Férfi A, Play-out- 2023/2024
2024. május 15. | 18:00
9. forduló
Messzi István Sportcsarnok
81 -68
(15-12, 20-11, 26-22, 20-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Goda László, Makrai Márton (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Ivkovic Stojan : Ez a négy hónap edzői karrierem legnehezebb négy hónapja volt. Alapvetően úgy dolgoztam mindig, hogy én raktam össze a csapatot, most pedig időközben kellett átvenni a keretet. Más csapatoknál beindult a vásárlás, igazolások dömpingje, de én kitartottam a kecskeméti elvek mellett. Mi egy gyönyörű városban élünk. Megkaptunk minden támogatást, és ezt sikerült úgy gondolom meghálálni. Van mögöttünk egy Akadémia is, amelyre bátran tudunk támaszkodni. A srácok igazoltak engem a mai napon, hogy nincs rossz játékos, csak rossz edző. Több csapat a vásárlást választotta, mi pedig dolgoztunk. Szerintem rászolgáltunk ma a győzelemre, és így az A-csoportos tagságra. Szeretném megköszönni polgármester asszonynak is a támogatást, sokat jelentett számunkra a törődése. Köszönöm szépen mindenkinek, aki mellettünk volt.

Vendég edző nyilatkozata
Dalibor Damjanovic : Gratulálok a Kecskemétnek. Mindkét csapaton nagy volt a nyomás. A KTE előnyben volt, mert hazai pályán játszhatott, és rutinosabb játékosok is alkotják, akik több hasonló szituációt is megéltek már. Sok eladott labda és rossz dobószázalék jellemzett minket az első két negyedben. A második félidőben már feljavultak a távoli dobásaink, de a védekezés továbbra sem ment, könnyű pontokat kaptunk. Ha nincs jó védekezés egy ilyen kemény és fontos meccsen, akkor nagyon nehéz nyerni. Nagyon fáj most a vereség, és hogy nem sikerült kiharcolni a bennmaradást. Nagyon sok nehézségünk volt, sérülések és még sorolhatnám. A playoutban volt egy jó szériánk, ami reményt adott, de aztán az ASE elleni vereség úgy gondolom elvette az önbizalmunk. Még van egy meccsünk a bajnokságból, azt szeretnénk még tisztességgel, profi szemlélettel megvívni.

Hazai játékos nyilatkozata
Wittmann Krisztián : Látszott a mostani mérkőzésen is, hogy micsoda összefogás van Kecskeméten a kosárlabda mellett. Szurkolók, támogatók, városvezetés, klubvezetés, mindenki kitett magáért. Az előző meccseken kikaptunk, nem voltunk könnyű helyzetben, de ma jól vizsgáztunk. Nyerni akartunk mindenáron, és ez sikerült. Köszönjük mindenkinek, aki támogatott minket ebben a nehéz időszakban is. Szombaton még van egy meccs, azt is szeretnénk tisztességgel lejátszani.

Vendég játékos nyilatkozata
Halmai Dániel : Gratulálok a KTE-nek, megérdemelten nyertek. Az első félidőben sok buta eladott labdánk volt, és sok könnyű kosarat kaptunk. A folytatásban nem adtuk fel, harcoltunk a végéig, de nem sikerült a fordítás. Köszönjük szurkolóink támogatását, hogy most is mellettünk álltak.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 19 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 32:56 01:54
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
50%
92%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
88%
36%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
27%
38%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
56%
53%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 7 3
Eladott labda 4 12
Lepattanó 30 27
Gólpassz 10 16
Fault 20 23
VAL 109 91
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 13 1 2 50 1 1 100 3 11 27 5 14 36 0 0 0 2 0 2 2 0 3 0 3 0 0 11 30 0

Sinik

Marko
X 11 0 1 0 4 4 100 0 3 0 4 8 50 3 4 75 3 0 3 3 1 3 8 5 0 0 24 29 0

Ivkovic

Milán
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 0 27 0

Lukovic

Marko
X 18 4 5 80 3 4 75 0 2 0 7 11 64 4 8 50 4 5 9 0 0 1 5 0 1 0 25 26 0

Karahodzic

Kemal
X 7 2 3 67 1 1 100 0 1 0 3 5 60 1 2 50 8 1 9 0 1 3 3 1 0 0 16 24 0

Bogues Jr

Shannon
14 3 6 50 3 4 75 0 1 0 6 11 55 2 4 50 1 0 1 2 0 1 4 1 0 0 15 28 0

Dramicanin

Rastko
10 0 3 0 2 2 100 2 4 50 4 9 44 0 0 0 1 1 2 0 1 4 3 0 0 0 9 16 0

Kucsera

Dániel
8 0 0 0 1 1 100 2 2 100 3 3 100 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 9 15 0

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 10 20 50 15 17 88 7 26 27 32 63 51 10 18 56 22 8 30 7 4 20 23 10 1 0 109 200
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eaddy

Tahj Jerome
X 18 2 3 67 1 1 100 4 8 50 7 12 58 0 0 0 1 1 2 0 3 2 2 6 0 0 20 33 0

Koprivica

Milos
X 7 2 2 100 1 6 17 0 0 0 3 8 38 1 4 25 6 0 6 1 0 3 4 3 0 0 13 33 0

Filipovity

Markó
X 3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 2 50 8 1 9 0 2 4 2 0 0 0 9 28 0

Krnjajski

Boris
X 6 0 0 0 2 2 100 0 2 0 2 4 50 2 2 100 1 0 1 0 1 3 2 3 0 0 9 16 0

Puska

Bence
X 7 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 0 0 4 0 4 0 0 3 1 0 0 0 11 15 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
19 1 1 100 0 1 0 5 9 56 6 11 55 2 4 50 3 0 3 1 1 4 3 0 0 0 18 28 0

Halmai

Dániel
6 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 2 3 67 1 0 1 1 3 4 5 3 0 1 10 28 0

Abell

Remy
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 2 0 1 1 0 0 1 19 0

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 11 12 92 4 11 36 10 26 38 25 49 51 8 15 53 25 2 27 3 12 23 20 16 0 1 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek