Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 13. | 16:30
1. forduló
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
87 -73
(23-16, 21-18, 22-17, 21-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Nagy Viktor, Farkas Gábor (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Köszönet jár a szurkolóknak, hogy ilyen hangulatot varázsoltak a csarnokba. A mérkőzés első tizenöt percében nyújtott játékunkkal nagyon elégedett voltam, kontrolláltuk a játékot és a mérkőzés ritmusát is. A második félidőben viszont elkövettünk néhány butaságot, és nem úgy játszottunk, mint ahogy elterveztük. Két hete gyakoroljuk a DEAC zónavédekezése elleni játékot, de mást csináltunk, mint amit elterveztünk. Ez lesz a fókuszban a második mérkőzésig, hogy még hatékonyabban működjünk ebben.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandic : Gratulálok a ZTE csapatának, hiszen ma jobb volt. Nem jól reagáltunk az ellenfél agresszív játékára és eladtunk tizenhat labdát is, így pedig nehéz nyerni. Voltak időszakok, amikor kapaszkodtunk, de nem sikerült még szorosabbá tenni a találkozót. Amennyiben a következő meccset meg akarjuk nyerni, akkor jobban kell játszanunk, és mi tudunk is jobban játszani a mainál.

Hazai játékos nyilatkozata
Danilo Ostijic : Köszönjük a szurkolóknak ezt a hangulatot. Erre számítottunk, hogy ilyen ellenfél lesz a DEAC, amit ma mutatott. Nálunk tizenkilenc assziszt volt, náluk hat, köszönet jár a csapattársaimnak azért, hogy csapatként ilyen hatékonyan működtünk együtt. Továbbra is a saját játékunknak akarunk koncentrálni. Most pihenünk egyet és készülünk a keddre, a második találkozóra.

Vendég játékos nyilatkozata
Mócsán Bálint : Egy remek hangulatú mérkőzésen jutottunk túl. A ZTE a második negyedben kiépített magának egy olyan előnyt, amit tulajdonképpen végig tartani tudott. Eladott labdáink voltak, sokszor szinte végig kivédekeztük az egerszegi támadásokat, de aztán a végén mégis betaláltak. Az ilyen dolgok különösen fájók tudnak lenni. A ZTE megtartotta a pályaelőnyét, nekünk most van három napunk felkészülni a folytatásra, hogy hazai pályán nyerjünk, mert ez a cél.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 19 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 7
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 35:40 01:55
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
68%
70%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
0%
56%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
32%
32%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
64%
70%
Zalakerámia ZTE KK DEAC
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 6 15
Lepattanó 26 29
Gólpassz 20 6
Fault 19 18
VAL 120 90
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hicks

Tony Hollis
X 6 3 8 38 0 0 0 0 2 0 3 10 30 0 1 0 4 1 5 0 1 1 4 8 0 1 14 29 0

Ikpe

Tristan Ekong
X 17 4 6 67 0 0 0 3 5 60 7 11 64 0 0 0 2 0 2 3 1 3 0 0 0 0 17 25 0

Paige

Jeremiah Daniel
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 3 4 0 0 5 24 0

Tóth

Ádám
X 14 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 4 4 100 3 3 6 1 0 4 3 1 0 0 23 18 0

Szalay

Domonkos
X 8 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 3 67 2 4 50 0 1 1 1 1 2 2 1 0 0 9 12 0

Keller

Iván
6 3 4 75 0 0 0 0 2 0 3 6 50 0 0 0 4 1 5 1 1 3 0 2 0 2 10 23 0

Ostojic

Danilo
17 8 11 73 0 0 0 0 0 0 8 11 73 1 1 100 3 2 5 0 0 0 2 2 0 1 23 21 0

Ona Embo

Renathan Joseph
7 3 3 100 0 1 0 0 5 0 3 9 33 1 2 50 0 0 0 1 0 1 2 2 0 0 5 19 0

Németh

Ákos
6 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 1 0 1 2 0 2 1 0 0 0 9 17 0

Csátaljay

Péter
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 5 10 0

Gyimes

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Csuti

Kornél
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 1 0
Összesen 5 87 30 44 68 0 2 0 6 19 32 36 65 55 9 14 64 18 8 26 9 6 19 18 20 0 4 120 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 10 4 5 80 1 2 50 0 4 0 5 11 45 0 0 0 3 0 3 2 4 1 4 1 1 0 11 30 0

Williamson

Andre Marcell
X 3 0 3 0 0 0 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 6 1 7 0 1 0 1 0 0 0 5 28 0

Edwin

Deon Javern
X 17 4 5 80 1 1 100 2 2 100 7 8 88 1 1 100 4 2 6 0 2 3 7 2 2 0 31 26 0

Buljevic

Lovro
X 6 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 1 0 1 0 1 5 2 0 0 0 5 22 0

Neuwirth

Bence
X 6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 4 17 0

Mócsán

Bálint
13 2 3 67 2 5 40 1 4 25 5 12 42 2 2 100 2 1 3 0 4 0 2 1 0 0 8 28 0

Tadic

Tadija
14 2 2 100 1 1 100 2 4 50 5 7 71 2 3 67 3 0 3 2 2 1 2 2 0 0 18 20 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 1 0 4 16 0

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 1 0 3 1 0 0 0 4 10 0

Hegedüs

Brúnó
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 1 0

Czermann

Patrik Ákos
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 3 1 0

Várszegi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 73 16 23 70 5 9 56 8 25 32 29 57 51 7 10 70 23 6 29 5 15 18 19 6 4 0 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek