Férfi A, Play-out- 2023/2024
2024. május 11. | 18:00
8. forduló
ASE Sportcsarnok
76 -91
(20-22,26-23,13-24,17-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Nagy Viktor, Frányó Péter (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok az OSE-nak a győzelemhez. A Kaposvár elleni fontos mérkőzésünk után túlságosan hátradőltünk. Arra számítottam, hogy miután nincs rajtunk nagy teher a támadásaink fel fognak javulni, de ennek az ellenkezője lett. Abszolút nem koncentráltunk és a védekezésünk is lagymatag volt, az OSE azt csinált, amit csak akart a pályán. Amikor hagyjuk a jól képzett játékosokat érvényesülni, akkor egyszerűen szereznek pontokat ellenünk. Nem úgy teljesítettünk, ahogyan azt a hazai szurkolók megérdemelnék, ezért elnézést kell kérnünk. Kedden remélem teljesen más mentalitásban fogunk játszani, különben vereségekkel fogjuk befejezni a szezont. Két mérkőzésünk van még, ahol javíthatunk egy kicsit a szezonon, holnap már elkezdjük a felkészülést a Körmendre, nyernünk kell!

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, a 18 gólpassz volt gyakorlatilag a siker kulcsa és a jó védekezés. Sok kikényszerített dobása volt a Paksnak, amikből tudtunk indulni és pontokat szeretni. Tudtuk, hogy a Paksnak minőségi kerete van, ezért végig fókuszáltan játszottunk és innentől is ez a célunk, minél több mérkőzést meg szeretnénk nyerni.

Hazai játékos nyilatkozata
Kenny Wooten Jr. : Gratulálok az OSE-nak a győzelemhez. Alacsony energiaszinttel jöttünk ki az első félidőre, de ott még tartottuk magunkat. A második félidőben azonban sokat hibáztunk, a Körmend ellen sokkal jobban kell játszanunk hazai közönség előtt.

Vendég játékos nyilatkozata
Illés Máté : Tudtuk az előző forduló után, hogy bennmaradtunk, ez volt az elsődleges cél a paly-outban. Mindannyian sportolók vagyunk, szeretünk kosárlabdázni és élveztük ma is a játékot. Sok gólpasszunk volt, jó ritmusban játszottunk, ez volt a kulcsa a győzelemnek.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
MVM-OSE Lions
Atomerőmű SE
MVM-OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 18
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 17
Vezetés váltás 19
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 09:59 28:06
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
MVM-OSE Lions
62%
67%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
MVM-OSE Lions
38%
30%
3p táv.
Atomerőmű SE
MVM-OSE Lions
29%
43%
1p bünt.
Atomerőmű SE
MVM-OSE Lions
100%
73%
Atomerőmű SE MVM-OSE Lions
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 12 13
Lepattanó 32 32
Gólpassz 18 18
Fault 18 15
VAL 103 121
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 17 6 9 67 1 3 33 1 3 33 8 15 53 0 0 0 5 4 9 1 3 2 0 3 0 0 20 34 0

Wooten

Kenneth Dwayne
X 19 6 7 86 1 2 50 0 0 0 7 9 78 5 5 100 2 1 3 1 1 1 4 0 1 0 25 33 0

Ihring

Mario
X 9 2 2 100 0 0 0 1 5 20 3 7 43 2 2 100 2 0 2 2 4 2 3 6 0 0 14 24 0

Clarance

Elijah Marcus
X 4 1 3 33 0 2 0 0 2 0 1 7 14 2 2 100 6 0 6 0 1 1 3 1 0 0 7 21 0

Kékesi

Kolos
X 6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 1 0 0 7 15 0

Eilingsfeld

János
6 2 5 40 1 2 50 0 2 0 3 9 33 0 0 0 3 2 5 1 0 0 4 1 0 0 11 20 0

Kucsora

Csaba Ákos
5 0 1 0 1 2 50 1 4 25 2 7 29 0 0 0 3 0 3 1 0 1 0 1 0 0 5 17 0

Kovács

Ákos
4 1 2 50 1 2 50 0 1 0 2 5 40 0 0 0 0 1 1 1 2 3 1 5 0 0 7 16 0

Pajor

Dávid
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 1 1 2 0 2 0 0 0 0 6 7 0

Sövegjártó

Ábel György
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 7 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 -1 6 0

Knowles

Asher Zane
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 18 29 62 5 13 38 7 24 29 30 66 45 9 9 100 23 9 32 9 12 18 15 18 1 0 103 200
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thomas

Khalid Lethaniel
X 20 5 5 100 0 1 0 1 4 25 6 10 60 7 9 78 2 2 4 1 5 3 6 2 0 0 22 37 0

Gholston

Deandre
X 28 8 11 73 1 2 50 3 5 60 12 18 67 1 3 33 10 1 11 3 3 2 6 7 0 0 44 33 0

Ruják

András Baldvin
X 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 3 0 0 -3 27 0

Polutak

Imran
X 8 2 3 67 1 2 50 0 0 0 3 5 60 2 2 100 5 0 5 1 1 2 2 4 0 0 17 20 0

Balsay

Ádám
X 0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 2 2 2 1 0 0 0 0 1 -1 15 0

Stevenson

Shamiel Shawn
14 5 6 83 0 2 0 1 1 100 6 9 67 1 1 100 5 1 6 1 0 1 2 0 0 0 20 28 0

Illés

Máté Csongor
15 0 1 0 0 1 0 5 8 63 5 10 50 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 1 0 0 15 25 0

Werner

Viktor
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 0 2 3 0 0 0 0 3 10 0

Szabadfi

Márk
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 1 0 0 4 5 0

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czermann

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Árva-File

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 22 33 67 3 10 30 10 23 43 35 66 53 11 15 73 25 7 32 10 13 15 18 18 0 1 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek