Férfi A, Play-out- 2023/2024
2024. május 8. | 18:00
7. forduló
Kaposvár Aréna
82 -88
(29-14, 24-22, 8-26, 21-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Makrai Márton, Fodor Attila (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Dalibor Damjanovic : Először is gratulálok az Atomerőműnek a győzelemhez! Nagyon jól játszottunk az első félidőben. Aztán a harmadik negyedben hátradőltünk. A félidőben arról beszéltem, hogy az első másodperctől kezdve keményen kell játszanunk és okosan kell támadnunk. A Paks védekezést váltott és nehéz dobásokkal kezdtük a második félidőt. Teljesen elvesztettük a ritmusunkat. Mivel szinte nem is védekeztünk, főleg az első 4-5 percben, így vissza tudott jönni a Paks és a végén elvesztettük a meccset. Nagy kár ezért a találkozóért, fájó vereség ez. Ha elég okosan játszottunk volna, ahogy az első félidőben akkor könnyedén nyerhettünk volna. Húsz percnyi jó játék nem elég. Folyamatosan ezen a szinten kell kosárlabdáznunk fókuszáltan negyven percen keresztül. A harmadik negyed katasztrófa volt. Fel kell emelnünk a fejünket és készülni a következő, Körmend elleni idegenbeli mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a fiúknak ezért a nagy fordításért! Az első félidőben pontosan azokat a kaposváriakat engedtük dobni, akikről beszéltünk, hogy nem szabad. Kihasználták ezt. Ahogy az elmúlt fordulókban is megmutatta a Kaposvár sok minőségi játékosuk van, mindenit megvertek és majdnem minket is most. Fontos meccs volt mindkét csapat számára. A második félidőben elengedtük a stresszt és nem dőltünk annyira hátra. Kaposvár jól játszott, megérdemelt volt az előnyük, de vissza tudtunk támadni és behúztuk ezt a meccset, ami nagy győzelem volt nekünk. A Kaposvárnak a legjobbakat kívánom, remélhetőleg a bajnokságban maradnak. Megérdemelnék az alapján, ahogy játszanak. Ahogy sok edző is mondja, idén minden csapat megérdemli a bennmaradást, de sajnos ez nem lehetséges. Mi készülünk a következő hazai meccsre.

Hazai játékos nyilatkozata
Krnjajski Boris : Gratulálok a Paksnak! Nagyot küzdöttek a végén főleg. Az elején úgy gondolom, amit megbeszéltünk azt sikerült is teljesíteni, ezt a saját ritmusú játékot. Vezettünk is a félidőben nagy különbséggel. Tudtuk, hogy a Paks nem fogja csak úgy feladni a meccset és küzdenek. Sajnos nem találtuk meg a második félidőben a ritmust. Amik nekünk beestek dobások az elmúlt mérkőzéseken sajnos most nem jöttek össze. Az biztos, hogy folytatódik a harc, nem adjuk fel. Két nap múlva új meccs van. Bármi történhet, és bízom a srácokban, hogy száz százalékosan fogunk teljesíteni a következő mérkőzésen.

Vendég játékos nyilatkozata
Eilingsfeld János : Úgy jöttünk ide, hogy mindenképpen nyerni szeretnénk, hiszen be szeretnénk biztosítani a bennmaradást. Nagyon szoros a mezőny és minden győzelem számít. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, nem így akartuk. A Kaposvár majdnem már vezetett húsz ponttal is. Aztán az öltözőben rendeztük a sorokat. Mindenki úgy jött ki a második félidőre, hogy maximálisan odateszi magát. Váltottunk védekezést a második félidőre, ami abszolút működött. Támadásban pedig beestek az extra dobásaink is. A második félidőben jobban járattuk a labdát, ami azt eredményezte, hogy meg tudtuk fordítani a mérkőzést és nagy küzdéssel nyerni tudtunk. Büszke vagyok a csapatra, ez egy nagyon kemény meccs volt, hiszen a Kaposvárnak is élet-halál minden találkozó és hazai pályán játszottak. Ez mindenféleképpen nagy győzelem. Nem tudom a többi eredményt, de bízom benne, hogy ezzel nagy lépést tettünk a bennmaradás felé és nem kell tovább izgulnunk.


Dobástérkép
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 19 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 34:57 02:50
CSAPAT %
2p köz.
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
59%
61%
2p ktáv.
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
29%
0%
3p táv.
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
35%
46%
1p bünt.
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
85%
83%
Kometa Kaposvári KK Atomerőmű SE
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 8 8
Lepattanó 33 28
Gólpassz 13 17
Fault 18 16
VAL 103 120
Statisztika
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eaddy

Tahj Jerome
X 13 2 5 40 1 3 33 2 11 18 5 19 26 1 1 100 2 1 3 0 1 1 3 5 0 1 9 39 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
X 9 3 6 50 0 0 0 1 3 33 4 9 44 0 0 0 5 2 7 3 0 5 0 2 1 1 17 38 0

Filipovity

Markó
X 19 3 5 60 0 1 0 3 5 60 6 11 55 4 5 80 8 1 9 1 1 3 3 1 1 0 27 37 0

Koprivica

Milos
X 24 9 11 82 1 2 50 0 0 0 10 13 77 4 5 80 4 1 5 0 3 3 4 1 0 0 27 25 0

Halmai

Dániel
X 7 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 2 2 100 0 4 4 0 0 4 4 1 0 1 14 17 0

Krnjajski

Boris
3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 3 0 3 0 2 1 0 2 0 1 2 19 0

Puska

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 1 0 0 6 13 0

Jean-Marie

James
4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 12 0

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Abell

Remy
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 20 34 59 2 7 29 9 26 35 31 67 46 11 13 85 24 9 33 4 8 18 15 13 2 4 103 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Clarance

Elijah Marcus
X 20 3 6 50 0 1 0 3 8 38 6 15 40 5 5 100 7 0 7 3 2 0 6 4 0 1 29 34 0

Nicholson

Kassim Juan
X 13 4 8 50 0 1 0 1 2 50 5 11 45 2 4 50 6 1 7 0 1 1 4 5 0 0 20 34 0

Ihring

Mario
X 17 4 7 57 0 0 0 1 4 25 5 11 45 6 7 86 3 0 3 1 1 3 5 7 1 0 26 33 0

Knowles

Asher Zane
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 0 0 0 1 9 0

Géringer

Gergő
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 3 6 0

Wooten

Kenneth Dwayne
14 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 2 2 100 1 0 1 0 1 1 3 0 3 0 18 27 0

Eilingsfeld

János
13 2 3 67 0 0 0 3 5 60 5 8 63 0 0 0 3 1 4 0 1 2 0 1 0 1 14 25 0

Sövegjártó

Ábel György
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 5 14 0

Kucsora

Csaba Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 4 10 0

Kovács

Ákos
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 8 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 20 33 61 0 3 0 11 24 46 31 60 52 15 18 83 25 3 28 5 8 16 18 17 4 2 120 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek