Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. február 24. | 16:30
21. forduló
Krasznai Ferenc Sportcsarnok
78 -83
(20-21, 20-21, 21-20, 17-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Németh Patrik, Horváth Alajos, Benedek Zoltán (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Öt héten keresztül idősebb játékosaim hősiesen küzdöttek és nálunk erősebb és jobb kerettel rendelkező csapatokat is sikerült megverni, a lendület azonban eddig tartott. A mai mérkőzés remélem mindenkit rávilágít arra, hogy valóságban hol a helyünk és ennek ellenére mégis a harmadik helyen állunk, még a vereségünk után is. Ezt az idősebb játékosoknak csak megköszönni lehet és példaként mutatni őket, hogy így is lehet. Ilyen akarattal, ilyen mentalitással és ilyen csapatként együtt küzdve!!! A győzelem mindig a csapat érdeme, a vereség az edzőé, ezért meg fogom tenni a megfelelő lépést, hogy eredményesebbek legyünk a szezon hátralevő részében! Gratulálok a Békéscsaba csapatának és sok sikert kívánok nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Gratulálok a csapatomnak, nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a Sopron nagyon erős csapat, főleg hazai pályán, sok magas emberrel, nagyon fizikális játékkal. A 3. negyedben volt egy olyan periódusunk, ahol túl tudtunk lendülni azon, hogy fizikálisan játszanak, tudtunk mi talán egy kicsit dominálni. Nagyon fontos szituációkba betaláltunk. A végén a 10 pontos előnyünket majdnem eljtászottuk és végjátékba keveredtünk, legközelebb ezt sokkal magabiztosabban kell megtartanunk. Örülök, hogy végén higgadtak voltunk, bedobtuk a bónusznál a büntetőket és nagyon fontos, hogy nyertünk idegenben egy ilyen erős csapat ellen. Sok sikert kívánok a Sopronnak a továbbiakban.


Dobástérkép
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Békéscsabai KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Békéscsabai KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 8
Vezetés váltás 17
Egyenlő eredmények száma 12
Csapat vezetési ideje 08:00 23:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Békéscsabai KK
52%
50%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Békéscsabai KK
40%
67%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Békéscsabai KK
41%
35%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Békéscsabai KK
68%
75%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem Békéscsabai KK
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 13 14
Lepattanó 29 37
Gólpassz 12 18
Fault 21 23
VAL 101 115
Statisztika
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Schöll

Richárd
X 23 6 8 75 0 1 0 2 3 67 8 12 67 5 7 71 6 2 8 1 0 3 7 1 1 1 35 39 0

Tóth

Dániel
X 8 2 5 40 2 3 67 0 0 0 4 8 50 0 1 0 5 0 5 4 4 4 2 4 0 0 14 36 0

Rátvay

Tamás
X 10 1 2 50 1 3 33 1 4 25 3 9 33 3 4 75 0 0 0 0 1 4 2 0 0 0 4 33 0

Csátaljay

Barna
X 14 0 4 0 0 0 0 2 4 50 2 8 25 8 12 67 3 0 3 2 4 4 8 0 0 1 13 31 0

Kovács

Benedek
X 13 6 7 86 0 1 0 0 0 0 6 8 75 1 2 50 6 2 8 2 2 4 2 2 2 1 24 30 0

Soós

Bence
4 0 0 0 1 2 50 0 3 0 1 5 20 2 2 100 2 0 2 0 2 2 1 4 0 0 5 15 0

Hipságh

Barna
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 7 9 0

Mándity

Dániel
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0

Pethő

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Kalincsák

Péter Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gottlieb

Valentin Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 15 29 52 4 10 40 7 17 41 26 56 46 19 28 68 23 6 29 9 13 21 22 12 3 3 101 200
Békéscsabai KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fábián

Szabolcs
X 7 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 1 2 50 4 4 8 1 1 2 1 1 2 0 14 32 0

Varga

Ákos
X 18 3 7 43 1 1 100 1 5 20 5 13 38 7 7 100 8 0 8 2 1 1 5 4 0 1 28 31 0

Sucov

Nikola
X 21 3 4 75 0 0 0 3 9 33 6 13 46 6 9 67 4 0 4 2 6 3 7 3 0 0 21 30 0

Cvijin

Patrik
X 11 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 5 60 2 2 100 2 0 2 0 3 5 1 3 0 0 12 21 0

Vodila

Bence
X 2 0 3 0 1 1 100 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 4 5 1 0 2 1 0 0 1 5 20 0

Kurtucz

Ferenc Krisztián
4 1 3 33 1 1 100 0 1 0 2 5 40 0 0 0 1 1 2 0 0 4 0 1 0 1 4 20 0

Varga

Zalán Lajos
14 1 1 100 1 1 100 3 4 75 5 6 83 1 2 50 3 0 3 0 1 0 3 1 1 0 19 18 0

Balog

Gábor
3 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 1 2 50 1 1 2 1 2 3 3 5 0 0 8 14 0

Vágvölgyi

Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 4 9 0

Csák

Dániel Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 0 5 0

Kovács

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Scherber

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 12 24 50 4 6 67 11 31 35 27 61 44 18 24 75 26 11 37 7 14 23 21 18 3 3 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek