Férfi NB I. B Zöld csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2023/2024
2024. április 23. | 19:20
2. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
82 -65
(18-18, 21-17, 25-14, 18-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Borgula György, Utasi Balázs, Fodor Sándor Balázs (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Rakic Miljan : Az első félidőben nem úgy játszottunk ahogyan azt elképzeltem, energia és agresszivitás nélkül, nem volt csapatjáték, nem működött semmi. A második félidőben sikerült ezen változtatnunk, leginkább a hozzáálláson és a végére mondhatni sima lett. Gratulálok a játékosaimnak és az Egernek is! Találkozunk pénteken.

Vendég edző nyilatkozata
Klepej Roland : Az első félidőben többé kevésbé azt történt a pályán amit szerettem volna látni és a második negyedben a támadólepattanókból sokat engedélyeztünk az ellenfélnek, amiből egy minimális esélyt kitudtak harcolni. A harmadik negyedben pedig annak ellenére hogy felhívtam a figyelmet hogy az agresszív letámadás ellen mit szeretnék látni, nem az történt. Rengeteg eladott labdánk volt és tulajdonképpen abban a negyedben meg is pecsételte az ellenfél a sorsunkat a jó védekezésével. Az utolsó negyedben még voltak biztató dolgok amik tetszettek, viszont az hogy ennyi támadólepattanót engedélyezünk az ellenfélnek az kritikán aluli. Gratulálok a Pécsnek, pénteken találkozunk!


Dobástérkép
NKA Universitas Pécs II.
Eszterházy SC
NKA Universitas Pécs II.
Eszterházy SC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 24 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 6
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 26:00 08:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs II.
Eszterházy SC
70%
67%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs II.
Eszterházy SC
9%
40%
3p táv.
NKA Universitas Pécs II.
Eszterházy SC
35%
38%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs II.
Eszterházy SC
100%
83%
NKA Universitas Pécs II. Eszterházy SC
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 13 20
Lepattanó 31 20
Gólpassz 18 13
Fault 23 15
VAL 105 80
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Universitas Pécs II.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rátgéber

Tamás
X 4 1 5 20 0 2 0 0 4 0 1 11 9 2 2 100 0 0 0 3 1 2 0 3 0 1 -1 26 0

Kazy

Balázs
X 16 4 4 100 0 1 0 2 7 29 6 12 50 2 2 100 2 1 3 1 0 1 4 3 0 0 21 25 0

Bor

Gábor
X 11 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 3 3 100 6 1 7 0 3 2 3 1 0 0 17 25 0

Kelemen

Benjámin
X 8 4 4 100 0 1 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 1 3 4 1 2 2 0 0 0 0 10 19 0

Bánfi

Balázs
X 13 2 3 67 0 0 0 3 6 50 5 9 56 0 0 0 1 1 2 1 0 2 2 2 0 1 16 17 0

Merkl

Barna Márton
9 3 3 100 0 4 0 1 1 100 4 8 50 0 0 0 2 2 4 2 0 3 3 5 0 0 19 21 0

Korszunszkij

Bohdan
8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 0 3 3 0 1 3 2 1 0 0 11 21 0

Antal

Donát Gergő
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 4 0 4 1 0 0 0 2 0 0 12 17 0

Füzesi

András
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 0 0 0 3 13 0

Zalay

Botond
2 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 9 0

Cekic

David
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 5 5 0 0 0 0 -3 7 0
Összesen 5 82 23 33 70 1 11 9 9 26 35 33 70 47 7 7 100 19 12 31 9 13 23 15 18 0 2 105 200
Eszterházy SC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Botka

Botond
X 22 1 1 100 0 0 0 4 6 67 5 7 71 8 9 89 1 0 1 1 1 2 6 4 0 0 30 34 0

Gilszki

Erik
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 4 1 5 2 3 2 4 1 0 0 11 29 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 5 0 5 1 3 1 3 3 0 0 9 27 0

Szicsák

Bence
X 15 3 3 100 1 1 100 2 5 40 6 9 67 1 2 50 1 0 1 1 2 3 4 1 1 0 17 26 0

Kerekes

Hunor Ákos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 0 0 0 1 11 0

Pomázi

Patrik
3 1 3 33 0 0 0 0 7 0 1 10 10 1 1 100 1 2 3 0 5 4 1 1 0 0 -6 25 0

Ficsor

Áron
5 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 3 0 2 1 0 0 5 18 0

Máté

Balázs
15 0 0 0 0 2 0 5 9 56 5 11 45 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 1 0 12 14 0

Kocsis

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 1 0 0 -2 8 0

Kelemen

Axel Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 1 0 0 4 5 0

Kovács

Kornél
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 65 6 9 67 2 5 40 13 34 38 21 48 44 10 12 83 16 4 20 6 20 15 23 13 2 0 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek