Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. február 2. | 19:00
18. forduló
MKOSZ Edzőközpont
87 -51
(16-18, 22-12, 25-6, 24-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
DR. MAGYARI TIBOR, Kéri István, Magyari Viktor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Akik ma bevethetők voltak, minden szempontból jó mérkőzést játszottak. Úgy kosárlabdáztunk, ahogyan minden meccsen kellene, gondolok itt elsősorban az agresszivitásra. Meg kell említeni, hogy az ellenfelünknél is voltak hiányzók, de a fiúk ezen az estén minden dicséretet megérdemeltek. Most egy kicsit örülhetünk, de aztán készülni kell a következő fordulóra.

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez és sok sikert kívánok nekik, hogy elérjék céljukat, a feljutást. Biztosan több csapatnak is vannak problémái, de azzal, hogy a standard kezdő ötösből egy ember van jelen, valamint további játékosok hiányoznak, nem hinném, hogy bárki el tudott volna kerülni egy ekkora vereséget, pláne a listavezető otthonában. Egy játékosunk az U14-es csapatával Debrecenben van, egy másik Athénban az U16-os csapattal, többen szalagavatón vesznek részt és vannak betegség miatt hiányzók, gyengélkedők is. Ennyi balsors mellett, csoda, hogy egyáltalán ki tudtunk állni. Ennek ellenére nem kerestünk kifogást, hanem beleálltunk a mai negyven percbe, melyet húsz percig meg is tudtunk tölteni tartalommal, majd elfáradtunk. Külön gratulálok Pethő Balázs 2007-es születésű U18B-s játékosomnak, aki az elmúlt 24 órában lejátszott egy U18-as, egy U20-as találkozót is, a felnőtt bajnokin pedig a kezdőben kapott helyet. Folyamatosan dobjuk be a fiatal játékosokat a mélyvízbe, Balázs a negyedik 2007-es idei debütálónk, valahol erről is kéne szólnia ennek a ligának. Reméljük, jövő hétre rendeződik a helyzetünk!


Dobástérkép
Dávid Kornél KA
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dávid Kornél KA
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 36 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 26:00 13:00
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél KA
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
78%
55%
2p ktáv.
Dávid Kornél KA
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
23%
45%
3p táv.
Dávid Kornél KA
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
32%
21%
1p bünt.
Dávid Kornél KA
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
88%
54%
Dávid Kornél KA SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 12 7
Eladott labda 16 25
Lepattanó 34 23
Gólpassz 23 12
Fault 16 19
VAL 123 48
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Simon

Benedek
X 20 4 4 100 0 4 0 3 5 60 7 13 54 3 3 100 0 5 5 2 1 2 2 6 0 0 28 30 0

Molnár

Dániel
X 14 4 4 100 1 2 50 1 7 14 6 13 46 1 2 50 2 0 2 3 2 1 5 2 0 0 16 29 0

Kuttor

Gergő
X 7 2 3 67 1 1 100 0 1 0 3 5 60 1 2 50 3 1 4 1 8 1 1 4 0 0 6 27 0

Szalczgruber

Ádám
X 18 5 6 83 0 0 0 2 5 40 7 11 64 2 2 100 2 0 2 5 1 3 2 2 0 0 24 26 0

Keller

Vidor
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 1 4 1 0 0 0 5 17 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
6 1 4 25 0 2 0 0 1 0 1 7 14 4 4 100 4 2 6 1 1 1 2 1 0 0 9 26 0

Büki

Bence
5 1 2 50 0 2 0 1 4 25 2 8 25 0 0 0 7 3 10 0 1 2 0 3 0 0 11 19 0

Somogyfoki

Péter Gábor
8 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 4 4 100 3 1 4 0 1 1 5 5 0 0 20 15 0

Denk

Norbert Zalán
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 8 0

Denk

Marcell Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 21 27 78 3 13 23 8 25 32 32 65 49 15 17 88 22 12 34 12 16 16 18 23 0 0 123 200
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Soós

Bence
X 10 1 3 33 2 5 40 0 4 0 3 12 25 4 4 100 3 0 3 1 10 2 3 4 0 0 2 40 0

Schöll

Richárd
X 13 5 8 63 0 0 0 0 2 0 5 10 50 3 5 60 5 1 6 1 2 2 6 2 0 0 19 30 0

Pethő

Balázs
X 2 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 1 3 2 1 1 0 0 -1 28 0

Bőhm

Ádám
X 12 3 3 100 0 0 0 2 2 100 5 5 100 0 0 0 2 4 6 1 1 3 0 0 0 0 18 25 0

Bakk

Krisztián
X 5 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 5 40 0 0 0 3 0 3 2 6 2 1 2 0 0 4 22 0

Hipságh

Barna
2 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 1 0 0 3 16 0

Mándity

Dániel
4 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 2 4 2 0 0 0 3 13 0

Pongrácz

Levente
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 2 0 0 0 0 0 0 3 1 1 0 0 0 13 0

Réti

Boldizsár Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 7 0

Gottlieb

Valentin Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0 6 0
Összesen 5 51 11 20 55 5 11 45 4 19 21 20 50 40 7 13 54 18 5 23 7 25 19 16 12 0 0 48 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek