Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2024. január 19. | 18:30
16. forduló
Hódtói Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Téczely Roland Balázs, Farkas Péter Gábor, Dr. Danka Péter (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Utasi Gábor : Gratulálok a játékosaimnak a teljesítményükhöz! Nagyon kevés hibával, pontosan, fegyelmezetten, a taktikai utasításokat betartva játszottak, és ennek meg is lett az eredménye. A szoros első félidőt követően védekezést váltottunk, limitálni tudtuk az ellenfél palánk alatti kosarait, ennek köszönhetően kevés pontot kaptunk. A győzelemhez kellett, hogy nagyon jól dobtuk a hárompontosokat, ami a többi meccsen eddig hiányzott. A két új játékosunk beillesztése is sikerült, és úgy érzem, tudunk még ennél jobban játszani.

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Gratulálok a hazai csapatnak! Ilyen dobóformával nem is lehetett kérdés, ki nyeri a mérkőzést. Hiába próbáltunk minden védekezést, gyakorlatilag nem tudtunk mit kezdeni, extrábbnál extrább hárompontosokat kaptunk. A mai 10 fős keretünk az egész hét folyamán, sőt, általában minden héten összesen 4 különböző helyen edz, csak mérkőzéseken találkozunk, ez néha jól sül el, néha rosszul. Sajnos nehéz így csapatvédekezést kialakítani. Igyekszem beletenni a fiúkkal együtt a maximális munkát, de nehéz hétről hétre stabil teljesítményt nyújtani. Próbálunk tapadni az élmezőnyre. Tudjuk, hogy januárban sok helyen erősödnek a csapatok, de mi abszolút nem gondolkozunk ebben, továbbra is a fiataljainkban gondolkozunk és őket pörgetjük mérkőzésről mérkőzésre.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 12
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 21:00 16:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
68%
47%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
22%
47%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
45%
32%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
71%
57%
Vásárhelyi Kosársuli SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 9 4
Eladott labda 10 11
Lepattanó 37 35
Gólpassz 29 12
Fault 20 17
VAL 141 91
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bálint

Erik
X 19 2 4 50 1 5 20 3 8 38 6 17 35 4 8 50 3 5 8 0 2 3 4 1 0 1 15 33 0

Borbáth

Balázs Csaba
X 5 1 3 33 0 2 0 1 3 33 2 8 25 0 0 0 6 1 7 1 1 3 3 9 0 1 18 31 0

Balogh

László
X 10 2 2 100 0 0 0 2 5 40 4 7 57 0 0 0 4 0 4 1 1 2 1 3 0 0 15 30 0

Orgona

Gergő Milán
X 18 5 6 83 0 1 0 2 3 67 7 10 70 2 2 100 3 2 5 0 1 0 1 2 1 1 23 27 0

Rosic

Uros
X 9 3 4 75 0 0 0 1 6 17 4 10 40 0 0 0 4 0 4 2 3 4 3 9 0 0 18 26 0

Kelemen

Balázs
27 1 2 50 0 0 0 7 9 78 8 11 73 4 4 100 3 4 7 4 2 3 4 0 0 0 37 24 0

Kass

Ferenc
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 7 11 0

Knyur

Soma Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 2 8 0

Bősz

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 1 0 0 1 7 0

Kruzslicz

Alex
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 1 0

Megyesi

Dániel Márk
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 1 0

Ocskó

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 99 17 25 68 2 9 22 17 38 45 36 72 50 10 14 71 25 12 37 9 10 20 16 29 1 3 141 200
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csátaljay

Barna
X 12 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 7 9 78 2 0 2 0 1 3 6 5 0 0 19 34 0

Schöll

Richárd
X 19 8 14 57 1 1 100 0 1 0 9 16 56 1 3 33 2 6 8 0 2 1 4 2 0 1 22 34 0

Rátvay

Tamás
X 18 3 5 60 2 5 40 2 5 40 7 15 47 2 4 50 0 1 1 0 3 4 2 0 0 0 8 27 0

Soós

Bence
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 6 0 6 2 1 2 2 2 0 0 8 24 0

Flasár

Zalán
X 14 2 6 33 1 1 100 2 3 67 5 10 50 2 5 40 8 2 10 0 2 3 5 0 2 0 21 24 0

Tallós

Levente
4 1 2 50 1 4 25 0 2 0 2 8 25 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 2 0 0 3 19 0

Bakk

Krisztián
7 1 2 50 2 4 50 0 1 0 3 7 43 1 2 50 0 2 2 0 2 0 1 1 1 0 5 18 0

Bőhm

Ádám
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 0 0 0 5 14 0

Mándity

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 3 0

Pethő

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 77 16 34 47 7 15 47 6 19 32 29 68 43 13 23 57 22 13 35 4 11 17 20 12 3 1 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek