Férfi A, Play-out- 2023/2024
2024. április 17. | 18:00
2. forduló
ASE Sportcsarnok
92 -88
(23-23,21-23,31-16,17-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Földesi Ádám, dr. Németh Patrik (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, kemény összecsapás volt, pont amire számítottunk. A harmadik negyedben sikerült nagyobb előnyt kidolgoznunk, de az utolsó 4 percben elvesztettük a fókuszt és a sérülések miatt rövid rotációval is kellett dolgoznunk. Minden hibánkat kihasználták a végjátékban, de talán ma szerencsésebbek voltunk, ráadásul Ihring extra dobásának köszönhetően tudtuk tartani az előnyünket. Fontos győzelem a mai, de még messze vagyunk a végétől, készülünk az Oroszlányra.

Vendég edző nyilatkozata
Dalibor Damjanovic : Gratulálok a Paksnak és a csapatomnak is. A Paks nagyon jó csapat, úgy gondolom, hogy ha a szezon során nincs ennyi sérültjük, akkor egészen biztosan nem a Play-out-ban kötnek ki, ha őszinték akarunk lenni nem ide való csapat. Meg vagyok elégedve a csapatommal, küzdöttünk, mindenki 100%-ot adott bele. Egy kiélezett találkozó volt a mai egészen a 25. percig, ott a Paks meg tudott lépni, viszont a pozitívum az, hogy nem adtuk fel még ekkor sem, a végéig küzdöttünk, ahol nem volt szerencsénk, hiszen Ihring extra hárompontosával eldőlt a mérkőzés.

Hazai játékos nyilatkozata
Kenny Wooten Jr. : Tudtuk, hogy ma keményen kell kijönnünk a pályára és csak a győzelem elfogadható. Jó energiával kezdtünk, volt ritmus a játékunkban, úgy érzem, hogy most érett össze ez a csapat. A végén követtünk el hibákat, amivel vissza tudott zárkózni a Kaposvár, de a végén behúztuk a találkozót.

Vendég játékos nyilatkozata
Tahj Eaddy : Büszke vagyok arra, ahogyan küzdöttünk, egy nagyon kemény csapat a Paks, nehéz játszani ellenük, főleg idegenben.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 8
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 27:46 06:53
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
62%
63%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
0%
45%
3p táv.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
43%
40%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Kometa Kaposvári KK
67%
50%
Atomerőmű SE Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 4 8
Eladott labda 12 9
Lepattanó 35 32
Gólpassz 18 16
Fault 20 21
VAL 123 116
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Clarance

Elijah Marcus
X 22 4 9 44 0 1 0 3 9 33 7 19 37 5 8 63 5 0 5 0 4 4 7 3 0 0 18 37 0

Nicholson

Kassim Juan
X 21 4 5 80 0 1 0 3 5 60 7 11 64 4 4 100 1 2 3 0 1 3 3 1 2 0 25 36 0

Ihring

Mario
X 16 3 3 100 0 0 0 3 9 33 6 12 50 1 3 33 2 0 2 3 5 3 2 12 0 0 22 32 0

Wooten

Kenneth Dwayne
X 10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 2 100 3 1 4 1 1 2 3 1 2 1 18 24 0

Géringer

Gergő
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 9 0

Eilingsfeld

János
7 1 4 25 0 1 0 1 1 100 2 6 33 2 2 100 4 3 7 0 0 1 4 0 0 1 14 19 0

Knowles

Asher Zane
8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 2 0 5 3 8 0 0 2 2 0 0 0 14 14 0

Kékesi

Kolos
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 1 0 0 3 13 0

Dorogi

Gergő
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 1 4 0 0 2 0 0 0 0 6 9 0

Radics

Gerzson
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Heimann

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 21 34 62 0 3 0 12 28 43 33 65 51 14 21 67 24 11 35 4 12 20 21 18 4 2 123 200
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eaddy

Tahj Jerome
X 10 0 3 0 2 5 40 2 10 20 4 18 22 0 0 0 1 0 1 0 0 0 4 3 0 0 4 35 0

Filipovity

Markó
X 33 7 9 78 0 0 0 5 8 63 12 17 71 4 4 100 7 3 10 1 0 1 4 1 1 1 45 35 0

Paár

Márk
X 5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 2 1 3 0 2 5 0 3 0 0 8 21 0

Krnjajski

Boris
X 6 2 3 67 1 2 50 0 1 0 3 6 50 0 0 0 1 0 1 0 4 2 1 3 0 0 4 19 0

Koprivica

Milos
X 7 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 3 6 50 2 2 4 0 1 3 4 1 0 2 9 18 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
9 3 5 60 0 1 0 1 2 50 4 8 50 0 1 0 5 3 8 2 0 3 2 3 0 0 19 27 0

Jean-Marie

James
14 3 4 75 2 3 67 1 1 100 6 8 75 1 5 20 3 1 4 1 0 1 4 0 1 1 18 22 0

Halmai

Dániel
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 3 1 5 1 2 0 0 10 11 0

Szőke

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 -1 10 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fehérvári

Csegő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 20 32 63 5 11 45 10 25 40 35 68 51 8 16 50 22 10 32 8 9 21 20 16 2 4 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek