Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 19. | 17:00
1. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
99 -82
(25-21, 18-24, 33-16, 23-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Montgomery-Tóth Cecília, Horváth Csongor Béla (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Jandro Zubillaga : Köszönet a szurkolóknak, elképesztő segítséget jelentenek. Az első félidőben nem azon a szinten védekeztünk, mint az elmúlt hetekben. Aztán a másodikban ezen a téren is mindent megtettek a játékosok. Ezúttal kevés hárompontost engedélyezett nekünk a Sopron, Gasper Potocnik kollégám csapata kemény ellenfél volt. Elismerésem a stábomnak, most kiemelném erőnléti edzőnket, Gödör Marcit és spanyol segítőnket, Javit, nélkülük nem tudnánk ilyen állapotban szerepelni a rájátszásban. Az első célunkat, a négy közé jutást elértük, igyekszünk az elődöntőben a legjobbunkat nyújtani.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Minden elismerésem az Albának, ezúttal és az egész sorozatban jobbak voltak. A fehérváriaknál kiváló a csapatszellem, az akarat, sok sikert kívánok nekik.

Hazai játékos nyilatkozata
James Dickey III : Tudtuk, hogy nagyon keményen kell harcolnunk ezúttal is, mert a Sopron minden energiáját mozgósítani fogja. Annyit kellett tennünk, hogy követjük az edzőnk taktikáját és csapatként játszunk, ez sikerült, ennek köszönhető a győzelem.

Vendég játékos nyilatkozata
Molnár Márton : Az első félidőben, amíg csapatként játszottunk, sikerült az Albával lépést tartani. A fordulás után elkezdtünk kapkodni, mikor a hazaiak pár ponttal vezettek, onnantól már nem csapatként teljesítettünk, az Alba pedig gyors indításokból sok könnyű kosarat szerzett, gratulálok nekik a továbbjutáshoz.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Sopron KC
Arconic-Alba Fehérvár
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 10
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 35:25 02:23
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Sopron KC
72%
59%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Sopron KC
25%
38%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Sopron KC
31%
37%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Sopron KC
86%
90%
Arconic-Alba Fehérvár Sopron KC
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 14 13
Lepattanó 32 19
Gólpassz 25 22
Fault 17 24
VAL 148 96
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnett

Jordan Kahlil
X 22 10 10 100 0 0 0 0 3 0 10 13 77 2 2 100 3 0 3 1 3 1 1 1 3 0 25 33 0

Chambers

Siyani Tahir
X 9 0 4 0 1 2 50 1 1 100 2 7 29 4 6 67 6 1 7 2 2 2 3 9 0 0 21 33 0

Dickey III

James L
X 18 5 5 100 0 1 0 1 1 100 6 7 86 5 7 71 5 2 7 3 4 2 4 2 1 0 28 27 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 13 2 4 50 0 0 0 1 1 100 3 5 60 6 6 100 7 1 8 1 0 2 4 2 0 0 26 27 0

Kass

Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 8 0

Vojvoda

Dávid
21 4 4 100 0 0 0 1 5 20 5 9 56 10 10 100 2 0 2 0 3 3 6 6 0 0 28 31 0

Roberts

Anthony Joshua
13 5 8 63 0 1 0 0 3 0 5 12 42 3 4 75 4 0 4 1 1 3 4 5 0 0 18 23 0

Balogh

Máté
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 11 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 26 36 72 1 4 25 5 16 31 32 56 57 30 35 86 28 4 32 9 14 17 22 25 4 0 148 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Griffin

Dayon Lynn
X 14 2 3 67 1 2 50 1 9 11 4 14 29 5 5 100 5 0 5 0 4 3 4 3 0 2 12 32 0

Nichols

David Christopher
X 19 2 6 33 0 1 0 5 8 63 7 15 47 0 0 0 1 0 1 3 0 2 3 8 0 1 26 30 0

Gill Jr.

Charles Allen
X 13 5 6 83 0 0 0 1 2 50 6 8 75 0 1 0 2 1 3 0 1 3 3 1 0 0 16 27 0

Molnár

Márton
X 8 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 2 2 100 2 1 3 1 0 2 2 3 0 1 16 21 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 2 2 2 5 0 0 9 21 0

Csendes

Péter
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 3 3 1 0 0 0 0 23 0

Sidibe

Amadou
15 4 7 57 1 4 25 1 2 50 6 13 46 2 2 100 2 1 3 1 2 3 2 1 0 0 13 22 0

Mathis

Anthony Tyrone
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 4 11 0

Sitku

Márton
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 0 10 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 17 29 59 3 8 38 11 30 37 31 67 46 9 10 90 16 3 19 6 13 24 17 22 0 4 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek