Férfi A, Play-out- 2023/2024
2024. május 8. | 18:00
7. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
100 -87
(17-14, 33-18, 25-23, 25-32)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Győrffy Pál Attila, JAKAB László Imre (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, és köszönjük a bíztatást a szurkolóktól. Tudtuk, hogy egy tapasztalt, jó csapat ellen játszunk, három negyeden át keményen védekeztünk, és kontrolláltuk is a mérkőzés ritmusát. A negyedik negyedben ebben puhábbak voltunk, de addigra megvolt az az előny, amit már meg tudtunk tartani a végéig. Amikor ideérkeztem, akkor voltak problémáink, de nagyon örülök, hogy sikerült felépíteni azt, hogy jelenleg itt tartunk és sikerült ezt a jó közösséget felépíteni a csapattal és a szurkolókkal együtt. Jó ehhez a közösséghez tartozni, és innentől a többi mérkőzésünkön is csak arra fókuszálunk, hogy lehető legtöbb győzelemmel fejezzük be ezt a szezont, mert ez a csapat kész van erre. Sok sikert kívánok a Kecskemétnek. Ezúton szeretnék gratulálni Sértő Ádám kollégámnak, akivel korábban az U19 válogatottnál együtt dolgoztunk, a Cegléddel elért bajnoki és kupa bronz címhez.

Vendég edző nyilatkozata
Stojan Ivkovic : Én gratulálok az OSE-nak. Kiváló körülmények, kiváló szurkolók, minden együtt van, az Elnök Úrtól az edzőn át minden. Nyerni jöttünk ide, jobb volt az OSE. Nem sikerült, amit szerettünk volna, így hazai pályán az utolsó 3 meccsen tudjuk eldönteni a bentmaradásunkat. Hajrá, és mindenkinek balesetmentes befejezést kívánok. Köszönöm szépen.

Hazai játékos nyilatkozata
Deandre Gholston : Nagyon jó meccs volt, kemények voltunk védekezésben, megvoltak a lepattanóink. A dobásaink is jól jöttek, kemény mérkőzés volt, ahol győznünk kellett. Így jöttünk ma pályára és győztünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Tóth Patrik : Nagyon nehezen indult nekünk a mérkőzés, a csapat nehezen tudott belejönni szerintem. Többször is közel tudtunk jönni az OSE-hoz, de akárhányszor közel jöttünk, rendre visszaverték a támadásainkat. Védekezésben szerintem az elején nagyon extrát nyújtottunk, ahhoz képest, hogy támadásban igazából nagyon alulteljesítettünk. Gratulálni szeretnék az OSE-nak és örülök, hogy megdobhattam az első pontjaimat. Köszönöm.


Dobástérkép
MVM-OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
MVM-OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 28 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 11
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 36:20 01:39
CSAPAT %
2p köz.
MVM-OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
67%
56%
2p ktáv.
MVM-OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
56%
42%
3p táv.
MVM-OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
50%
46%
1p bünt.
MVM-OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
83%
76%
MVM-OSE Lions Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 9
Eladott labda 12 12
Lepattanó 31 24
Gólpassz 13 11
Fault 16 22
VAL 136 102
Statisztika
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gholston

Deandre
X 26 1 4 25 1 4 25 5 5 100 7 13 54 7 7 100 1 1 2 1 1 2 4 1 0 1 27 34 0

Riddley

Kyle Destin
X 26 8 9 89 1 1 100 0 2 0 9 12 75 8 9 89 8 0 8 0 4 1 9 6 0 0 41 32 0

Thomas

Khalid Lethaniel
X 19 5 6 83 0 1 0 2 5 40 7 12 58 3 4 75 7 3 10 0 2 3 5 1 2 0 29 31 0

Polutak

Imran
X 6 2 3 67 1 1 100 0 1 0 3 5 60 0 2 0 2 1 3 3 3 2 2 2 0 0 9 27 0

Szabadfi

Márk
X 2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 9 0

Ruják

András Baldvin
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 6 22 0

Stevenson

Shamiel Shawn
13 3 4 75 1 1 100 1 2 50 5 7 71 2 2 100 5 1 6 1 0 0 1 0 1 1 20 21 0

Illés

Máté Csongor
3 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 2 0 0 3 12 0

Balsay

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 1 -1 11 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Kristyák

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Árva-File

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 100 20 30 67 5 9 56 10 20 50 35 59 59 20 24 83 25 6 31 7 12 16 22 13 3 3 136 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karahodzic

Kemal
X 4 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 0 2 0 5 3 8 0 1 3 1 1 0 1 7 24 0

Lukovic

Marko
X 13 2 4 50 2 4 50 1 3 33 5 11 45 2 2 100 2 0 2 0 2 2 3 1 0 1 11 22 0

Ivkovic

Milán
X 3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 0 1 0 3 22 0

Wittmann

Krisztián
X 11 3 3 100 0 1 0 1 3 33 4 7 57 2 3 67 0 1 1 2 0 1 3 3 0 0 16 19 0

Sinik

Marko
X 7 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 0 0 0 1 0 1 3 3 5 0 1 1 1 6 18 0

Bogues Jr

Shannon
31 3 3 100 2 4 50 5 8 63 10 15 67 6 6 100 5 0 5 1 3 1 5 3 0 0 37 29 0

Tóth

Barna
5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 1 0 1 2 0 1 0 0 0 0 5 19 0

Kucsera

Dániel
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 1 1 2 1 1 1 0 5 16 0

Dramicanin

Rastko
8 1 2 50 1 1 100 1 2 50 3 5 60 1 2 50 0 1 1 0 0 3 3 1 0 0 10 16 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 13 0

Tóth

Patrik Kristóf
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 14 25 56 5 12 42 12 26 46 31 63 49 13 17 76 19 5 24 9 12 22 16 11 3 3 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek