Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 16. | 19:00
1. forduló
Novomatic Aréna
78 -97
(23-22, 16-25, 16-27, 23-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Goda László, Fodor Attila (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Először is gratulálok az Albának! Ha a teljes mérkőzést nézzük, ők voltak a jobbak. A mérkőzés nagy részében jól teljesítettünk, voltak szép momentumaink védekezésben és támadásban is. Azt hiszem, az előző mérkőzéshez képest fejlődtünk, ami a célunk volt. Néhány helyzetben védekezésben és támadásban is rossz döntéseket hoztunk, ezzel előnyhöz juttattuk a Fehérvárt, amelyből nehéz volt visszajönni. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hiszen egy nagyon jó csapat ellen léptünk pályára, akik egyénileg is jó minőséget képviselnek, és jól teljesítenek csapatként is, ezért nehéz ellenük játszani. Az állás 2-0, de mi sportemberek vagyunk, nem adhatjuk fel, ezért e lehető legjobban fel fogunk készülni, és a legjobb formánkat fogjuk hozni, hogy ugyanezzel a mentalitással tudjunk kiállni. Ahogy az utóbbi két székesfehérvári meccset, most is megpróbáljuk nehéz helyzetbe hozni az Albát, és küzdeni fogunk a végsőkig, hogy megszerezzük a győzelmet, és visszahozzuk a párharcot Sopronba. Ez a célunk.

Vendég edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Mint mindig, most is köszönjük szurkolóinknak, hogy elkísértek és támogattak minket. A csapat jól játszott védekezésben. Szerencsés vagyok, mert olyan jó játékosaim vannak, mint Vojvoda Dávid és Siyani Chambers. Több nevet nem mondanék, de sok jó játékosunk van, akik mind tudják a szerepüket, és ma sok pontot dobtak. Számomra azonban az a fontos, hogy ellenfelünk 78 pontot szerzett. Ha Vojvoda nem nyolc, hanem csak négy hárompontost vállal, valaki megszerez egy lepattanót, az én elképzelésem ma az volt, hogy védekezésben javuljunk, és ma ez jobban sikerült, azonban még nincs vége. Meg kell nyernünk még egy mérkőzést, és én vagyok olyan tapasztalt, hogy tudjam, még nincs lefutva a párharc. Készen kell állnunk, ki kell pihennünk magunkat, pénteken pedig egy nagyon fontos találkozót kell játszanunk, ahol megszerezhetjük a harmadik diadalt.

Hazai játékos nyilatkozata
Dayon Griffin : Emelem kalapom az Alba előtt, nagyon jó csapatuk van. Úgy gondolom, remekül játszottak. Mi jól kezdtük a meccset, de kulcspillanatokban hibáztunk, így ellenfelünk ritmusba került, nekünk pedig nehéz volt csökkenteni a különbséget. Végül ők szerezték meg a győzelmet egy kemény találkozón.

Vendég játékos nyilatkozata
Vojvoda Dávid : Gratulálok a csapatnak! Fontos mérkőzést nyertünk meg, Úgy jöttünk ide, hogy szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, és győzelemmel távozni. Örülök, hogy ez sikerült. Tudtuk, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés a Sopronnak hazai pályán, ezért úgy is álltak hozzá a mérkőzéshez, hogy meg akarják mutatni, hogy ők itt ma nyerni fognak. Az elején rögtön kialakítottak egy tízpontos előnyt, de mi gyorsan tudtunk reagálni, és hamar visszajöttünk a mérkőzésbe, onnantól kedzve pedig már mi irányítottunk. Abszolút megérdemelt ez a győzelem, de a párharcnak még nincs vége, hiszen az állás 2-0, és három győzelemig tart a sorozat. Most hazamegyünk, pihenünk, és készülünk a harmadik mérkőzésre, ahol megpróbáljuk lezárni a párharcot.


Dobástérkép
Sopron KC
Arconic-Alba Fehérvár
Sopron KC
Arconic-Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 12
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 09:43 28:22
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Arconic-Alba Fehérvár
48%
47%
2p ktáv.
Sopron KC
Arconic-Alba Fehérvár
67%
33%
3p táv.
Sopron KC
Arconic-Alba Fehérvár
45%
57%
1p bünt.
Sopron KC
Arconic-Alba Fehérvár
69%
88%
Sopron KC Arconic-Alba Fehérvár
Szerzett labda 2 8
Eladott labda 16 13
Lepattanó 24 32
Gólpassz 18 25
Fault 23 17
VAL 88 140
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Griffin

Dayon Lynn
X 28 4 6 67 1 1 100 5 6 83 10 13 77 3 4 75 4 0 4 1 4 3 4 3 0 0 32 34 0

Nichols

David Christopher
X 11 2 6 33 0 0 0 2 8 25 4 14 29 1 2 50 3 1 4 0 5 4 4 5 0 1 8 26 0

Molnár

Márton
X 10 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 2 2 100 5 2 7 1 2 2 1 2 1 0 18 24 0

Gill Jr.

Charles Allen
X 9 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 1 2 50 0 1 1 0 1 2 2 1 0 0 9 24 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 1 9 0

Sidibe

Amadou
17 3 7 43 0 0 0 3 5 60 6 12 50 2 3 67 3 2 5 0 3 3 4 3 0 1 19 27 0

Mathis

Anthony Tyrone
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 1 3 1 0 0 0 -3 20 0

Csendes

Péter
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 17 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 1 14 0

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0

Schöll

Richárd
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -1 2 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 13 27 48 2 3 67 13 29 45 28 59 47 9 13 69 17 7 24 2 16 23 16 18 1 3 88 200
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Chambers

Siyani Tahir
X 17 1 2 50 0 1 0 4 5 80 5 8 63 3 4 75 4 1 5 1 4 2 4 12 0 0 31 37 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 16 3 5 60 0 1 0 2 7 29 5 13 38 4 4 100 3 3 6 2 2 3 4 3 2 0 23 33 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 15 4 9 44 0 0 0 1 4 25 5 13 38 4 4 100 1 2 3 0 1 3 3 5 0 0 17 31 0

Dickey III

James L
X 8 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 2 2 100 6 1 7 0 3 0 5 0 1 0 16 29 0

Kass

Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 3 1 0 0 0 3 8 0

Vojvoda

Dávid
33 3 6 50 1 1 100 8 8 100 12 15 80 1 1 100 2 2 4 2 1 2 2 2 0 0 39 30 0

Roberts

Anthony Joshua
7 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 0 0 0 1 0 1 1 1 2 2 3 0 1 8 15 0

Balogh

Máté
1 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 2 2 4 1 0 0 1 0 0 0 3 13 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 0 4 0

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 16 34 47 1 3 33 16 28 57 33 65 51 15 17 88 21 11 32 8 13 17 22 25 3 1 140 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek