 0 1 2 2 4 0 0 7 31 0

Williamson

Andre Marcell
X 7 2 5 40 1 1 100 0 0 0 3 6 50 1 2 50 4 1 5 0 3 1 1 2 0 0 8 30 0

Edwin

Deon Javern
X 7 2 4 50 0 1 0 1 4 25 3 9 33 0 0 0 1 2 3 0 4 3 5 2 0 0 7 29 0

Buljevic

Lovro
X 6 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 2 4 50 7 0 7 0 0 4 2 1 0 0 10 23 0

Tadic

Tadija
18 1 5 20 0 0 0 4 5 80 5 10 50 4 5 80 2 1 3 4 4 3 4 2 0 0 21 27 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 1 0 1 0 0 0 5 19 0

Hegedüs

Brúnó
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 2 0

Várszegi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Hőgye

Patrik
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0

Mócsán

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 9 24 38 4 7 57 11 23 48 24 54 44 7 11 64 23 5 28 6 19 17 15 12 0 0 74 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek