Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. március 1. | 18:00
22. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, dr. Nagy Zsombor, dr. Szűcs Sándor (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, megcsináltuk azokat a dolgokat, amiket kellett. Nem reális azért ez a nagy különbség, mert az ellenfél soraiból pár játékos nem volt itt, de – mondtam is a srácoknak – ez egy kétélű fegyver, mert elsülhet a keze ilyenkor azoknak, akik játszanak. Mi azonban megcsináltuk azt, ami kellett védekezésben is, támadásban is, úgyhogy még egyszer gratulálok a fiúknak, és további sok sikert kívánok a Sopron csapatának.

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Gratulálok a hazai csapatnak, megérdemelt győzelmet arattak. Úgy gondolom, szépen küzdöttünk, amíg bírtuk erővel. Igyekszünk a folytatásra összeszedni magunkat és visszatérni a győztes útra.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 36 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 35:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
70%
38%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
36%
38%
3p táv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
20%
21%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
100%
71%
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 6 12
Lepattanó 51 33
Gólpassz 26 7
Fault 16 10
VAL 126 57
Statisztika
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kocsis

Zalán
X 12 6 7 86 0 0 0 0 2 0 6 9 67 0 0 0 9 4 13 2 2 3 0 3 2 0 27 24 0

Bán

Tibor
X 18 2 3 67 2 3 67 2 10 20 6 16 38 4 4 100 5 1 6 0 0 0 2 2 0 0 18 21 0

Lakatos

Máté
X 6 3 3 100 0 1 0 0 4 0 3 8 38 0 0 0 4 1 5 1 0 3 1 4 0 0 12 21 0

Gáspár

Balázs
X 6 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 2 2 100 3 2 5 1 0 0 2 3 0 0 14 19 0

Orliczki

Mátyás
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 2 4 0 0 7 13 0

Okoh

Victor Kelechi
14 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 0 0 0 2 4 6 0 0 0 0 0 0 2 16 21 0

Vaskó

György
6 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 2 0 0 6 19 0

Kiss

Kolos
9 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 1 1 100 1 1 2 1 1 2 2 3 0 0 13 16 0

Kovács

Zoltán
8 2 3 67 2 5 40 0 1 0 4 9 44 0 0 0 3 1 4 0 0 0 0 0 0 0 7 16 0

Csák

Bence
6 0 1 0 0 0 0 2 7 29 2 8 25 0 0 0 3 0 3 1 1 3 0 3 0 0 6 14 0

Molnár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 2 3 1 1 0 0 2 0 0 2 11 0

Czimer

László Adrián
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -2 5 0
Összesen 5 85 23 33 70 4 11 36 8 40 20 35 84 42 7 7 100 33 18 51 8 6 16 9 26 2 2 126 200
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rátvay

Tamás
X 8 1 3 33 0 0 0 1 6 17 2 9 22 3 5 60 4 2 6 1 2 1 3 2 0 2 9 33 0

Tóth

Dániel
X 14 2 3 67 2 3 67 1 3 33 5 9 56 3 3 100 7 0 7 1 2 2 4 1 0 0 21 33 0

Csátaljay

Barna
X 16 1 4 25 0 1 0 2 8 25 3 13 23 8 11 73 3 0 3 1 3 1 8 2 0 0 14 32 0

Bakk

Krisztián
X 2 1 2 50 0 1 0 0 4 0 1 7 14 0 0 0 7 1 8 1 1 3 0 1 1 1 6 31 0

Bőhm

Ádám
X 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 3 1 4 1 0 1 0 1 0 0 1 21 0

Hipságh

Barna
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 18 0

Kalincsák

Péter Kolos
7 1 2 50 1 2 50 1 2 50 3 6 50 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 2 14 0

Réti

Boldizsár Tibor
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 1 4 0 0 1 1 0 0 0 5 14 0

Pethő

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 4 0
Összesen 5 51 6 16 38 3 8 38 6 29 21 15 53 28 15 21 71 28 5 33 5 12 10 16 7 1 3 57 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek