Férfi A, Play-out- 2023/2024
2024. április 27. | 18:00
5. forduló
ASE Sportcsarnok
74 -84
(17-27, 21-28, 13-16, 23-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Montgomery-Tóth Cecília, Söjtöry Tamás Ferenc, Nyilas István (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Szeretnék gratulálni a Kecskemétnek, az első félidőben 75%-os dobóteljesítményt nyújtottak, persze ehhez mi is kellettünk. Úgy tűnik, hogy a csapat nem fogja fel a helyzet súlyát, a jó play-out kezdés után több játékos is elkényelmesedett, ez mutatkozik a játékunkban is, főleg védekezésben. Az utolsó negyedben elfáradt a Kecskemét, kicsit közelebb tudtunk jönni, de folyamatosan hibáztunk támadásban és védekezésben is. Nem tudtunk 10 ponton belülre jönni, amikor meg volt erre az esélyünk azonnal kaptuk a választ a vendégektől. Most van egy hetünk arra, hogy keményen dolgozzunk, összezárjunk és együtt küzdjünk a második etapban, ahol sok meccset kell majd megnyernünk, messze van még a vége.

Vendég edző nyilatkozata
Stojan Ivkovic : Úgy gondolom, hogy ebben a lebonyolítási rendszerben, ha a végén bárki ki fog esni az inkorrekt lesz. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bármelyik csapat, amelyik a play-outban szerepel ki fog esni, ez egy nagy veszteség a magyar kosárlabdának. Korábban azt nyilatkoztam, hogy nem létezik rossz játékos csak rossz edző, ebben a mentalitásban próbáltunk nekifutni a bajnokság hátralevő részének, amikor átvettem a csapatot és akkor természetesen elmondtam, hogy a felelősséget minden esetben vállalom. Még koránt sincs vége a harcnak, körülbelül három órával ezelőtt úgy tűnt, hogy a Paks nyeregben van, jól játszottak, viszont ez egy pillanat alatt megváltozott. Elég szürreális az egész, de sok sikert kívánok mindenkinek!

Hazai játékos nyilatkozata
Mario Ihring : Nehéz bármit is mondani egy ilyen mérkőzés után, gyakorlatilag ez volt a legfontosabb találkozó a számunkra. Feszített a tempó és összetömörültek a csapatok a tabellán, a Kaposvár is nyert, úgyhogy abszolút nincsenek lemaradva. Úgy tűnik sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi forog kockán, remélem a következő mérkőzésre ez realizálódik mindenkiben. Gratulálok a Kecskemétnek, teljesen más felfogásban játszottak, mint mi, ők ma győzni szerettek volna, extrán dobtak és keményen játszottak. Nem tudtuk megállítani őket, volt, hogy könnyű kosarakat is megengedtünk nekik, a különbséget pedig a végén is tartani tudták. Remélem, hogy összeszedjük magunkat, fontos hazai mérkőzés jön szombaton.

Vendég játékos nyilatkozata
Wittmann Krisztián : Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, az első félidőben extrán dobtunk távolról, ezáltal sikerült kiépíteni egy olyan előnyt, amit a második félidőben okosan megőriztünk. A támadólepattanókat próbáltuk limitálni a Paksnál, ez az első félidőben pláne sikerült, gyakorlatilag ez volt a győzelem kulcsa. Az első körnek vége van, két idegenbeli győzelmet sikerült szereznünk, ami nagyon értékes, megyünk tovább.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Atomerőmű SE
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 24
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 10
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:17 39:27
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
54%
56%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
20%
40%
3p táv.
Atomerőmű SE
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
43%
50%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
71%
65%
Atomerőmű SE Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 14 9
Lepattanó 27 26
Gólpassz 21 15
Fault 16 22
VAL 103 107
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 14 4 7 57 1 1 100 1 2 50 6 10 60 1 2 50 4 1 5 0 3 0 2 1 1 1 15 35 0

Ihring

Mario
X 8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 0 0 4 1 5 2 1 2 3 13 0 0 28 34 0

Clarance

Elijah Marcus
X 11 0 5 0 0 1 0 3 4 75 3 10 30 2 4 50 3 0 3 1 6 3 7 3 1 0 11 30 0

Géringer

Gergő
X 10 1 1 100 0 1 0 2 5 40 3 7 43 2 2 100 2 2 4 2 1 1 1 0 1 0 13 26 0

Knowles

Asher Zane
X 10 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 4 4 100 4 0 4 0 0 2 5 1 0 0 19 17 0

Eilingsfeld

János
8 4 7 57 0 1 0 0 3 0 4 11 36 0 1 0 2 2 4 0 2 1 2 2 0 1 6 24 0

Kucsora

Csaba Ákos
13 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 3 4 75 1 0 1 0 0 4 2 1 0 0 12 24 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 5 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 5 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 15 28 54 1 5 20 10 23 43 26 56 46 12 17 71 21 6 27 5 14 16 22 21 3 2 103 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 15 0 0 0 0 0 0 5 9 56 5 9 56 0 0 0 3 1 4 0 1 2 0 7 0 0 21 30 0

Sinik

Marko
X 2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 2 0 6 0 6 0 5 2 2 2 0 0 1 29 0

Lukovic

Marko
X 10 2 6 33 0 0 0 2 4 50 4 10 40 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 1 2 9 23 0

Ivkovic

Milán
X 12 0 1 0 0 0 0 4 6 67 4 7 57 0 0 0 2 0 2 1 0 4 0 0 0 0 12 21 0

Karahodzic

Kemal
X 6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 2 100 1 2 3 1 1 3 2 1 1 0 12 19 0

Bogues Jr

Shannon
21 7 8 88 1 4 25 0 2 0 8 14 57 5 8 63 3 1 4 3 1 2 6 2 0 0 26 30 0

Kucsera

Dániel
12 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 3 3 100 1 1 2 0 1 1 3 1 0 1 14 21 0

Dramicanin

Rastko
3 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 0 2 2 0 3 2 1 0 0 8 17 0

Tóth

Barna
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 4 10 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 15 27 56 2 5 40 13 26 50 30 58 52 11 17 65 21 5 26 7 9 22 16 15 2 3 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek