Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. február 7. | 19:30
19. forduló
Kossuth Lajos Általános Iskola Tornaterme
84 -70
(18-16, 21-14, 22-24, 23-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Sallai István József, Bács Csaba (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Márk : Jobban néztünk ki, mint pár nappal ezelőtt. Nagyon örülünk annak, hogy sikerült nyerni, és viszonylag nagy magabiztossággal vettük az akadályt. Emellett nem volt igazán kiugró teljesítmény, hanem mindenki hozzátette a magáét ehhez a győzelemhez. Azt gondolom, hogy csalóka a Békéscsaba helyezése, jobb csapat annál, mint ahol állnak. Köszönjük nekik a sportszerű játékot!

Vendég edző nyilatkozata
Pavlovic Vuk : Gratulálok a Nagykőrösnek! Pont ilyen fizikális mérkőzésre számítottam, amilyet játszottunk, viszont azt gondoltam, hogy talán ebből mi jöhetünk ki jobban. Ennek ellenére a Nagykőrös támadott jobban minket, és amikor a leginkább kellett volna koncentrálnunk, segítenünk egymásnak, akkor kaptunk könnyű kosarakat, könnyű ziccereket, triplákat, és egyre nőtt a különbség, még ha néha sikerült is visszajönni, kicsit közelebb. Összességében azonban elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, sokkal keményebben játszottunk, mint a legutóbbi mérkőzéseken, de sajnos rossz dobóformát fogtunk ki. Folytatnunk kell a munkát, dolgoznunk kell tovább, bízom a csapatban! Hajrá Békéscsaba!


Dobástérkép
Nagykőrösi Sólymok KE
Békéscsabai KK
Nagykőrösi Sólymok KE
Békéscsabai KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 14 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 33:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrösi Sólymok KE
Békéscsabai KK
51%
57%
2p ktáv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Békéscsabai KK
33%
0%
3p táv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Békéscsabai KK
30%
30%
1p bünt.
Nagykőrösi Sólymok KE
Békéscsabai KK
60%
79%
Nagykőrösi Sólymok KE Békéscsabai KK
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 12 20
Lepattanó 41 36
Gólpassz 12 15
Fault 16 25
VAL 109 88
Statisztika
Nagykőrösi Sólymok KE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mészáros

Bence
X 11 2 5 40 0 0 0 2 8 25 4 13 31 1 2 50 4 0 4 2 0 1 2 5 0 0 14 31 0

Fehér

Péter József
X 15 2 6 33 1 1 100 1 5 20 4 12 33 6 8 75 3 1 4 2 1 3 5 1 0 0 16 28 0

Tóth

Bence
X 8 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 1 1 100 2 0 2 0 0 1 3 1 0 1 9 25 0

Mári

György József
X 9 3 7 43 0 0 0 1 2 50 4 9 44 0 0 0 5 2 7 0 1 2 0 0 0 0 10 23 0

Timkó

Norbert
X 8 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 4 1 5 0 1 2 1 0 1 0 11 23 0

Mácsai

Károly
11 4 5 80 0 1 0 1 1 100 5 7 71 0 2 0 3 5 8 1 2 3 3 1 1 0 19 24 0

Kocsis

Attila
10 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 4 5 80 4 5 9 1 5 2 7 3 0 0 24 20 0

Molnár

Bence
9 3 8 38 0 0 0 0 2 0 3 10 30 3 7 43 1 0 1 1 1 1 4 1 0 2 4 20 0

Filep

Áron Kálmán
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 2 6 0

Irimia

Krisztián Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kónya

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hőgye

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 23 45 51 1 3 33 7 23 30 31 71 44 15 25 60 27 14 41 7 12 16 25 12 2 3 109 200
Békéscsabai KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Ákos
X 14 3 4 75 0 0 0 1 5 20 4 9 44 5 6 83 6 0 6 1 2 4 6 2 0 0 21 31 0

Kurtucz

Ferenc Krisztián
X 11 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 2 4 50 1 1 2 0 3 3 2 2 2 0 12 27 0

Balog

Gábor
X 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 2 2 2 1 0 0 0 25 0

Vágvölgyi

Ákos
X 2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 4 1 5 0 0 2 0 2 1 0 7 17 0

Fábián

Szabolcs
X 6 3 8 38 0 0 0 0 1 0 3 9 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 11 0

Varga

Zalán Lajos
14 1 1 100 0 4 0 4 6 67 5 11 45 0 0 0 4 1 5 2 0 0 1 1 0 0 17 24 0

Hajdu

Márton
2 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 0 0 0 3 3 6 1 1 3 0 2 1 1 5 21 0

Sucov

Nikola
12 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 4 4 100 1 1 2 0 9 5 5 3 0 0 11 17 0

Cvijin

Patrik
7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 3 2 5 2 3 3 0 0 0 2 9 14 0

Vodila

Bence
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 2 0 0 5 13 0

Kovács

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Scherber

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 16 28 57 0 4 0 9 30 30 25 62 40 11 14 79 27 9 36 7 20 25 16 15 4 3 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek