Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2023/2024
2024. április 21. | 19:00
2. forduló
MKOSZ Edzőközpont
117 -76
(23-16, 37-19, 23-21, 34-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Esztergályos Róbert, DR. MAGYARI TIBOR, Kéri István (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Maár Benedek : Először is gratulálok a Veszprémnek, mert nagyon kemény és komoly párharcot nyertek meg a Vásárhely ellen. Csak a végére alakult ki nagy különbség, és nagy harc folyt a pályán a mérkőzés nagy részében. Szerintem a győzelmünk annak köszönhető, hogy végig tartani tudtuk magunkat az alapelveinkhez. Agresszíven védekeztünk, gyorsan játszottunk, támadásban jól járattuk a labdát. Jó minőségű helyzeteket dolgoztunk ki, ezért tudtunk 100 pont felett dobni. Szerettük volna mi bevinni az első ütést az első meccsen, ami azt gondolom, hogy sikerült. Ez viszont semmit sem jelent a második mérkőzés előtt, ami ugyanúgy 0-0-ával fog kezdődni. Biztos vagyok benne, hogy a Veszprém mindent meg fog tenni a győzelemért. Ugyanígy kell játszanunk, és akkor jó esélyeink lesznek idegenben is.

Vendég edző nyilatkozata
Alexander Geddes : A DKKA remekül felkészült a mai mérkőzésre és fantasztikusan játszott. A játékvezetők szintén kiváló munkát végeztek. Az egyedüli, aki a mai napon nem azt csinálta, amit kellett volna, az a Veszprém volt. Sem a védekezésünkben, sem a támadásunkban nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. A légiósunk egy pontot sem szerzett számunkra, de kettőt szerzett az ellenfélnek. Ez már önmagában jól leírja milyen rossz volt a mai meccsünk. Innen kell most összeszednünk magunkat a következő negyvennyolc órában, tisztességesen felkészülni a szerdai meccsre, és ott sokkal jobban teljesíteni, mint ma, olyan szintű játékot nyújtva, amit a klubunk és a szurkolóink megérdemelnek.


Dobástérkép
Dávid Kornél KA
Veszprém Kosárlabda Klub
Dávid Kornél KA
Veszprém Kosárlabda Klub
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 47 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél KA
Veszprém Kosárlabda Klub
63%
43%
2p ktáv.
Dávid Kornél KA
Veszprém Kosárlabda Klub
71%
36%
3p táv.
Dávid Kornél KA
Veszprém Kosárlabda Klub
35%
24%
1p bünt.
Dávid Kornél KA
Veszprém Kosárlabda Klub
68%
85%
Dávid Kornél KA Veszprém Kosárlabda Klub
Szerzett labda 8 3
Eladott labda 10 10
Lepattanó 59 24
Gólpassz 24 11
Fault 22 22
VAL 176 76
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 18 3 5 60 1 1 100 2 5 40 6 11 55 4 5 80 7 1 8 2 1 2 2 3 0 0 26 28 0

Molnár

Dániel
X 19 5 6 83 1 1 100 2 4 50 8 11 73 1 2 50 3 0 3 1 1 5 2 1 0 0 21 26 0

Kis

Attila Raul
X 25 7 11 64 1 1 100 2 3 67 10 15 67 3 7 43 7 4 11 2 3 3 7 8 0 1 41 24 0

Szabó

Zsolt András
X 29 9 10 90 2 4 50 0 1 0 11 15 73 7 9 78 6 1 7 0 1 1 6 1 0 0 36 19 0

Szalczgruber

Ádám
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 0 5 18 0

Kuttor

Gergő
6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 8 8 16 0 1 4 1 3 0 0 23 19 0

Keller

Vidor
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 0 1 0 6 18 0

Somogyfoki

Péter Gábor
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 3 0 0 9 15 0

Büki

Bence
3 0 1 0 0 0 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 5 0 5 0 0 1 0 0 0 0 3 14 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
4 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 0 2 2 0 1 1 1 1 0 0 3 9 0

Denk

Norbert Zalán
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 1 0 0 0 3 0 1 4 8 0

Denk

Marcell Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 117 33 52 63 5 7 71 8 23 35 46 82 56 17 25 68 43 16 59 8 10 22 21 24 1 2 176 200
Veszprém Kosárlabda Klub
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Gergő Detre
X 17 2 5 40 0 0 0 3 13 23 5 18 28 4 5 80 0 0 0 0 1 3 7 0 0 0 9 35 0

Madár

András Rudolf
X 16 1 1 100 1 1 100 1 5 20 3 7 43 9 10 90 5 0 5 0 2 1 4 1 0 0 19 31 0

Szabó

Péter
X 8 2 2 100 1 2 50 0 3 0 3 7 43 2 2 100 4 0 4 0 1 2 1 3 0 0 11 30 0

Takács

Erik
X 3 0 3 0 0 3 0 1 5 20 1 11 9 0 0 0 6 1 7 0 3 4 0 0 0 1 -3 22 0

Moore

Marlon Kristofer Vess
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0 -3 7 0

Prodanovic

Todor
14 1 3 33 2 2 100 2 5 40 5 10 50 2 2 100 1 1 2 0 0 2 1 1 0 0 13 30 0

Popadic

Miljan
13 3 7 43 1 4 25 0 1 0 4 12 33 5 7 71 4 1 5 2 2 4 8 4 1 0 21 28 0

Birkás

András
5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 2 1 0 9 17 0

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Krkljes

Vukasin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 10 23 43 5 14 36 8 33 24 23 70 33 22 26 85 20 4 24 3 10 22 21 11 2 1 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek