Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. január 20. | 18:00
16. forduló
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
67 -83
(12-24, 12-26, 20-13, 23-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kéri István, Sentényi Barna, Koller István (Domokos Lőrinc)

Hazai edző nyilatkozata
Horváth Balázs : Rendkívül csalódott vagyok a mai mérkőzés miatt. Ez volt az első alkalom, amikor teljes kerettel álltunk ki, érkezett két új játékos és így minden posztra van legalább kettő minőségi játékosunk. Sajnos ez a pályán még nem látszik… 71/10 triplát dobtunk be Januárban, ami értékelhetetlen. Nagyon gyorsan meg kell tanulnunk jól játszani és mérkőzést nyerni, mert most már minden feltétel adott! Az ellenfélnek gratulálok, tele voltak hiányzóval, de ugyanakkor ambícióval és lelkesedéssel is, maximálisan megérdemelték a győzelmet!

Vendég edző nyilatkozata
Lógár Bence : Gratulálok a játékosaimnak, úgy gondolom, hogy a az első félideijátékunkkal nyertük meg a mérkőzést, illetve a védekezésünkkel. 5 hiányzóval érkeztünk a mai estére ide Százhalombattára, mindenkitől plussz energia kellet, hogy pótoljuk a hiányzókat, amit maximálisan megtett mindenki. Büszke vagyok rájuk. Százhalombattának további sok sikert kívánok, úgy gondolom, hogy ha íyg fejlődnek, akkor sokkal előlrébb fognak végezni, mint ahogy most állnak a bajnokságban.


Dobástérkép
Százhalombattai KSE
Agrofeed UNI Győr
Százhalombattai KSE
Agrofeed UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 31
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 10
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Százhalombattai KSE
Agrofeed UNI Győr
56%
62%
2p ktáv.
Százhalombattai KSE
Agrofeed UNI Győr
50%
0%
3p táv.
Százhalombattai KSE
Agrofeed UNI Győr
12%
41%
1p bünt.
Százhalombattai KSE
Agrofeed UNI Győr
79%
67%
Százhalombattai KSE Agrofeed UNI Győr
Szerzett labda 8 14
Eladott labda 21 19
Lepattanó 43 33
Gólpassz 11 19
Fault 19 18
VAL 77 111
Statisztika
Százhalombattai KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csík

Richárd
X 19 6 10 60 1 1 100 0 5 0 7 16 44 5 6 83 4 1 5 2 4 2 6 4 0 0 22 35 0

Seregély

Balázs
X 2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 4 4 4 0 2 1 0 3 31 0

Tóth

Márk
X 8 1 6 17 0 0 0 1 6 17 2 12 17 3 4 75 5 2 7 1 1 3 4 2 0 0 10 22 0

Láncos

Krisztián
X 12 5 9 56 0 2 0 0 0 0 5 11 45 2 2 100 4 6 10 0 0 3 2 0 1 2 19 21 0

Gaál

Bence
X 2 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 0 0 0 -3 11 0

Kovács

Gergely Soma
8 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 1 2 50 2 3 5 0 2 2 4 1 0 0 12 28 0

Novák

Patrik
10 3 3 100 2 2 100 0 5 0 5 10 50 0 0 0 4 1 5 1 3 2 0 0 0 0 8 21 0

Montai

Márton
6 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 2 2 4 0 3 2 1 0 0 0 6 12 0

Kövér

Krisztián
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 1 8 0

Rácz

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -3 6 0

Fiedor

Patrik Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 1 3 0

Kovács

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0
Összesen 5 67 19 34 56 3 6 50 4 34 12 26 74 35 11 14 79 26 17 43 8 21 19 18 11 2 2 77 200
Agrofeed UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kámán

Bálint
X 24 3 10 30 0 3 0 3 6 50 6 19 32 9 12 75 6 0 6 0 6 3 6 5 0 2 19 37 0

Kámán

Kristóf
X 7 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 2 2 4 4 5 3 3 4 0 0 15 35 0

Bohunicky

Olivér
X 7 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 6 50 4 4 8 2 1 1 3 1 0 0 17 33 0

Horváth

Ádám
X 11 4 5 80 0 0 0 1 2 50 5 7 71 0 0 0 5 0 5 2 1 4 1 1 2 0 19 26 0

Garancz

Milán
X 5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 3 33 4 1 5 2 0 2 3 0 0 0 11 22 0

Bakon

Csanád
29 2 3 67 0 0 0 7 17 41 9 20 45 4 4 100 3 0 3 3 4 2 3 7 0 0 30 29 0

Friedl

Kristóf Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 1 0 0 -2 8 0

Dani

Balázs Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 8 0

Gombos

Bálint Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Bognár

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Hágen

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 16 26 62 0 5 0 11 27 41 27 58 47 18 27 67 26 7 33 14 19 18 19 19 2 2 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek