Férfi NB I. B Zöld csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2023/2024
2024. április 14. | 17:30
1. forduló
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
90 -96
(22-30, 15-17, 31-21, 22-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Rózsavölgyi Alexandra, Gombos Márk Bálint (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Gratulálok a Százhalombattának a győzelemhez! Az egész párharcban náluk volt a lélektani fölény, jobban dobtak, jobban védekeztek, sültek a dobásaik, ez az első félidőben is így volt. Sem egyénileg, sem csapatszinten nem voltunk elég pörgősek. Dekoncentráltak voltunk védekezésben és így nagyon nehéz dolgunk volt támadásban is. Volt tartás a csapatban, a második félidőben meg tudtok fordítani az állást, átvettük a vezetést majd a Százhalombatta feltámadt hamvaiból, kívülről-belülről betaláltak, sajnos ismét úgy védekeztünk, ahogy az első félidőben. Talán a szerencse is mellettük állt, de természetesen nem lehet erre fogni. Előre kell tekintenünk van még egy párharcunk, ahol mindent meg fogunk tenni, hogy kiharcoljuk a bennmaradást. Köszönjük szépen a szurkolóknak a támogatást!

Vendég edző nyilatkozata
Törőcsik Marcell : Nagyon nehéz szavakat találni egy ilyen mérkőzés, mondhatom, hogy egy ilyen szezon után. Először is szeretnék gratulálni a hazai csapatnak is, mérhetetlen energiát beleraktak a mérkőzésbe, úgy hogy már 16 pontos hátrányban voltak. Hogy utána honnan találtunk még az utolsó négy-öt percre energiát, szívet, akaratot azt nem tudom, de mérhetetlen büszke vagyok a csapatra! Gratulálok nekik! Most ünneplés következik! Úgy gondolom, hogy a Békéscsabának is helye van ebben a bajnokságban, ilyen fantasztikus hazai pályával, közönséggel és biztos vagyok benne, hogy a következő párharcban ezt be is bizonyítják!


Dobástérkép
Békéscsabai KK
Százhalombattai KSE
Békéscsabai KK
Százhalombattai KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 06:45 31:15
CSAPAT %
2p köz.
Békéscsabai KK
Százhalombattai KSE
63%
64%
2p ktáv.
Békéscsabai KK
Százhalombattai KSE
22%
10%
3p táv.
Békéscsabai KK
Százhalombattai KSE
33%
40%
1p bünt.
Békéscsabai KK
Százhalombattai KSE
75%
69%
Békéscsabai KK Százhalombattai KSE
Szerzett labda 6 2
Eladott labda 8 9
Lepattanó 34 44
Gólpassz 20 17
Fault 23 18
VAL 116 128
Statisztika
Békéscsabai KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sucov

Nikola
X 30 6 7 86 0 0 0 3 9 33 9 16 56 9 13 69 5 1 6 2 1 3 7 5 0 0 38 32 0

Vodila

Bence
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 2 4 0 0 1 0 1 0 0 3 30 0

Cvijin

Patrik
X 9 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 0 0 0 4 3 7 0 1 3 0 5 0 0 17 24 0

Varga

Ákos
X 9 3 5 60 0 1 0 0 3 0 3 9 33 3 3 100 2 0 2 0 1 2 3 1 0 1 8 19 0

Fábián

Szabolcs
X 4 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 7 0

Hajdu

Márton
13 4 7 57 0 1 0 1 3 33 5 11 45 2 2 100 3 2 5 0 2 2 1 0 0 0 11 27 0

Balog

Gábor
11 1 2 50 0 3 0 3 7 43 4 12 33 0 0 0 5 1 6 2 1 5 0 5 0 1 15 24 0

Varga

Zalán Lajos
12 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 4 6 67 3 0 3 0 0 0 5 2 0 0 18 20 0

Kurtucz

Ferenc Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 0 0 10 0

Vágvölgyi

Ákos
2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 3 1 1 0 0 4 7 0

Kovács

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Scherber

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 19 30 63 2 9 22 10 30 33 31 69 45 18 24 75 25 9 34 6 8 23 18 20 0 2 116 200
Százhalombattai KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csík

Richárd
X 22 5 9 56 0 3 0 1 3 33 6 15 40 9 11 82 1 2 3 0 0 0 8 8 0 0 30 39 0

Kovács

Gergely Soma
X 20 2 2 100 0 3 0 4 10 40 6 15 40 4 4 100 8 0 8 1 2 4 6 2 0 0 26 37 0

Kovács

Marcell
X 23 5 5 100 1 2 50 3 7 43 9 14 64 2 4 50 7 2 9 0 2 4 2 2 1 0 28 36 0

Seregély

Balázs
X 5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 1 3 4 0 0 0 0 2 0 0 9 32 0

Láncos

Krisztián
X 14 4 7 57 0 1 0 1 1 100 5 9 56 3 6 50 8 5 13 0 3 2 4 1 0 0 22 22 0

Novák

Patrik
7 1 3 33 0 0 0 1 6 17 2 9 22 2 2 100 3 0 3 1 2 2 2 1 1 0 6 18 0

Montai

Márton
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 1 3 0 0 4 0 0 0 0 3 8 0

Rácz

Ádám
4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 3 33 0 1 1 0 0 2 1 1 0 0 4 8 0

Gaál

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fossong

Awung Ian Nkwetta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fiedor

Patrik Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 18 28 64 1 10 10 12 30 40 31 68 46 22 32 69 30 14 44 2 9 18 23 17 2 0 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek