Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. február 17. | 18:00
20. forduló
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
65 -81
(18-22, 23-17, 15-19, 9-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Téczely Roland Balázs, Dr. Danka Péter, Nagy Bence László (Domokos Lőrinc)

Hazai edző nyilatkozata
Horváth Balázs : Nagyon csalódott vagyok, mert megbeszéltük, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés számunkra, kötelező a győzelem, mert még él a pályaelőny megszerzéséhez a lehetőség. Ennek ellenére a második félidőben ismét összeomlottunk és sajnos lelketlenül, akarat és ötlet nélkül játszottunk. Így nem lehet kiharcolni a bentmaradást. A húzóembereknek sokkal jobban kell teljesítenie, mert ez az elvárás feléjük, nekem pedig az a felelősségem, hogy megtaláljam azt a szisztémát és rotációt, amivel a playout-ban meg lehet nyerni egy párharcot. Köszönjük szépen a szurkolóknak, akik hétről hétre kilátogatnak a mérkőzéseinkre, annak ellenére, hogy képtelenek vagyunk nyerni és amit látnak tőlünk a pályán, az nem túl élvezhető szurkoló szemmel.

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Először is köszönjük a sportszerű mérkőzést a hazai csapatnak és további sok sikert kívánok nekik. Ez az új sportcsarnok és milliő megérdemelné jövőre is az NBI/B csoportot, úgy gondolom ez a megerősített keret erre alkalmas is lehet. Ami a saját csapatomat illeti, hősként tekintek rájuk! Lehet csámcsogni a "panaszkodásokon" a nyilatkozataimban, de a tényeket nehéz meghazuttolni és kérdőre vonni... Múlt heti csonka csapatunkból újabb emberek estek ki és gyakorlatilag a mai negyven perc végén úgy kellett lehúzni a fiúkat a pályáról. Pár perccel a vége előtt, szinte zéró oxigénnel a fejekben és zéró energiával a lábakban egy 15-0-ás etapot futottunk, aki ismeri a játékosaimat és ezt a közösséget, amit az elmúlt két évben kialakítottunk, tudhatja, hogy a szívük vitte őket előre, egymásért küzdöttünk a pályán és azon kívül is. Ezt a feelinget át kell élni és élvezni kell, amit ma meg is fogunk tenni. Holnaptól azonban 100%-ban következő ellenfelünkre készülünk, szeretnénk folytatni jó sorozatunkat!


Dobástérkép
Százhalombattai KSE
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Százhalombattai KSE
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 16
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 15
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 05:00 31:00
CSAPAT %
2p köz.
Százhalombattai KSE
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
69%
69%
2p ktáv.
Százhalombattai KSE
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
13%
18%
3p táv.
Százhalombattai KSE
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
24%
37%
1p bünt.
Százhalombattai KSE
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
60%
89%
Százhalombattai KSE SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 12 12
Eladott labda 20 18
Lepattanó 29 34
Gólpassz 14 19
Fault 19 15
VAL 76 116
Statisztika
Százhalombattai KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csík

Richárd
X 17 6 8 75 0 2 0 1 4 25 7 14 50 2 6 33 2 2 4 5 5 1 9 7 0 0 26 40 0

Láncos

Krisztián
X 12 5 7 71 0 2 0 0 0 0 5 9 56 2 2 100 6 0 6 0 5 2 1 3 0 0 13 30 0

Tóth

Márk
X 7 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 0 0 0 4 0 4 2 3 2 0 2 1 1 9 28 0

Kovács

Gergely Soma
X 5 1 3 33 0 0 0 1 9 11 2 12 17 0 0 0 3 2 5 2 1 2 0 0 0 0 1 24 0

Rácz

Ádám
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 0 4 2 1 0 0 8 9 0

Seregély

Balázs
13 1 1 100 0 0 0 3 7 43 4 8 50 2 2 100 1 1 2 2 1 3 1 0 0 0 13 25 0

Kovács

Marcell
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 1 1 2 0 1 1 0 9 12 0

Montai

Márton
4 1 1 100 1 3 33 0 2 0 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 1 11 0

Kövér

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 0 9 0

Novák

Patrik
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 0 0 0 -3 7 0

Fiedor

Patrik Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Fossong

Awung Ian Nkwetta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 65 18 26 69 1 8 13 7 29 24 26 63 41 6 10 60 22 7 29 12 20 19 15 14 2 1 76 200
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Dániel
X 10 3 7 43 0 2 0 1 3 33 4 12 33 1 1 100 4 3 7 4 5 2 3 9 0 0 20 40 0

Rátvay

Tamás
X 31 5 6 83 2 5 40 4 7 57 11 18 61 5 6 83 7 0 7 1 3 3 6 1 0 0 35 37 0

Csátaljay

Barna
X 19 5 6 83 0 1 0 0 5 0 5 12 42 9 9 100 3 0 3 2 2 3 8 1 0 0 24 36 0

Bakk

Krisztián
X 15 4 6 67 0 0 0 2 4 50 6 10 60 1 2 50 5 1 6 2 3 2 2 2 0 1 19 35 0

Kovács

Benedek
X 6 3 3 100 0 2 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 4 1 5 2 1 3 0 4 0 0 14 28 0

Bőhm

Ádám
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 2 1 0 2 13 0

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 0 1 7 0

Kalincsák

Péter Kolos
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 1 1 1 0 0 0 1 1 4 0

Gottlieb

Valentin Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Réti

Boldizsár Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 20 29 69 2 11 18 7 19 37 29 59 49 16 18 89 27 7 34 12 18 15 19 19 1 2 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek