Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. február 2. | 19:00
18. forduló
ASE Sportcsarnok
68 -87
(28-21, 13-18, 14-25, 13-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Téczely Roland Balázs, Borgula György, Drenyovszki Dániel (Domokos Lőrinc)

Hazai edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Gratulálok az ellenfél csapatának. Mi probálunk tanulni ebből a mérkőzésből és kijavítani a hiáinkat. Megyünk tovább és igyekszünk a következő mérkőzésen visszatérni a győzelem útjára!

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, bár az első negyedet azt nem úgy kezdtük, ahogy megbeszéltük. Nagyon pontatlanok voltunk, rosszul védekeztünk, de a második negyedtől harcosak voltunk támadásban pedig nagy részt betartottuk azt amit megbeszéltünk. Szóval tényleg nagyon örülök a győzelemnek és szurkolok a paksi fiataloknak, mert nagyon szimpatikus csapat, úgyhogy szerintem főleg az első negyedben nagyon jó mérkőzést láthattunk.


Dobástérkép
Atomerőmű SE U23
Dunaharaszti MTK
Atomerőmű SE U23
Dunaharaszti MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 8
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 16:00 19:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE U23
Dunaharaszti MTK
44%
43%
2p ktáv.
Atomerőmű SE U23
Dunaharaszti MTK
25%
50%
3p táv.
Atomerőmű SE U23
Dunaharaszti MTK
36%
40%
1p bünt.
Atomerőmű SE U23
Dunaharaszti MTK
75%
73%
Atomerőmű SE U23 Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 7 18
Eladott labda 21 11
Lepattanó 39 39
Gólpassz 15 18
Fault 17 19
VAL 91 122
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Heimann

Gergő
X 12 2 4 50 1 3 33 2 4 50 5 11 45 0 0 0 2 1 3 0 2 1 2 5 0 0 14 30 0

Kékesi

Kolos
X 16 3 4 75 0 0 0 3 7 43 6 11 55 1 1 100 3 0 3 0 3 2 3 3 1 0 18 26 0

Géringer

Gergő
X 16 5 8 63 0 0 0 1 4 25 6 12 50 3 4 75 5 0 5 1 3 0 2 1 1 2 16 26 0

Imre

Milán
X 5 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 2 2 100 1 0 1 1 2 2 1 2 0 0 5 18 0

Sövegjártó

Ábel György
X 5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 3 1 4 0 1 1 1 1 1 1 10 12 0

Arnold

Botond
4 2 7 29 0 0 0 0 0 0 2 7 29 0 1 0 4 2 6 1 1 2 3 1 2 0 10 20 0

Pajor

Dávid
5 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 1 2 50 6 0 6 1 1 1 2 1 0 0 9 19 0

Inalegwu

Marcell Sámuel
3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 3 1 4 1 4 3 3 0 0 0 4 17 0

Sáfrán

Botond
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 1 4 0 1 2 1 0 0 0 1 14 0

Pajor

Kristóf
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 0 3 2 2 3 1 1 0 0 7 12 0

Bene

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0

Nagy

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 3 0
Összesen 5 68 15 34 44 1 4 25 9 25 36 25 63 40 9 12 75 33 6 39 7 21 17 19 15 5 3 91 200
Dunaharaszti MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pafféri

Péter
X 18 4 4 100 0 0 0 3 7 43 7 11 64 1 1 100 5 0 5 5 0 2 4 11 0 0 39 38 0

Joó

Tamás
X 20 5 10 50 1 2 50 2 4 50 8 16 50 2 2 100 6 0 6 5 5 3 2 0 1 0 21 31 0

Rozs

Máté Zoltán
X 11 2 11 18 0 0 0 2 3 67 4 14 29 1 2 50 1 5 6 2 0 2 2 2 1 4 13 27 0

Simonics

Olivér Márk
X 13 1 3 33 0 0 0 3 4 75 4 7 57 2 4 50 4 0 4 0 1 4 3 1 0 0 15 26 0

Imolay

Ákos
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 2 1 0 0 0 0 2 8 0

Boinitzer

Dávid
20 5 13 38 0 0 0 2 6 33 7 19 37 4 4 100 10 2 12 1 0 0 1 2 0 1 24 32 0

Fekete

Bálint
2 1 1 100 0 0 0 0 5 0 1 6 17 0 0 0 0 1 1 2 2 2 1 1 0 0 0 18 0

Simonics

Levente Dávid
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 3 0 4 3 1 1 0 9 16 0

Szatmári

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 4 0
Összesen 5 87 19 44 43 1 2 50 12 30 40 32 76 42 11 15 73 29 10 39 18 11 19 16 18 3 5 122 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek